Hamilton a falat lekoccolva szerezte meg a pole-t

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, McLaren, Szingapúri Nagydíj
Vágólapra másolva!
Meglepő eredmény született a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén: Lewis Hamilton senkitől nem fenyegetve hódította el az első rajtkockát, míg a pályát előzőleg egész hétvégén uraló Sebastian Vettel még Pastor Maldonadótól is kikapott.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül45 bejegyzés
16:36
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Következik az időmérő

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Szingapúri Nagydíj időmérő edzéséről élőben készülő, szöveges tudósításunkban. A kvalifikációra helyi idő szerint este 9-kor kerül sor, így már besötétedett, a reflektorok világítják meg a pályát.

16:36
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Lewis Hamilton folytatta a menetelését az időmérőkön, a Szingapúri Nagydíj pole pozíciójáért folytatott küzdelem döntő pillanatában simán legyőzve a szabadedzéseken megközelíthetetlennek tűnő Sebastian Vettelt. A brit versenyző ezzel már harmadszor szerezte meg az első rajtkockát az utóbbi négy futam alatt: a Hungaroring óta csak Spában szenvedett vereséget.

Hamilton a Q1-ben megspórolt egy szett szuperlágy gumit, így 5. lett, de a Q2-ben az élre állt, majd a Q3-ban rögtön még 3 tizedmásodpercet javított, ami elégnek is bizonyult hozzá, hogy senki ne tudja megközelíteni. Végül meglepetésre az utcai pályák specialistájának számító Pastor Maldonado volt a legveszélyesebb ellenfele, aki csak 0,442 másodperccel autózott lassabb kört nála.

Vettel a Q2-ben futott körével megszerezhette volna a 2. rajtkockát, de valamiért saját eredményét sem tudta megismételni, a Q3 első felében 1,3 másodperccel maradva le Hamiltontól. A hajrában fél másodpercre dolgozta le a hátrányát, de így is csupán századokkal előzte meg Jenson Buttont. "A Q2-ben úgy tűnt, jól áll a szénánk, a Q3-ban viszont kiestünk a ritmusból, különösen a bokszból kivezető körökkel" - magyarázta a vereséget a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. Ugyanebben látta Hamilton sikerének okát a McLarent irányító Martin Whitmarsh is, aki azt mondta, "Sebastian egész hétvégén borzasztóan erős volt, Lewis azonban jól időzítette a körét." A szemlátomást csalódott Vettel úgy érezte, a döntőben valamiért nem tudta megtenni a pole-hoz vezető utolsó lépést.

A világbajnoki tabellát vezető Fernando Alonsónak az 5. hely jutott, melyet annak fényében, hogy a Ferrari a kacskaringós Marina Bay-ben bevallottan nem olyan erős, mint Monzában volt, kielégítőnek érzett. Mindössze 25 ezredmásodpercen múlt, hogy nem kapott ki a Force Indiával szárnyaló Paul di Restától is. "Mindig igyekszünk, de a realitásokat nézve örülnék, ha a versenyen sikerülne megtartanom a 6. helyet" - ismerte el a skót. Alonso szintén a pontmentésben reménykedik. "A McLarenek ma elérhetetlenek voltak. Holnap az lesz a legtöbb, amiben bízhatunk, hogy esetleg feljutunk a dobogóra" - mondta.

Forrás: AFP
Kattintson a képre a galériához!

A monzai eltiltása után visszatérő Romain Grosjean kalandos időmérőt zárt, hiszen a Q2-ben a Lotus hátuljával a korlátnak csapódott, de az autója szerencsére nem sérült meg, így csapattársát, Kimi Räikkönent legyőzve simán a döntőbe jutott, ahol a 8. helyen, Mark Webber Red Bullja mögött találta magát.

