Roncsderbivé fajult az utolsó szabadedzés
2013. május 25. 10:51
Nico Rosberg zavartalanul, óriási előnnyel nyerte meg a Monacói Nagydíj szombat délelőtti szabadedzését, így továbbra is veretlen maradt a hétvégén, miközben három másik versenyző a korlátnak csapódva végezte, és több másik, ártalmatlan incidens is történt.
Az első nagy balesetet Felipe Massa szenvedte el, aki 36 perc után a célegyenesben vesztette el az uralmát az autója felett. Úgy tűnt, valamilyen műszaki hiba állt a háttérben, mert a Ferrari kerekei szokatlan helyen, még az ívelt egyenes vége felé kezdtek azonnal blokkolni, amitől alulkormányzottá válva először a bal oldali szalagkorlátnak, majd az első kanyar túloldalán lévő gumifalnak csapódott. Az autóról mind a négy kerék és mindkét vezetőszárny letört, de Massa épen, bár a jobb vállát fájlalva szállt ki a roncsból.
Romain Grosjean vesszőfutása is folytatódott. A francia már a csütörtök délutáni edzésen is összezúzta az autóját, és most csak 25 percre volt szüksége hozzá, hogy újra a garázsba kényszerüljön. Ezúttal egy szokatlan helyen, az alagút utáni sikán bejáratánál koccolta le a korlátot, amely leszakította a gumit a balhátsó kerekéről, s bár kiderült, hogy a futóműve ettől csodával határos módon nem sérült meg, a történetnek nem volt vége. Egy perccel a leintés előtt Grosjean éppen Lewis Hamilton mellett ment el a célegyenesben, de úgy tűnt, a tükörbe nézve elbambult, és későn kezdett lassítani a következő kanyarhoz. Emiatt ő is a korlátnak csapódott, újabb munkát adva a szerelőinek.
A harmadik baleset áldozata Adrian Sutil volt, aki elsőként hajtott a pályára a szuperlágy gumikon, a hegy tetején azonban túlbecsülte a tapadást. Az autója túlkormányzottá válva hirtelen beriszált, és nagy sebességgel mentehetetlenül a szemközti korlát felé vette az irányt. Mások is voltak, akik csak egy hajszállal kerülték el a nagyobb bajt - köztük Kimi Räikkönen és Jean-Eric Vergne -, de több komoly baleset nem történt.
Igaz, a leggyorsabb körében, amellyel csaknem 7 tizedet vert mindenki másra, Rosberg is súrolta a falat az alagút előtt. Grosjean még a bukása előtt megszerezte, és aztán meg is tartotta a 2. helyet, ebben - és Rosberg feltűnően nagy előnyében - azonban szerepet játszottak a balesetek miatti megszakítások és a sűrű forgalom is. Sebastian Vettel például a pálya első szektorában mindenkinél jobb részidőt ért el, mielőtt az utolsóban el kellett vennie a gázt, mert utolért egy lassabb autót, ezért zárt 0,883 másodperces hátránnyal. Mögötte Fernando Alonso végzett.
A szokatlan körülmények miatt hét versenyző a keményebb keverékű gumin érte el a legjobb időeredményét, így a valódi erőviszonyokban nem lehetünk biztosak a délután kettőkor kezdődő időmérő előtt.
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Monacói Nagydíj szombat délelőtti szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! A csapatok a tegnapi szünet után hamarosan megkezdik a felkészülést az időmérőre. Monacóban ismét zavartalan, napsütéses idő van, de közepesen erős szél fújdogál.
A csütörtöki edzéseket Nico Rosberg nyerte, és délután Lewis Hamilton zárkózott fel hozzá, úgyhogy a pole megszerzésére ismét, zsinórban negyedszer is a Mercedes a legesélyesebb. A hosszú etapjaik is jobbak voltak a korábbiaknál, de a Lotus és a Ferrari versenytempója ismét erősebb volt.
Megkezdődött az edzés, a versenyzők kirobogtak a pályára megtenni az ellenőrző körüket. Csak egy órájuk van rá, hogy megtalálják az optimális beállításokat az autójukhoz. A levegő 18, az aszfalt 29 fokos.
A tetején volt egy James Hunt felirat, amit Ecclestone letakartatott, mert úgy érezte, az idén a mozikba kerülő, az 1976-os világbajnoki küzdelmet feldolgozó Rush című filmet reklámozza. Erre a hétvégére több versenyző különleges sisakkal készült, Vettelén például egy hölgy vetkőzik, ha meleg lesz.
1:20.264 alatt teljesítette, aztán 1:18.608-ra javított. Egyelőre a lágy - azaz a keményebb - gumikat használja, és csak ő van a pályán. Ricciardót leszámítva már mindenki megtette a bemelegítő körét.
Már a hétvégén bejelenthetik, hogy a grove-i istálló a turbókorszakot a Mercedesszel kezdi meg, mert a Renault motorok túl drágák. A Lotus is tárgyal a Mercedesszel, sőt a Ferrarival is. Közben Van der Garde és Pic is feliratkozott a tabellára.
A javítást most fejezték be a Toro Rosso szerelői, úgyhogy végre az ausztrál is kihajthatott a pályára. Gutiérrez 1:17.716-ra javított, megélénkült a forgalom.
