A Mercedesé az első rajtsor, a Ferrarik lemaradtak
2013. május 11. 13:36
A Mercedes jól rejtegette a nyers tempóját a Spanyol Nagydíjon, ugyanis a hétvége korábbi eredményei alapján kicsit váratlanul kibérelték az első rajtsort a vasárnapi futamra, zsinórban harmadszor is megszerezve a pole pozíciót.
Az időmérőn először a Q1-ben derült fény az autójuk egy mért körös gyorsaságára, aztán a Q2-ben Lewis Hamilton 1:21.001-es körével több mint hat tizedmásodpercet vert mindenki másra. Csapattársa, Nico Rosberg azonban ezt is überelni tudta a Q3-ban, amelyben mindkét köre, az 1:20.824-es és az 1:20.718-as is elegendő lett a pole pozícióhoz. Hamilton csak 1:20.972-re tudott javítani, így meg kellett elégednie a második hellyel. Kettejük taktikája nem volt egyforma, mivel Hamiltonnak a Q2-ben két etapra volt szüksége a továbbjutáshoz, így a Q3-ra csak egy szett friss gumija maradt.
A Mercedesnél ugyanakkor nem isznak előre a medve bőrére - azt már tegnap is sejtették, hogy egy körön jó lehet az autójuk, de a futamon, ahol nagyon fontos lesz kímélni a gumikat, már problémáik adódhatnak, ahogy az előző nagydíjakon volt is példa erre. Ross Brawn elismerte, hogy nem nyugodt. "A hétvégén a versenytempóra összpontosítottunk, mert ezen a területen eddig gyengék voltunk" - idézte a csapatfőnököt a BBC.
"Hogy magabiztosan várom-e a holnapot? Nem teljesen. A nehéz autóval végzett munkából látom, hogy nem vagyunk annyira kiemelkedők, mint az időmérőn. Hogy nyerhetünk-e? Nem tudom. Talán sikerült kellően jó munkát végeznünk mára." A hivatalos sajtótájékoztatón Rosberg is úgy fogalmazott, hogy csak "óvatosan élvezik" a szombati sikert.
Sebastian Vettel a 3. helyre hozta be a Red Bullt, bő egy tizedet verve Kimi Räikkönen Lotusára. Mindkettejüknek az utolsó szektor jelentette a nehézséget a pályán, ugyanis az első két mért ponton még tartották a lépést Rosberggel. Vettel azonban így is javulást tapasztalt a lassú kanyarokból álló harmadik szektorban. "Itt régebben mindig kicsit gyenge voltam" - mondta. "Délelőtt sem voltam elégedett ezen a részen, de javítottunk az autón." A bajnokság első két helyezettjének csapattársa a 7. illetve a 8. helyet szerezte meg, Romain Grosjean-Mark Webber sorrendben.
A hétvégén bíztatóan kezdő Ferrarik nem remekeltek, Rosbergtől fél másodperccel kaptak ki. Fernando Alonso ötödik, Felipe Massa hatodik lett, kettejüket mindössze egyetlen ezredmásodperc választotta el egymástól.
Alonso úgy érezte, a maximumot hozták ki a mai napból, de "tudja, hogy a versenytempójuk jobb lehet", ezért várja a holnapi lehetőségeket. "Magabiztos vagyok. Tegnap jónak, versenyképesnek éreztem az autót. Hagyományosan a vasárnap szokott a legjobb napunk lennie a hétvégéken" - nyilatkozta. A Ferrari ma egyébként nem számíthatott technikai igazgatójára, Pat Fry-ra, akit vakbélgyulladással kórházba szállítottak, és még szombaton meg is műtöttek.
A Q3-ért nagy csatát vívott a Force India, a McLaren és a Toro Rosso, a versenyzőik közül végül Paul di Restának (Force India) és Sergio Péreznek (McLaren) sikerült bejutnia az időmérő utolsó felvonásába. A nap vesztesei között megemlítendő Jenson Button, aki csupán 14. lett, és arra panaszkodott, hogy túl nagy volt a guminyomás. A Williams pedig folytatta a mélyrepülését, hiszen már a Q1-ben kiesett mindkét pilótájuk.
