Webber elcsente Vetteltől a koreai pole-t
2012. október 13. 06:49
Mark Webber hivatalosan idei második pole pozícióját szerezte meg a Koreai Nagydíjon, amikor az utolsó pillanatban megelőzte csapattársát, a jeongami pályát előzőleg egész hétvégén uraló Sebastian Vettelt. A 3. kockából Lewis Hamilton rajtolhat majd, míg a vb éllovasa, Fernando Alonso a 4. hellyel mentette meg a Ferrari esélyeit.
Webber a délelőtti szabadedzésen ki sem próbálhatta a szuperlágy gumikat, mert a motorvezérlésbe hibás adatokat tápláltak, így a hajrában kénytelen volt a garázsban vesztegelni. Az időmérőn ennek ellenére hamar ráérzett a ritmusra, s már a Q1-ben második lett Vettel mögött. A döntőben pedig úgy futotta meg 1:37.242-es körét, hogy a pálya egyik szektorában sem érte el a legjobb részidőt. Már Monacóban is ő rajtolhatott az élről, ám akkor csak azért, mert a pole-t eredetileg megkaparintó Michael Schumachert büntetésből hátrasorolták.
A Q3-ban teljesített első körök alapján még Vettel vezetett, de a kritikus pillanatban időt vesztett, amikor beragadt Felipe Massa mögé, s már a pálya elején lépéshátrányba került. "Miért nem szóltatok Massáról?" - kérdezte dühösen a rádión, amikor tájékoztatták, hogy elvesztette a pole-t. Később azonban azt mondta, elégedett a 2. hellyel. "Nem akarom Felipére fogni. Azt hittem, már a bokszba tart, de kiderült, hogy tévedtem" - magyarázta. "Az utolsó szektorban értem utol, ezért el kellett vennem a gázt. Végeredményben nem számít, mert az utolsó köröm nem volt elég gyors. A középső szektorban vesztettem egy kis időt, ahol a hétvégén eddig minden rendben ment."
Miután pénteken szenvedett a McLaren beállításaival, Hamilton az időmérőn magára talált. A Q1-ből épphogy továbbjutott, mivel kockáztatott, és másodszor vissza sem tért a pályára, hogy megspóroljon egy szett szuperlágy gumit, a következő két etapot viszont stabilan harmadikként zárta. "Holnap borzasztóan nehéz lesz megelőzni ezt a két srácot" - utalt a Red Bull versenyzőire. "Egyértelmű, hogy nagyot léptek előre, de azért tovább kell igyekeznünk, mert nem vagyunk túl messze tőlük. Jenson versenytempója tegnap erősnek tűnt."
Csapattársa, Jenson Button már a Q2-ben kiesett, ugyanis el kellett vennie a gázt a sárga zászlók miatt, melyeket azért lengettek, mert Daniel Ricciardo váltóhibával a pálya szélére húzódott. "Az első körömben elfékeztem magam, veszítve egy pár tizedet" - mesélte. "Másodszorra úgy érkeztem meg az utolsó szektorhoz, hogy azt hittem, van néhány tized a tarsolyomban. Ennek simán elégnek kellett volna lennie, de a sárga zászlók lehetetlen helyzetbe hoztak."
Néhányan, köztük a Lotus párosa, a köridejükön a sárga zászlók alatt javítva biztosították maguknak a továbbjutást, de büntetéstől egyikük sem tart. "A többiekhez képest jobban lelassítottam, csak az előző köröm volt gyenge" - jelentette ki szenvtelenül Kimi Räikkönen, aki az új kipufogóval felszerelt autójának volánjánál gyorsabb volt, mint a fejlesztést Indiáig még nélkülözni kényszerülő Romain Grosjean. A sportfelügyelők végül ki sem vizsgálták a gyanúsnak tűnő eseteket. Később kiderült, hogy Ricciardo autójában a kardántengely hibásodott meg, de mivel a sebességváltójához valószínűleg így is hozzá kell nyúlni, ör rajthelyes büntetésre számíthat.
Alonsónak, aki már csak egy 4 pontos előnyt őrizget az összetettben, fontos volt, hogy ne kerüljön túl messze Vetteltől, és ezt sikerült is elérnie, noha a Q1-ből csak a 16. helyen jutott tovább. "Még nem vagyunk elégedettek, de az időmérőn a helyes irányba fejlődtünk" - vélte a Ferrarit irányító Stefano Domenicali. "Az volt a célunk, hogy a második vagy harmadik rajtsorba tudjunk kerülni, és ez így is lett. Mostantól a versenyre összpontosítunk."
Amelyen kiélezett küzdelem várható a Red Bull, a Ferrari és a McLaren között, hiszen a péntek délutáni szabadedzésen a három csapat tempója a hosszú etapokon közel azonosnak tűnt. Sok múlhat majd a bokszstratégián, mert a sima jeongami aszfalt nem koptatja vészesen a gumikat, így a Pirelli szerint akár egyetlen kerékcserével is lehetséges lesz teljesíteni a távot.
Kövesse velünk élőben a Koreai Nagydíj időmérő edzését! Szöveges beszámolónk sok háttérinformációval, percről percre.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Koreai Nagydíj időmérője előtt. Tavaly Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót Jeongamban, ideje 1:35,820 volt.
Charles Pic valószínűleg az utolsó helyről fog rajtolni Koreában, mert 10 helyes rajtbüntetést kapott az idei 9. motor beépítése miatt. A Marussia Cosworth motorokkal megy. A szabályok szerint csak 8 motort lehetne használni egy évben.
Nem várható eső sem az időmérőre, sem a versenyre. Koreában 23 fok lesz ma a maximum, holnap csak kettővel lesz kevesebb.
