Rosberg nyerte az első edzést Monacóban
2013. május 23. 09:54
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Monacói Nagydíj első edzéséről készített tudósításunkban! A Földközi-tenger partján fekvő hercegség versenyhétvégéje különleges, aminek egyik sajátossága, hogy péntek helyett csütörtökön rendezik az első edzésnapot. Hogy milyen egyéb egyedi tényezőkre kell figyelni a szűk utcai pályán, arról futamelőzetesünkben olvashatnak bővebben.
Felhők is alig vannak, ideálisak a körülmények. Tavaly nem volt ennyire szép az idő csütörtökön, esett is délután, és a futamon is végig borult volt az ég.
Itt különösen fontos, hogy a versenyzők ne tegyenek kárt az autójukban, mert Monacóban talán a szokásosnál is nagyobb hátrány, ha valaki veszít az edzésidőből. A műszaki gondok ugyanígy nem kívánatosak. A pilótáknak időbe telik, mire felveszik a ritmust a szalagkorlátok között, és megszokják a speciális viszonyokat. Gyakran a legkisebb hiba következménye is ütközés a fallal.
Az autók le fogják takarítani a közutakról a koszt, és felgumizzák az aszfaltot, ezért gyorsan fog javulni a pálya állapota - olyannyira, hogy a mérnökök sokszor nem is tudják eldönteni, hogy a köridők javulása a beállítások megváltoztatásából, vagy a pálya javulásából ered-e.
A levegő hőmérséklete 23, az aszfalté máris 32 Celsius fok. A hét korábbi részében kicsit hűvösebb időt jósoltak a meteorológusok. Mindjárt kezdődik az edzés.
Gutiérrez az első, aki kihajt, őt csapattársa, Hülkenberg követi. Gutiérrez az öt 2013-as újonc egyike, aki először vezet F1-es autót Monacóban, de közülük négyen már versenyeztek itt. Az egyetlen kivétel a williamses Bottas, neki még ismerkednie kell a pályával.
Más pályákon a kisebb csapatok szívesen adnak gyakorlási lehetőséget a tesztpilótáiknak, de itt annyira fontos, hogy a versenyzőik elkapják a fonalat, hogy erre ezúttal egyik istálló sem vállalkozott. Vettel, Massa, Rosberg és Hamilton kivételével már mindenki kihajtott a pályára az ellenőrző körére.
Mérnöke figyelmeztette, hogy még véletlenül se súrolja a falat, hogy rendesen vizsgálhassák az autót, amire az ausztrál kuncogva azt felelte, hogy koccanás "valószínűleg nem fog történni." Persze nyilván Ricciardo sem tervezett ütközést.
Az összes versenyző végzett az ellenőrző körével, a két Force India - mért kör nélkül - háromször is körbement. A Pirelli a szuperlágy és a lágy gumikat hozta el Monacóba, tehát ezúttal a lágy keverék lesz a keményebb típus, amelyen többet láthatjuk az autókat. Délelőtt vélhetően mindenki csak ezt fogja használni.
Új aszfaltburkolatot kapott a célegyenes, valamint az 1-es és a 3-as kanyar közti részt, de Button arról számolt be, hogy a 3-as kanyar még mindig hepehupás. A helyzet összességében azért még mindig jobb, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Hülkenberg az egyik ellenőrző körében hirtelen nem tudta, hogy hányas számmal jelölik a sikánt, ezért egyszerűen csak sikánként hivatkozott arra a kanyarra. Nem csoda, hogy így volt, hiszen Monacóban mindegyik kanyarnak van neve, méghozzá jól ismert, ezért a szokásostól eltérően általában nem számmal szoktak hivatkozni rájuk.
A lágy gumikon volt kint, ám mért kör nélkül visszatért a bokszba. A McLaren ezen a hétvégén próbálhatja ki először élesben az új első légterelőjét, melyet Spanyolországban azért nem vetettek be az időmérőn és a futamon, mert nem tudtak meggyőződni róla, hogy szabályos-e. Ennek oka az volt, hogy nem jutottak sorra az FIA hivatalos mérőberendezésénél szombat reggel, olyan sok csapat akart ellenőrizni valamit.