A kvalifikáción több feltartás is történt az utolsó szektorban. Ezek közül kettőért büntetéseket osztottak a sportfelügyelők: Massát, illetve Esteban Gutiérrezt egyaránt három rajthelyes büntetéssel sújtották - a brazil így a 6. helyett a 9., a mexikói a 16. helyett a 19. helyről fog rajtolni, ha nem lesznek további büntetések. Az általuk feltartott pilóták, Räikkönen és Webber egyébként nem szenvedtek hátrányt, mivel továbbjutottak az időmérő adott szakaszából a következőbe.
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
Üdvözöljük kedves olvasóinkat! A Spanyol Nagydíj időmérője 14 órakor kezdődik, és az edzések alapján kiélezett csata várható a Red Bull, a Lotus és a Ferrari között, s talán még a Mercedes is beleszólhat a pole pozícióért vívott küzdelembe. Délelőtt Massáé lett a legjobb köridő, de csupán 6 ezredmásodperccel előzte meg Räikkönent.
Sam Michael, a csapat sportigazgatója a Sky Sportsnak elmondta, hogy a Barcelonába hozott fejlesztéseik mindegyike bevált, használni fogják őket. Az új első légterelőt viszont nem, mivel nem tudták ellenőrizni, hogy megfelel-e az FIA előírásainak - a hírek szerint a hajlékonyságával lehet probléma. Az átdolgozott autó ellenére azonban nem tűnik úgy, hogy a McLaren nagyot lépett volna előre, a csapatnál a Q3-ba jutásnak is örülnének.
A csapatnál hetek óta hangoztatják, hogy elsődleges céljuk az, hogy javuljanak az időmérőkön. A Lotusnak hasonló tervei lehetnek, de hátrányuk lehet belőle, hogy bevallottan nem kedvez nekik a közepes keménységű abroncs, mert azokon nem jó az autó balansza.
Mindjárt kezdődik az időmérő, néhány versenyző már el is foglalta a helyét az autójában. Webber és Alonso azonban nem tartozik közéjük.
Pat Fry-t vesekővel kórházba szállították, nincs ott a Ferrari irányítóközpontjában. Reméljük, hogy nincs komoly baj. Közben elindult a 20 perces Q1, de még senki sem hajtott pályára.
Ahogy tegnap is, ma is szemből fúj a szél a célegyenesben. A másik, ellenkező irányban futó hosszú egyenesben viszont hátszél van.
Fülhallgatón hallgat valamit a Red Bull garázsában, láthatóan nem siet. Néhány versenyző közben kijött a pályára öt perc eseménytelenség után.
Az ideje 1:23.467, a sauberes Hülkenberget is megelőzi. Ricciardónak és Maldonadónak van még mért köre.
Mérnöke a rádión szólt neki, hogy már a kör megkezdése előtt váltson fel a 7-es fokozatba. Ettől vagy sem, de a finn az élre ugrott 1:23.087-tel, természetesen a kemény gumik voltak az autóján. Csapattársa, Grosjean egy tizedmásodperces lemaradással második, a harmadik Vergne mögé pedig Bottas jött be.
A hátsó egyenes végén nem volt jó a féktávja a hátszélben, füstölt is a bal első kereke. Így csak a 4. helyre ért be. Már a pályán vannak a Ferrarik is a kemény gumikon.
Alonso 1:22.264-et futott, míg Massa nem sokkal lemaradva tőle a 2. helyre ugrott fel. A Lotusokra több mint fél másodpercet vertek. Vettel, Hamilton és Button a lágyabb abroncsokon érkezik a pályára.
A 4-es fokozatban ragadt a váltója, nem tud üresbe kapcsolni.
A közepes Pirelliken 1:21.728-at futott, megelőzve az ugyanilyen keveréket használó Rosberget (1:21.913) és Vettelt (1:22.158). Kieső helyen most Maldonado, Gutiérrez, Pic, Chilton, van der Garde és Bianchi áll.
