Webber nevét dobta ki a gép az időmérő előtt
2013. június 08. 15:48
Köszöntünk mindenkit a Kanadai Nagydíj szombati szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! 15 perc múlva kezdődik az akció a pályán, amely még mindig vizes. Bár az eső jelenleg nem esik, nagyon rusnya felhők kavarognak Montreal felett. A tegnap délelőtti edzés is ilyen körülmények között kezdpdött, és egész hétvégére változékony időt jósolnak.
Az időmérőn ismét a Mercedes lehet a favorit, de a versenyen nem érdemes Alonso ellen fogadni, mert a Ferrari hosszú etapjai különösen erősek voltak tegnap. Erről a részletes elemzésünk itt olvasható.
Mert a tegnap délelőtti szabadedzésen nem lassítottak le eléggé, amikor a 3-as kanyarban sárga zászlókat lengettek Maldonado balesete miatt. Webbernek ez idén már a második megrovása. Buttont is beidézték, mivel nem szabályosan hajtott be a bokszba, de nem kapott érte büntetést, mert kiderült, hogy váltóhibája volt.
Mivel a 11-es kanyarnál még javítják a védőkorlátot, miután a Ferrari betétfutamon valaki nekirongyolt. Egyelőre nem tudjuk, mikor nyitják meg a pályát.
Jelenleg a levegő és az aszfalt is csak 15 fokos. Tegnap sokan küszködtek a gumik felmelegítésével, és ez a helyzet ma sem javulhat. Közben Vettel már az autójában ücsörög, Alonso viszont vigyorogva, kócosan öltözködik a Ferrari garázsában. Magabiztosnak tűnik.
Azt mondta, az ő döntése volt, hogy a Mercedes a 2013-as autójával vegyen részt a barcelonai gumiteszten, ami miatt a csapat azóta kereszttűzbe került. Egyesek szerint ebbe bele is bukhat, amint mi már a múlt héten megírtuk, bár a tegnapi sajtótájékoztatón sokkal magabiztosabbnak tűnt, mint Stefano Domenicali és Christian Horner. Lehet, hogy mégiscsak van valami turpisság a dologban. Brawn egyébként azt állította, nem titkos, csak "privát" tesztet végeztek.
Rossz hír a csapatoknak: a versenyirányítás úgy döntött, nem tolja ki a szabadedzés végét, amely így magyar idő szerint mindenképpen 17 órakor fog véget érni, hogy ne kelljen elhalasztani az időmérőt is. Így viszont mindenki rengeteg időt veszít. Ez különösen azért gond, mert egyes istállók - például a McLaren - még szombat délelőtt is ki szoktak próbálni új alkatrészeket, amire most nem lesz idejük.
Nem olyan durván, mint a Sauberé, de az ő autójuk útfekvése sem volt az igazi tegnap. Gary Paffett most nyilatkozta a Sky-nak, hogy nem akarják nagyon megemelni a hasmagasságot, hiszen azzal jelentősen veszítenek a leszorítóerőből. A helyes kompromisszumot kell megtalálni.
A szabályok kikötik, hogy az utolsó szabadedzés vége és az időmérő kezdete előtt legalább két órának kell eltelnie, hiszen a csapatoknak időre van szükségük a beállítások módosításához és az esetleges javítások elvégzéséhez. Most jelentették be, hogy csak 16.30-kor nyitják meg a pályát, tehát csupán fél óra marad a gyakorlásra. Nagy tumultus lesz!
Úgy tűnik, bevált, ezért megtartják a hétvégére. Az autójuk orrában lévő törés vonalánál is elhelyeztek egy érdekes, huplis hidat, bár ez csak közelről feltűnő.
Martin Whitmarsh a BBC-nek azt mondta, ők eleve csak 40 percet szoktak használni a 60-ból szombat délelőttönként, úgyhogy lényegében csak 10 percet vesztenek. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy így nem várhatják meg, amíg mások letakarítják a pályát.
Räikkönen tegnap nagyon küszködött a gumik felmelegítésével, és most még hidegebb van. A versenyen megint az lehet az esélyük, ha kevesebbszer tudnak kereket cserélni, mint a többiek.
Elég sok a víz a pályán, ezért a versenyzők egy része (pl. Massa és Rosberg) rendes esőgumikat, míg mások (pl. Webber) intermediate-eket választottak.
Az intereken 1:30.873 alatt teljesíti. Pérez azonban 1:27.984-gyel átvette a vezetést, szintén az intereken.
Úgy tűnik, az első fél óra nem volt elég hozzá: a Ferrari orrkúpját levették. Már mindenki megtette az ellenőrző körét, kezd kialakulni egy száraz ív. Egyértelműen az interek az alkalmasabbak a pályaviszonyokhoz, Button már 1:26.340-nel áll az élen.