A Mercedes számára nem hozott áttörést az új kipufogó, de a csapat az időmérőn valamivel közelebb került az élmezőnyhöz, mint a szabadedzéseken. Michael Schumacher a Q2 utolsó pillanataiban megelőzte Nico Rosberget, biztosítva magának a továbbjutást, ám a Q3-ban mindketten csak egy-egy bemelegítő kört tettek meg. Mégpedig a lágy (vagyis keményebb) gumikon, így majd azokon is vághatnak neki a versenynek, amitől bizonyára stratégiai előnyt remélnek. Schumacher a szabályok szerint az alacsonyabb rajtszámának köszönhetően rajtolhat Rosberg elől. "Reméljük, a terv holnap kifizetődik" - mondta. "Megnéztük, kik jutottak be a Q3-ba, aztán úgy döntöttük, ezt a taktikát választjuk." Szingapúrban valószínűleg a három kiállásos taktika lesz a standard, de a keményebb gumikon rajtolva jobb esély nyílik majd két kerékcserével teljesíteni a távot. Ez azért lehet nyerő, mert az összes pálya közül a Marina Bay-ben jár a legnagyobb időveszteséggel egy bokszkiállás.

A vártnál korábban kellett befejeznie az időmérőt Felipe Massának, aki a középső etapban nem volt elég gyors a továbbjutáshoz, valamint Kamui Kobajasinak, aki már a Q1-ben kiesett. "Egyszerűen nem bízom az autóban, küszködünk. Borzasztóan túlkormányzott, nem jöttünk rá, hogy miért vagyunk ennyire lassúak" - mondta később szomorúan a japán.

Bruno Senna még rosszabbul járt, hiszen beverekedte magát a Q2-be, ott azonban a falnak koccanva összetörte Williamsét - a hétvégén már másodszor. "Túl keményen igyekeztem, és az ilyen pályákon nem lehet hibázni" - ismerte el. "Viszont Pastor eredménye azt bizonyítja, hogy a versenytempónk jó. Nem könnyű előzni itt, mégis keményen kell nyomnunk a gázt, hátha sikerül gyűjtenünk néhány pontot."

Hamilton a 24. pole-ját szerezte meg, az örökranglistán felzárkózva Niki Lauda és Nelson Piquet mellé. Ám az utolsó körében ő is ráijesztett a csapatára, amikor súrolta a falat az egyik kanyar kijáratánál. A McLaren Peter Revson jóvoltából kereken negyven éve rajtolhatott először az első rajtkockából.

http://static.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_14_9.html
16:38
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Eddig Vettel mindent vitt

A hétvége eddigi részében Sebastian Vettel verhetetlennek bizonyult, az első és második szabadedzés utáni a ma délutáni gyakorláson is ő bizonyult a leggyorsabbnak.

16:40
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Még öt évig lesz Szingapúri Nagydíj

A jogdíjjal kapcsolatos huzavona után végülis sikerült megegyezni Bernie Ecclestone-nal, aki állítólag hajlandó volt engedni a jogdíjból, így a verseny helye 2017-ig biztos a naptárban.

16:43
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Pic fura büntetést kapott

Charles Pic-et szokatlan büntetéssel súlytották, amiért a szombati szabadedzés megszakításakor piros zászlóval előzőtt: a fiatal versenyzőnek az FIA közlekedésbiztonsági kampányában kell szerepet vállalnia. Emellett a vasárnapi versenyen elért idejéhez 20 másodpercet adnak majd hozzá.

16:46
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Sikerült megmenteni Petrov váltóját

A Caterhamben a délutáni szabadedzésen rakoncátlankodott a váltó, a csapatnak azonban sikerült megoldania a probémát, így az orosz elkerüli a váltócseréért járó büntetést. Nem úgy mint de la Rosának, aki egy 5 helyes rajtbüntetéssel kezdi majd a futamot.

16:48
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Szerdán eldőlhet Hamilton és Schumacher jövője?

Eddie Jordan szerint már szerdán eldőlhet Schumacher is Hamilton jövője, bár az egykori csapatfőnök már két hete is azt állította, hogy Hamilton aláírt a Mercedeshez. Meglátjuk... addig is itt egy kis elgondolkodtató olvasnivaló a témában a blogunkon.

16:53
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Nem várható eső

Úgy tűnik, az időmérő edzésre száraz marad a pálya, bár az ég némileg felhős, a radar előrejelzése szerint az eső elkerüli a pályát.

16:54
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Hárommillió W világítja meg a pályát

Hatalmas reflektorok világítják meg a fantasztikus látványt nyújtó utcai pályát. Bár a nap már rég lement, továbbra is meleg van: a levegő 28, a pálya 30 fokos.