A BBC ex-csapatfőnök riportere megjósolta, ki hol fog versenyezni jövőre. A Toro Rossónál nem lesz változás, a Marussiánál érkezhet Max Chilton a GP2-ből Charles Pic helyére, Glock maradni fog. Pic mehet a Caterhemhez Kovalainen mellé, Petrov helyére.
A Williamsnél versenyehet majd a mostani tesztpilóta, Valtteri Bottas Bruno Senna helyén, a brazil állítólag Narain Karthikeyant váltja majd a HRT-nél, ahol csak de la Rosa maradhat.
A Force Indiánál marad Paul di Resta, mellé az exversenyzőjük, Adrian Sutil, vagy pedig az ex Toro Rosso versenyző, a manapság rádiókommentátorként és Pirelli-tesztpilótaként dolgozó Jaime Alguersuari jöhet. Nico Hülkenberg a Sauberhez távozhat Sergio Pérez helyére, Kamui Kobajasi marad a helyén.
Romain Grosjean szörnyű szezonja ellenére is marad a Renault-nál Räikkönen mellett. Persze mindez csak feltételezés...
A Pirelli szerint egy körön csak 2-6 tizeddel lassabb a lágy gumi a szuperlágynál, és egy kiállással is meg lehet majd csinálni a futamot, mivel a sima aszfalt miatt alig kopnak a gumik. Éppen ezért arra számítanak, hogy a Q3-ban sokan nem fognak kijönni, hogy spóroljanak a gumikkal.
Az ausztrálnak a harmadik szabadedzés végén motorelektronikai gondja volt, ezért ki sem mehetett az edzés végén az időmérő-szimulációra. A csapatfőnök Horner szerint megoldották a problémát. A motorelektronika vezérlése rossz adatokat szolgáltatott, mechanikai hiba nem volt.
A Q1-ben eddig nyolcan mentek ki a pályára, köztük a két Lotus.
A Force India versenyzője peches a hiba miatt.
A spanyol 1:39,543-as kört repesztett a Ferrarival. Mögötte Maldonado, Hülkenberg, Räikkönen, di Resta.
Az egyenes végén beesett a fékpedálja, csak a hátsó fék fogott a HRT-n, ezért nem csoda, hogy kipörgött a pályáról.
A finn két tizedet adott Massának, mögöttük Button és Alonso és Rosberg.
Hamilton megnt elfékezte magát a célegyenes végén, és továbbfutott a kanyaron, a hétvégén már sokadszorra. Vettel 1:38,208-al állt az élre, előnye négy tized Button előtt.
Az első tíz pilóta (Vettel, Button, Webber, Räikkönen, Massa, Rosberg, Hamilton, Hülkenberg, Alonso, Schumacher) közül csak Alonso és Schumacher tette föl eddig a szuperlágy gumit.
A franica szuperlágy gumikkal jött fel erre a helyre. Aztán gyorsan visszacsúszott hetediknek, Pérez, Kobajasi, Vergen és Ricciardo is bejött elé szuperlágy gumin.
A spanyol a 16. helyre futott be az utolsó pillanatban, pedig a szuőerlágy gumit használta. Bruno Senna lehet a legcsalódottabb, mivel hibázott az ehyik kanyarban, és kiesett.
A HRT indiai versenyzője nem tett meg mért kört a Q1-ben, de korábban már ment olyan kört a szabadedzésen, ami 107 százalékon belül lenne, ezért valószínűleg megkapja majd a rajtengedélyt.
A 17. idővel is tovább tudott jutni a q1-ből, de ő nem használt egy szett szuperlágy gumit sem.
Senna, Petrov, Kovalainen, Pic, Glock, de la Rosa, Karthikeyan.
Mindenki szuperlágy gumin van, kivéve Rosberget.
A világbajnok 1:37,776-es kört ment, ez két tizeddel jobb Alonso idejénél. Mögöttük a két csapattárs, Massa és Webber.
Ismért a célegyenes végén nézte el a féktávot a brit.
Ha most lenne vége a Q2-nek, ők jutnának tovább: Vettel, Alonso, Hamilton, Webber, Massa, Grosjean, Schumacher, Button, Räikkönen, Kobajasi.
Az idők alapján gyorsabban lehet menni a kissé használt szuperlágyakkal, mint az újakkal.
A német kinyomta Kobajasit a legjobb tízből.
A britnek lassítanai kellett az utolsó szektorban, mert ott megállt Ricciardo Toro Rossója váltóhiba miatt, ezért eshetett ki a Q2-ben.
A Q2 sorrendje: Vettel, Alonso, Hamilton, Webber, Räikkönen, Massa, Grosjean, Rosberg, Hülkenberg, Schumacher.
A kiesők:
Button, Pérez, Kobajasi, di Resta, Maldonado, Ricciardo, Vergne.
Mindneki azonnal kiment a pályára, Schumacher mindenkit előreengedett.
Vettel, Alonso, Webber, Massa, Hamilton, Räikkönen, Grosjean, Schumacher, Rosberg, Hülkenberg. Utóbbi három még nem ment kört.
A McLaren versenyzője majdnem belement Rosbergbe, akit rosszul engedtek ki a garázsból. Veszélyes jelenet volt, egy szerelőt is majdnem eltrafáltak.
Vettel elrontotta az utolsó körében az első két szektort, így Mark Webberé lett a pole pozíció, idén másodszor. A sorrend: Webber, Vettel, Hamilton, Alonso, Räikkönen, Massa, Grosjean, Hülkenberg, Rosberg, Schumacher.
Webber egyik szektorban sem volt a leggyorsabb, a legjobb kört mégis ő rakta össze.
Köszönjük a figyelmet, hamarosan bővítjük a cikket az eredménytáblázattal és a szöveges összefoglalóval.