1:25.126 a körideje, az eredmények folyamatosan javulnak. Már 9 versenyzőnek van mért köre, de rendes esőgumikon senki nem maradt a pályán. Webber Red Bullját a nedves körülmények ellenére is bekenték a zöld áramlásjelző festékkel.
Levágta a füvön a 3/4-es kanyart, de nem esett nagy baja. Nemrég elfékezte magát Pic mögött is.
"Túl optimista vállalkozás" lenne feltenni őket az autóra, mondja Hülkenberg a rádión. Tegnap 1:23 körüli időnél volt érdemes interekről slickekre váltani, de Bottas még 1:24.134-nél jár.
Érdekes módon nincsenek annyian a pályán, mint az idő rövidsége indokolná. Lehet, hogy a csapatok az inter- és esőgumikkal igyekeznek spórolni, hátha az időmérőn és a versenyen is esni fog.
1:23.492 alatt teljesíti a körét, ugyancsak az intereken. Utána viszont kicsúszik a célegyenes végén: túl későn fékezett.
Gutiérrez, Massa, Hülkenberg, Räikkönen, Bottas, Maldonado, Button, Pic, Van der Garde, Sutil. Gutiérrez iménti ideje 1:23.112 volt.
Ross Brawn megerősítette, hogy a legfrissebb előrejelzések szerint már záporokat várnak holnapra, ezért spórolnak a gumikkal. Most csak Grosjean és Van der Garde van okdakint. Smedley azt üzente Massának, hogy térjen vissza a bokszba, és várja meg, amíg "a többiek letakarítják" neki a pályát.
Csak tizennégyen tettek meg mért kört. Grosjean az utolsó sikánnál besokallt, és kénytelen volt áthajtani a bukótéren.
A közepes keverékű gumikkal hajtott ki a pályára. Button autójára a szuperlágy slickeket szerelték fel, de ő egyelőre a garázsban van.
Pérez is visszatért értük a bokszba. Most hirtelen 21 autó van a pályán, mindegyik a szuperlágy gumikon.
Az intereken elért 1:23.492-es idejét a slickekkel 1:22.482-ra javítja. Az eredmények most gyorsan fognak javulni.
1:20.520-ra javít, mögötte Maldonado, Ricciardo, Räikkönen és Hülkenberg van. Pillanatonként változik a sorrend.
Massa 1:19.750-es kört fut. Az előbb még Alonso állt mögötte, de Button gyorsan feljött másodiknak.
Ha még öt percig tart az edzés, biztosan más lesz az eredmény, mert folyamatosan kavargott a sorrend. Végül ez lett: Webber, Sutil, Hamilton, Alonso, Vettel, Rosberg, Di Resta, Massa, Button, Räikkönen. Ne menjenek messzire, mert hamarosan jelentkezünk a tabellával és az összefoglalóval!
Mark Webber volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj utolsó, szombati szabadedzésén, amelyet harminc percesre rövidítettek, mert meg kellett javítani a 11-es kanyar egy betétfutamon megrongálódott védőkorlátját. A szabályok szerint az edzés vége és az időmérő kezdete között legalább két órának kell eltelnie.
A csapatok számára további nehezítést jelentett, hogy az éjszakai eső miatt még mindig vizes volt a montreali pálya, ezért kezdetben mindenki intermediate gumikon hajtott ki rá. Azokkal Esteban Gutiérrez érte el a legjobb, 1:23.112-es időeredményt, de ahogy egy rövid szünet után a versenyzők sorban megkapták a szuperlágy slickeket, gyorsan javultak a köridők.
A sorrend szinte pillanatonként változott, úgyhogy ha még néhány percig tart az edzés, valószínűleg teljesen másképp végződik. Végül Webber volt a megfelelő helyen a megfelelő időben, 1:17.895-ös körével 0,353 másodpercet verve Adrian Sutilra, és 0,837-et a 3. helyezett Lewis Hamiltonra. A mezőny a változékony körülmények között szétszakadt, sokan forgalomba is kerültek, így a 10. helyen végző Kimi Räikkönen lemaradása 2,4 másodperc volt.
Mivel a legfrissebb előrejelzések már a versenyre is záporokat jósolnak, sőt a ma este 7-kor kezdődő időmérőn is eshet, a csapatok egy része igyekezett spórolni az intermediate és esőgumikkal. Ezért az edzés elején csak tizennégyen tettek meg mért kört, a többiek vártak, amíg a hűvös, alig 15 Celsius-fokos pálya alkalmassá válik a slickekhez.
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!