Alonso és Webber kétszer, Räikkönen, Hamilton, Button és Vettel egyszer nyerte meg eddig a Monacói Nagydíjat. Az utóbbi időben viszont Webber dominált, az előző három versenyből kettőt nyert.
Három-négy mérnök állja körbe a garázs előtt az egyik leszerelt első légterelőt. Rosberg békésen majszol egy banánt, Button most sétál el valahova, Alonso pedig szokás szerint a garázsban ül egy széken, és mosolyog. Láthatóan senki sem siet, továbbra sincs autó a pályán.
A Ferrari vendégeként nézőként térhetett vissza a paddockba a Forma-1-ben három teljes szezont lehúzó japán versenyző, aki jelenleg a maranellóiak egyik sportautóját vezeti a WEC-ben. Egyelőre ő a legnagyobb sztár civilben, akit a kamera mutatott, de vélhetően sok más híresség is kilátogat a versenyre.
Sokáig senki sem akarózott kimenni a pályára, Gutiérrez azonban megtörte a csendet. Sok versenyző ugyanakkor még mindig a garázsban álldogálva várja, hogy eljöjjön az ideje a vezetésnek.
Gutiérrez 1:29.219-cel állította fel az alapidőt, közben Ricciardo is csatlakozott hozzá a pályán. A Toro Rosso pilótája 8 kört fog megtenni első rendes etapjában.
Ő és Gutiérrez is javít, Ricciardo 1:22.825-nél tart. Vergne, Pic és Hülkenberg is kijött a pályára.
Úgy látszik, nem tudta betartani a korábbi utasítást, a 15-ös kanyarnál (az Uszoda második sikánjának bejáratánál) picit súrolta a belső falat. "Vettük" - mondta neki a mérnöke. Massa állt az élre 1:18.818-cal a lágy gumikon, eddig heten futottak mért kört.
A Red Bullon még a kerekek sincsenek rajta, néhány szerelő látszólag nyugodtan dolgozik az autó körül. Webber, a Ferrarik, Räikkönen, valamint a Mercedesek viszont már a pályán vannak.
Massa 1:17.685-re javított, Button 1:18.976-tal zárkózott fel mögé. Vettel megunta a várakozást, jön a pályára.
A visszajátszás alapján nem jól fékezett az első kanyarnál, de baj nélkül elfordult. Az eredmények gyorsan változnak, jelenleg pont a spanyol áll az élen 1:16.842-vel, megelőzve Massát, Hamiltont, Buttont és Gutiérrezt.
Az utolsó pillanatban fordult be a bokszutcába, a mögötte érkező Chiltonnak észnél kellett lennie, hogy ne rohanjon bele a Ferrariba. Rosberg vette át a vezetést, 1:16.195-öt futott, Hamilton pedig megelőzte Massát (1:16.803). Vettel az ötödik, Webber a hatodik jelenleg, másfél másodperc a hátrányuk Rosberghez mérve.
Az alagút végén hamar rájött, hogy nem fogja tudni normálisan bevenni a lassítót, ezért reflexből áteresztette a bukótéren az autóját. Bottas ismét sisakkamerával vezet, ez Monacóban különösen látványosan felvételeket ad.
A bokszutca végén hajtotta végre, ezt mindenki szokta gyakorolni az edzéseken. Érdekesség, hogy a Lotusban 13,200-as fordulatszámmal pörgött a motor álló helyzetben.
Rosberg és Alonso mögé fért be az 1:16.437-es idővel, Hamiltont és Maldonadót előzte meg. Massa, Webber, Vettel, di Resta, Pérez az első tíz további sorrendje.
Az FW35 első szárnyán korábban rajta volt a lépcsőt eltakaró idom, de a csapat ezúttal olyan megoldást is tesztel, amelyen kívülről is látható a törés. Alapból csak a Lotus ragaszkodik ehhez a megoldáshoz.
Az 1-es kanyarnál csúszott ki, ez szerencséjére azon kevés hely egyike a pályán, ahol van bukótér. Tegnap egyébként szivatta a fotósokat: erről, valamint a brit pilóta hétvégi előrejelzéséről itt olvashatnak bővebben.
Húsz perccel az edzés vége előtt csak heten vannak a pályán, bár az első két helyen álló versenyző, Rosberg és Alonso közöttük van.