16:58
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel koncentrál

A címvédő a garázsban, még bukósisak nélkül ácsorog magában, míg Mark Webber a csapatfőnök Christian Hornerrel beszélget. Eközben néhány garázzsal arrébb Jenson Button már a McLarenben várja a kezdést. Nico Rosberg is az autóban ül, őt hideg levegővel hűtik a szerelői.

17:00
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Elindult az edzés!

A versenyzők egy része azonnal kihajt a pályára.

17:02
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Kezdődik a csúszkálás

Közben Pérez levág egy kanyart, miközben Räikkönen is elhagyja a pályát, azonban mindketten folytatják. Massa is elrontja a 6-os kanyart.

17:04
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Maldonado az élen

Neki sikerül először 1:50 alá beférkőznie, az ideje 1:49.976.

17:06
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso erős körrel nyit

Rögtön át is veszi a vezetést, bő 4 tizedet ver Maldonadóra, 1:49.511 az új etalon.

17:07
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton hibázik

Túl későn fékez az 1-es kanyarban, de nem ő az egyetlen, akinek még fel kell vennie a ritmust: az előbb éppen Senna hibázott.

17:10
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Rosberg kóstolgatja Alonsót

A német átveszi a vezetést 1:49.463-mal, Alonso azonban rögtön replikázik egy 1:49.391-es körrel, így újra ő az első.

17:11
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Megérkeztek a Red Bullok is

Hamarosan megkezdik első mért körüket. Rajtuk kívül már csak a két Caterham áll idő nélkül, azonban már ők is kijöttek a bokszból. Most szabad lesz a pálya előttük, mert az élen állok szinte mind visszatértek a bokszba.

17:12
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton elveri a mezőnyt

Több mint egy másodpercet ver az egész mezőnyre, 1:48.285 alatt ér körbe. Vettel mindössze két ezreddel marad el tőle, mindketten a sima lágy gumikat használták. Räikkönen ezeken majdnem 2 másodperccel volt lassabb a McLarennél, így ő most szuperlágyakon próbálkozik.

17:14
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

A kieső zóna jelenleg:

Vergne, Kobajasi, Kovalainen, Glock, Pic, Karthikeyan, de la Rosa.

17:15
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Mindkét Lotus szuperlágy gumikon

Nem érezhetik magukat biztonságban a 13-14. helyen. A finn abszolút középső szektort fut az új gumikon, és át is veszi a vezetést: 1:48.169 - két másodpercet javított a lágy gumikon futott idejéhez képest!

17:17
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean fél másodpercet ver Räikkönenre

És át is veszi a vezetést 1:47.688-cal. Mögötte di Resta, Räikkönen, Vettel és Hamilton.

17:18
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Massa kockáztat?

A brazil jelenleg a 14. helyen áll, és nem jött ki a bokszból... ez elég meglepő, lehet hogy valami gond van a Ferrarinál? A Twitteren azt írják, eredetileg ki akarták küldeni, de inkább úgy döntött, bent marad, és spórol a gumikkal. Meglátjuk, jó ötlet volt-e.

17:20
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Massa megúszta

Kobajasi sem jött ki a végén, így végül ő esik ki a Q1-ben, a szokásos hatossal együtt: Petrov, Kovalainen, Pic, Glock, Karthikeyan, de la Rosa. Glock ezúttal nem tudta megszorongatni a Caterhameket. Az élen Grosjean maradt, mögötte di Resta, Räikkönen, Vettel,  Hamilton, Webber, Ricciardo, Pérez, Button, Alonso a sorrend.

17:23
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Kobajasi csalódott

Az elmúlt versenyeken mutatott teljesítményt látva érthető a csalódása, bosszúsan menekül a garázs hátuljába a kamerák elől. Csapattársa eközben a 8. helyen végzett, körideje majdnem egy másodperccel jobb volt a japánénál.

17:27
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q3!

Räikkönen rögtön szuperlágy gumikon hajt ki a pályára - ugyanazokon, amiket már az előző etapban is használt - , csakúgy mint Grosjean.

17:28
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean megpördül

A 14-es kanyarnál veszti el az uralmát a Lotus felett, és neki is ütközik a falnak. Csapattársa közben megfutja az első mért kört.

17:32
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso lenyomja Räikkönent

1:48.058-cal átveszi a vezetést, mostmár mindenki a szuperlágy gumikat használja.

