Massa és Räikkönen az élen az időmérő előtt
2013. május 11. 10:49
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Spanyol Nagydíj szombat délelőtti szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! A csapatoknak most kell elvégezniük az utolsó simításokat az autóikon az időmérő előtt, ami a Barcelonába hozott sok új fejlesztés miatt nehezebb lesz a szokásosnál - pláne, hogy a tegnap délelőtti eső miatt eleve nem tudtak mindent kipróbálni.
A tegnap délutáni, száraz szabadedzést Sebastian Vettel és Fernando Alonso nyerte, és hiába hoztak újdonságokat a csapatok, úgy tűnik, a sorrend lényegében ugyanaz maradt, mint volt. A McLarennek sem sikerült a nagy áttörés, legfeljebb a Toro Rosso mutatkozott erősebbnek a szokásosnál.
10 km/ó körüli szél fúj, a levegő 19, az aszfalt 21 fokos: hasonló idő van, mint tegnap délután. A felhők ott ólálkodnak a Circuit de Catalunya felett, úgyhogy az eső sem kizárt, bár a jelenlegi előrejelzések szerint nem lesz.
A Pirelli a legkeményebb gumikat hozta Barcelonába. Ma délelőtt szokás szerint egy-egy szett áll a versenyzők rendelkezésére mindkettőből. Miután tegnap Paul di Resta bal hátsó gumijáról levált a futófelület, a Pirellinél elismerték, hogy ezúttal nem törmelék okozta a problémát - Bahreinben azt okolták, amikor Lewis Hamiltonnal és Felipe Massával hasonló történt. Ezúttal a túlmelegedés állt a háttérben, ami aggasztó, ezért céloztak rá, hogy szükség lehet módosításokra a gumikon.
A Sky szerint részben azért, mert az FIA még nem végezte el rajta a hajlékonysági tesztet, és nem akartak kockáztatni vele. Az új padlólemezt és oldaldobozokat viszont megtartották.
Hat autó máris kirobogott a pályára, szokás szerint mindegyik a kemény gumikon. A pálya teljesen száraz.
Az ellenőrző köre alatt kényelmesen cirkálva buzgón integet a lelátók felé, a közönség nagy örömére. Räikkönen Lotusát még szerelik, de rajta kívül csak a két Caterham nem járt a pályán.
A Red Bull jobb oldalát bekenték a neonzöld áramlásjelző festékkel, ami szombat délelőtt már viszonylag szokatlan. Úgy tűnik, még ma is szakítanak időt új fejlesztések tesztelésére, noha ilyenkor már az időmérőre való felkészülés élvez prioritást.
Hamiltonnal legalábbis ezt közlik a rádión. És így is van: 1:28.350 alatt teszi meg a nap első mért körét. A Mercedes máris nagyon aktív, Rosberg szintén teljesített egy kört.
Ő a Mercedesekkel ellentétben valószínűleg nem hosszú etapon van: 1:25.635-tel kezd. Van der Garde felzárkózik mögé. Ránézésre a Caterham változott meg a legjobban a hétvégén.
A 9-es kanyar kijáratánál 1-es és 4-es fokozatban állandó sebességgel kell haladnia hozzá. Jelenleg öten vannak a pályán, mind a kemény gumikon.
Paul Hembery most a BBC-nek ezt nyilatkozta, annak ellenére, hogy tegnap még mást mondott. Közben Gutiérrez 1:25.013-mal az élre repítette a Saubert.
A jelek szerint kielégítő eredményt produkált, mert mindkét autójukon fent van. Ez jó hír számukra, bár tegnap úgy tűnt, a McLarenhez hasonlóan ők sem léptek előre túl nagyot.
1:23.920-as körével 1 másodpercet ver Hülkenbergre, aki az előbb megelőzte saját csapattársát. Még csak 7 versenyzőnek van mért köre.
1:23.152-es kört fut. A Lotus már tegnap is erősebbnek tűnt a szokásosnál egy mért körben. A tavalyi győztes, Maldonado feljött harmadiknak, beférkőzve Webber elé, aki szintén most iratkozott fel a tabellára. Vettel 1:23.358-ra javított.
1:23.042 az új etalon. Ez már jobb annál az 1:23.168-nál, amellyel Vettel tavaly ilyenkor megnyerte ezt az edzést.
1:23.006 alatt ér körbe, 36 ezredet verve Grosjeanra.
Rosberg 13, Hamilton 12 kört tett meg egyhuzamban. Nem csoda: a Mercedes leginkább a gumikopással bajlódik, úgyhogy muszáj minél több adatot gyűjteniük. A hűvös elvileg segíthet nekik, bár tegnap nem voltak olyan erősek, mint Kínában vagy Bahreinben.
Picnek szólnak, hogy ne a 9-es, hanem inkább a 16-os kanyar kijáratára tartogassa az extra lóerőket, mert úgy jobb lesz a köridő.
Alonso, Grosjean, Räikkönen, Massa, Vettel, Webber, Di Resta, Vergne, Sutil, Maldonado. Most csak négyen köröznek odakint, az első etapok befejeződtek.