Gyorsan megjavították a váltóját, s bár időközben kieső helyre csúszott, egy jó körrel felkapaszkodott a 10. pozícióba. Räikkönen 54 ezreddel megelőzte Alonsót a kemény gumikkal, Webber pedig a 6. helyre jött be.
Button az egyik Williamsre követel büntetést, Räikkönent pedig Gutiérrez tartotta fel az utolsó sikánnál. A finn ennek ellenére is gyorsult az előbb.
Bottas 17., Maldonado 18. lett a Q1-ben, mindketten kiestek. Igaz, Bottas csak 42 ezredmásodperccel kapott ki a továbbjutó Gutiérreztől. Hátul van der Garde, Bianchi, Chilton és Pic végzett.
A továbbjutásért várhatóan nagy csata lesz a Force India, a McLaren és a Toro Rosso pilótái között. Az első percben még senki sem ment ki a pályára.
Elsőként vág neki egy körnek a Q2-ben. Jön Hülkenberg, Ricciardo és Räikkönen is.
1:21.676-at futott a friss keveréken, alaposan elvert mindenkit, aki eddig a pályán járt. Vettel a használt közepes gumikon csak harmadik, Hülkenberget sem tudta megelőzni. Aztán a két Mercedes is beférkőzött elé.
Három századdal, de jobb kört futott a Lotusnál, 1:21.646. A sorrend hat perccel a Q2 vége előtt: Alonso, Räikkönen, Rosberg, Massa, Grosjean, Hülkenberg, Hamilton, Vettel, Gutiérrez, Webber, Vergne, Pérez, di Resta, Sutil, Button, Ricciardo. Webberé jelenleg az utolsó továbbjutó hely.
Így ha Pérez és Button kap egy friss garnitúrát, még támadhatnak a továbbjutásért. Vettel és Webber már jön is egy új szett közepes gumival a pályára, hiszen most csak a nyolcadik és a tizedik hely az övék.
44 ezredet vert Alonsóra, pedig a második szektor után még majdnem két tized volt a hátránya a Ferrarihoz képest. Webber a 4. helyre lépett fel, Alonso és Räikkönen mögé 1:21.718-cal.
Leintették a Q2-t, de néhányan még javíthatnak. Ricciardo 9., Vergne 10. most.
1:21.001-gyel nagyon odavert, Vettelnél is hat tizeddel volt gyorsabb. Mögöttük Alonso, Räikkönen, Webber, Rosberg, Pérez, Massa, Grosjean, di Resta sorrend alakult ki a továbbjutó helyeken.
Miközben Pérez bevitte a Q3-ba a McLarent, Button csak 14. lett. Ricciardóval, Vergne-nyel, Sutillal, Hülkenberggel és Gutiérezzel együtt búcsúzott.
Vajon Hamilton most is ekkora fölényben lesz? Räikkönen az első, aki pályára hajt, a közepes gumikat választotta.
Nem sokat javított a Q2-es körén, a mögötte érkezők meg fogják előzni a finnt.
A Mercedes másik versenyzője is nagyon gyors kört futott, 1:20.824-gyel megelőzi Alonsót (1:21.228) és Massát (1:21.267). Hamilton egyelőre a bokszban várakozik.
Hamilton, Alonso és Massa mellett a két Lotus járt a pályán, de ők nem tudták felvenni a versenyt az első hárommal. Három perc van a leintésig, következik a végső összecsapás.
Az utolsó szektorban elfogyott a kör korábbi részében gyűjtött előnyük, Vettel a 2. (1:21.054), Räikkönen a 3. helyre (1:21.177) lépett előre.
1:21.718-ra gyorsult, ráadésul az előző köre is elég lett volna a pole-hoz, mivel Hamilton 1:20.972-es idejénél az is gyorsabb volt. Mindazonáltal a Mercedesé az első rajtsor. Mögülük Vettel és Räikkönen rajtolhat.
Alonso az 5., Massa a 6. helyen végzett, kettejüket csupán egyetlen ezredmásodperc válaszotta el. A Ferrari Twitteren máris nyomatékosítja, hogy a pontokat vasárnap osztják. Grosjean, Webber, Pérez, di Resta lett a további sorrend.