Az aszfalt kb. 15 fokkal hűvösebb, mint csütörtök délután volt. Hülkenberg a rádión azt mondja, a gumijai még messze nem működnek megfelelően, és a csapat megerősíti neki, hogy több fokkal hidegebbek az optimálisnál.
Az előbb Vergne állt az élre 1:17.664-gyel, de aztán Hülkenberg 1:17.211-es kört futott, még mindig a lágy gumikon. Egyelőre 7 versenyzőnek van mért köre.
Azt mondja, rosszul működik. Közben Hülkenberg és Vergne is lefaragott a köridejéből, a német etalonja 1:16.371. Vettel 0,211 másodperces hátránnyal feljött másodiknak.
A csapat a Twitteren azt írja, hamarosan a gumikra és a beállításokra kezdenek koncentrálni. Maldonado a 8., Bottas a 12. helyen áll.
1:15.791-es eredményt ér el, Maldonado mindössze 7 százados hátránnyal zárkózik fel mögé. Rosberg egy évvel ezelőtt 1:15.159-es körrel nyerte ezt az edzést.
A Mirabeau-ban és a Portier-ben. Az összes többi autó 2-es fokozatban fordul ugyanott. Vettel 1:15.261-re javított, Webber 0,453 másodperces hátránnyal feljött másodiknak.
A lemaradása egyelőre 0,816 másodperc. Massa és Hamilton csak most kezdi az első mért körét.
A balhátsó kerekével lekoccolta az alagút utáni sikán korlátját, ami leszakította a gumit a felniről. Grosjean már csütörtökön is nekiment a korlátnak, összetörve az autóját. Ezzel egyre több időt veszít, pedig itt bele kell rázódni a ritmusba.
Felkapaszkodik másodiknak, mindössze 27 ezredes hátránnyal. Hamilton is megtette az első mért körét, de egyelőre csak 16. a listán.
Vettel vezet, majd Rosberg, Webber, Maldonado, Alonso, Di Resta, Button, Sutil, Pérez, Räikkönen, Hülkenberg és Massa következik. Még senki nem vetette be a szuperlágy gumikat.
0,219 másodperc a hátrány Vettelhez képest. Rosberg javított egy kicsit, már csak 20 ezredre van Vetteltől. A további sorrend egyelőre nem változott.
Az első kanyarban besokallt, nekiment a korlátnak. Az autó teljesen összeroncsolódott, a két első kerék egymás mellé került a bal oldalra. Úgy tűnik, mind a négy futómű megrongálódott, az első és hátsó szárny is letört. A visszajátszásból úgy tűnik, műszaki hibáról lehetett szó, mert az autó kerekei már az ívelt célegyenes végén füstölve blokkoltak, és ettől alulkormányzottan a bal oldali korlátnak, majd onnan a szembe lévőnek csapódott. Annyira összetört, hogy nem feltétlenül fogják tudni megjavítani az időmérőig.
Massa a bal vállát fájlalva sétált vissza a bokszba. Sokan azonnal visszatértek a pályára, de érdekes módon még csak Sutil választotta a szuperlágy gumikat, pedig már csak 17 perc van hátra.
A Lotus szerelői átvizsgálták a balhátsó futóművét, amely nem sérült meg az előbbi incidensben. A francia azonban még a garázsban van.
A Force India is keményen összetört. Sutil a hegy tetején vesztette el az irányítást, amikor az autója túlkormányzottá válva beriszált, és jobb oldalával a korlátnak csapódott. Ott meg is rongálódott a két felfüggesztés, és letört az első szárny. Közben Vergne épségben kitolatott az egyik bukótérből.
Mindjárt meglátjuk, mire mennek velük. A kétféle keverék között elvileg 1 másodperc körül van a különbség.
Visszatért a garázsba, hogy átnézze a telemetriai adatokat a balesetéből.
A szuperlágy gumikon az előbb még Grosjean vette át a vezetést, de Rosberg azonnal 7 tizedet vert rá, az ideje 1:14.378. Viszont közben kicsit lekoccolta a Portier korlátját a Mercedes balhátsó kerekével, amiből később akár gond is lehet.
Kiengedte az autóját a Mirabeau bukóterébe, ahonnan kénytelen volt hátrafelé kimenekülni, mint az előbb Vergne. Ez egyébként nem tesz túl jót a sebességváltónak. Most már mindenki a szuperlágy gumikat használja.
"Miért világít a piros lámpa a kormányomon?" - kérdezi a rádión. Megnyugtatják, hogy csak az FIA központi telemetriája miatt.
Az első szektorban abszolút, a másodikban egyéni legjobb részidőt ért el, de a harmadikban kénytelen volt elvenni a gázt, úgyhogy maradt a 3. helyen.
Ezen a hétvégén harmadszor... Épp megelőzte Hamiltont a célegyenes végén, és a jobb oldali tükröt nézve egyszerűen elbambult. Mire visszanézett, már ott volt a kanyar. A szerelői nem fogják szeretni.
Nem indítják újra, így Rosberg nyert. Grosjean második lett, de a falban végezte. Micsoda roncsderbi! Köszönjük a figyelmet, hamarosan jelentkezünk az eredménylistával és az összefoglalóval. Az időmérő 2-kor kezdődik.