Valahol hozzáért a falhoz, de a versenymérnöke, Dave Robson megnyugtatta, hogy nem lett baja az autónak. Button korábban arra panaszkodott, hogy blokkolnak az első kerekei, ezért azt tanácsolták neki, hogy vegye hátrébb a fékerő elosztását.
Rosberg, Alonso, Grosjean, Hamilton, Maldonado, Webber, Massa, Button, Vettel, di Resta az állás az első tíz pozícióban, sok változás nem történt. Alonso nemrég 87 ezredre megközelítette Rosberget, miután a Ferrari módosított az autója beállításain.
1:16.394 az ideje, a kisebb ellenkormányzások ellenére ez elég a 3. hely átvételéhez. Rosbergtől kettő, Alonsótól egy tized a lemaradása.
Nincs adatkapcsolat a Mercedes központja és Hamilton autója között - ezt okozhatják a magas épületek és a szintkülönbségek, de akár az is, hogy megint rakoncátlankodik valami az idén sokat szidott központi elektronikával.
Hárman csücsülnek a bokszban, név szerint Vergne, Gutiérrez és Ricciardo, a többiek köröznek, bár a használt gumikon most lassabb köridők születnek. Bianchi kisodródott a bukótérbe az 1-es kanyarnál, a St. Dévote-nál. Még hét perc a leintésig.
Kezdenek túl bátrak lenni a pilóták, Sutil az előbb be is sokallt a célegyenes végén. Megpördült, és a hátsó szárnyának szélével súrolta a szalagkorlátot, bár örülhet, hogy ennyivel megúszta.
Button a 8., Pérez a 9. helyre jött fel, bő egy másodperccel kikapva az élen álló Rosbergtől. Két percen belül vége az edzésnek.
Az utolsó percekben Sutil kivételével mindenki a pályán volt, és annyi változás történt az élmezőny sorrendjében, hogy Grosjean a Ferrarik közé beférkőzve harmadik lett. Az élen Rosberg végzett, mercedeses csapattársa, Hamilton ötödik lett. Nemsokára bővítjük a cikket a végeredménnyel és az összefoglalóval, 14 órától pedig várjuk Önöket a második edzés tudósításával.
A Mercedes és a Ferrari volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj szikrázó napsütésben rendezett első edzésén, míg a Red Bull és a Lotus nem tűnt erősnek, de hitelesebb képet szokás szerint várhatóan csak a délutáni gyakorlás fog adni. Addigra tovább javul majd az aszfalt állapota, amely a hétköznapokon közúti használatban van, és éppen ezért nagyon koszos volt az edzés elején, így az ellenőrző köröket leszámítva fél órán át senki sem akart ráhajtani.
A versenyzők végül azonban hozzáláttak a munkához a lágy gumikon, és a Mercedes igazolta, hogy a nyers tempója megint erős, ugyanis Nico Rosberg 1:16.195-ös körénél senki sem futott jobbat. Lewis Hamilton 274 ezredmásodperces lemaradással ötödik lett, és csapattársán kívül csak a két Ferrari, valamint Romain Grosjean előzte meg őt.
Rosberghez Fernando Alonso került a legközelebb, aki a beállítások módosítása után az utolsó etapjában 87 ezredre megközelítette a német idejét. A másik Ferrarit vezető Felipe Massa hátránya sem volt nagy, de őt az utolsó percekben megelőzte a lotusos Romain Grosjean. A Red Bull párosa, illetve Kimi Räikkönen a középmezőnyben végzett, Sebastian Vettelnél és Räikkönennél a két McLaren is jobb időre volt képes.
A szokásosnál talán kicsit kevesebbet hibáztak a pilóták a trükkös utcai pályán, az autójában senki sem tett komoly kárt. Egyedül Adrian Sutilnak volt egy megpördülése a célegyenes végi kanyarnál, amelyben enyhén megrongálódott a Force India hátsó szárnyvéglapja, de a többiek - például Hamilton vagy Grosjean -, akik itt, vagy az alagút utáni sikán féktávján hibáztak, baj nélkül megúszták a kalandot az aszfaltozott bukótérnek köszönhetően.
Folytatás 14 órától, a délutáni edzésen a lágy mellett a szuperlágy gumik is előkerülnek.
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!