17:34
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Kobajasi nem érti...

"Egyszerűen nem bízom az autóban, küszködünk. Borzasztóan túlkormányzott, nem jöttünk rá, hogy miért vagyunk ennyire lassúak" - fogalmazott a Sky Sportsnak.

17:34
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Senna durván lekoccolja a falat

Ugyanott, ahol a Q1-ben is nekiment. Az autó felfüggesztése bánta az esetet, így a brazil visszatér a garázsba, az edzés további részében nem vesz részt.

17:35
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean autója nem sérült meg

A Lotus versenyzője is visszatért a garázsba, de nem találtak rajta sérülést, így most egyedüliként kihajt a pályára. Jelenleg a 16. helyen áll.

17:36
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton biztonságban az élen

Mögötte Vettel, Button, Alonso, Webber, Räikkönen a sorrend, a finn lemaradása már másfél másodperc.

17:38
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

A sportfelügyelők vizsgálják Webbert és Glock-ot

A Red Bull versenyzője még a Q1-ben tartotta fel a Marussiát.

17:39
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Senki sem érzi magát biztonságban

Az első háromtól (Hamilton, Vettel, Button) eltekintve mindenki kijött a pályára. Grosjean be is férkőzött Button elé. Jelenleeg Massa, di Resta, Schumacher, Hülkenberg, Pérez, Ricciardo és Vergne a kieső helyeken, másfél perc van hátra.

17:40
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Massa kieső helyen

Bár a brazil jól kezdte a körét, de már a 12. helyre csúszott vissza.

17:42
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Räikkönen kiesik

Csakúgy, mint Massa. Nézzük, Schumacher mire képes...

17:43
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher bejut a Q3-ba

Csapattársát, Nico Rosberget előzi meg, így övék az utolsó két hely a top tízben. Az élen Hamilton és Vettel ronggyá verik a mezőnyt, majdnem egy másodpercet adva a többieknek.

17:44
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

A Q2 kiesői:

Hülkenberg, Räikkönen, Massa, Pérez, Pic, Vergne és Senna, aki balesete után már nem tudott visszatérni a pályára, így idő nélkül teljesítette a Q2-t.

17:47
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Indul a harc a pole-ért!

Akik bejutottak a top tízbe: Vettel, Webber, Button, Hamilton, Alonso, Schumacher, Rosberg és Grosjean - aki a Q2-ben bemutatott megpördülése után csak nagy szerencsével jutott tovább.

17:50
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Elindul a Q3!

Mindenki azonnal a pályára hajt, kivéve Alonsót és Grosjeant. A Mercedesek a keményebb gumikon.

17:54
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton egy másodpercet ver Buttonra

El is mondják neki rádión, "sokkal gyorsabb vagy a többieknél." Vettel viszont egyelőre lasabb mindkettejüknél - pedig ők hárman új szuperlágyakon vannak, míg a többiek már bekoptatott szetteken. A két Mercedes csak körbekocogott a pályán, és visszatértek a bokszba.

17:55
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso továbbra sem jön ki

Grosjean viszont elhagyta a garázst. A Ferrarinak 4 perce van hátra...

17:57
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean majdnem a falban végzi

Közben Grosjean megint épphogy megúszik egy balesetet, de ezúttal is szerencséje van. Közben Alonso is kijött a pályára.

17:58
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Rosberg kiszáll az autójából

A Mercedes már nem jön ki. Grosjean közben feljön a 4. helyre, a két Mercedest kivéve mindenki a pályán. Kockás zászló...

18:00
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Maldonado feljön másodiknak!

Alonso pedig harmadik.

18:01
szeptember 22, 2012
Vágólapra másolva!

Hamiltoné a pole!

Már nincs is szüksége az utolsó körére, hiszen már az előző elég volt a pole pozícióhoz. Nem is tudott javítani, a visszajátszásból látszik, hogy ő is hozzáért a falhoz. Meglepetésre Vettel csak a negyedik helyre jött be (elmaradva saját Q2-es idejétől), mögötte Button beeférkőzött Alonso elé. Utánuk di Resta, Webber, Grosjean, Schumacher, Rosberg a sorrend - a két Mercedes nem teljesített mért kört, így rajtszám szerint sorolják őket, ami Schumachernek kedvez.