A McLaren "bal eleje túl könnyűnek tűnik" - jelenti a rádión. Szólnak neki, hogy térjen vissza a garázsba. Alonso nagyot ellenkormányoz a 13-as kanyarnál.
Arra figyelmeztetik a rádión, hogy a 10-es kanyar bejáratánál ne felejtse el átállítani a fékerőelosztót. Vergne Toro Rossójának első futóművében torziós rugót cserélnek.
A visszajátszásból látszik, hogy amikor az utolsó kanyarban ráhajtott a rázókőre, valami levált a McLaren elejéről. Valószínűleg ezért könnyűlhetett fel az autó eleje. A Sky szerint az új fékhűtő-csatorna esett le, amelynek aerodinamikailag jelentős szerepe van. Pérez az utolsó helyen áll, míg Button 1,1 másodperces hátránnyal 9.
Érdekes módon ő az első, aki rászánja magát. Hamilton és Rosberg is követi a példáját.
1:22.254-es ideje 0,661 másodperccel jobb, mint amire Rosberg szintén a közepes gumikkal képes. Hamilton is 0,575 másodperccel Alonso mögött fejezi be a körét. Ez durva különbség - a Mercedes itt nem tűnik esélyesnek a pole-ra. Pérez visszatért a pályára a problémája után, de még a kemény Pirelliken.
Egy hűtőkör után 1 tizedet lefarag a korábbi idejéből, és Rosberg ugyanígy tesz. Gutiérrez és Räikkönen is a közepes gumikra vált, a mexikói 1,391 másodperces hátránnyal a 9. helyre jön fel.
A hétvége első 1:21-es, konkrétan 1:21.907-es körével. Ezzel 0,347 másodpercet ver Alonsóra. A Lotus jól áll.
A garázsban van, és a rádión tájékoztatják, hogy a telemetria szerint sem stimmel valami, ezért érzi aszimetrikusnak a kormányzást. Nincs jó napja. Webber is nekivágott a körének a közepes keveréken.
0,137 másodperccel lassabb volt Räikkönennél. Massa viszont a pálya elején abszolút legjobb részidőt ért el...
Csapattársa hazai pályáján 1:21.901-es kört fut, 6 ezredet verve Räikkönenre, és 0,353 másodpercet Alonsóra. De Vettel még nem volt kint a gyorsabbik gumikon...
Ennyit (sem) lát a versenyző:
Eredetileg 4. lett 0,328 másodperces hátránnyal, de Grosjean, aki az első szektorban mindenkinél gyorsabb volt, beférkőzött elé. A sorrend a közepes gumis etapok után: Massa, Räikkönen, Webber, Grosjean, Vettel, Alonso, Di Resta, Sutil, Hamilton, Vergne, Rosberg, Button.
Köszönjük a figyelmet! Hamarosan bővítjük a cikket az eredménylistával és az összefoglalóval. Az időmérő 14 órakor kezdődik.
A Ferrari, a Lotus és a Red Bull mutatkozott a legerősebbnek a Spanyol Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén, amelyen Felipe Massa szerezte meg az első helyet, mindössze 6 ezredmásodpercet verve Kimi Räikkönenre.
Bár a felhők továbbra is kerülgették a barcelonai pályát, az eső ezúttal nem eredt el. Mivel azonban a csapatok tegnap délelőtt sok időt vesztettek a rossz idő miatt, szokatlan módon még most is teszteltek újításokat - Sebastian Vettel Red Bullját például bekenték a zöld áramlásjelző festékkel is.
Végül persze mindenki az időmérőre készült. Elsőként a hazai közönség kedvence, Fernando Alonso próbálta ki a lágyabb, azaz közepes keverékű gumikat, átmenetileg könnyedén megszerezve a vezetést, fél másodpercet verve a vele egy időben próbálkozó Mercedesekre. Később azonban, mivel valószínűleg a pálya állapota is javult, öten megelőzték - köztük Vettel, akit pedig a leggyorsabb körének végén feltartottak.
Massa csupán öt perccel a leintés előtt tette meg az elsőséghez elegendő 1:21.901-es körét. Ahogy a mindenki által unalomig ismert Circuit de Catalunyán megszokott, a küzdelem rendkívül szoros volt: az első 16 helyezett másfél másodpercen belül került egymáshoz képest.
Ugyanakkor továbbra is úgy tűnt, hogy a szezon legnagyobb horderejű fejlesztései sem rendezték át az erőviszonyokat. A Toro Rosso erősebbnek látszott az eddiginél - Jean-Eric Vergne a kemény gumikon lett 10. -, de a McLarennél elismerték, hogy elégedettek lesznek, ha délután sikerül beverekedniük magukat a Q3-ba. Jenson Button csak a 12. helyen zárta az edzést, míg Sergio Pérez autójának első szárnyáról leszakadt egy darab, majd a szervó hibája miatt aszimmetrikus kormányzással küzdött.
A mezőny hátsó fertályában az átépített Caterham a korábbinál közelebb került a Marussiához, így Charles Pic 18 ezredmásodperccel meg tudta előzni Jules Bianchit.