Vettel hat ezreddel verte meg Alonsót
2012. június 09. 15:58
Továbbra is nehéz megjósolni, kinek van a legnagyobb esélye arra, hogy a pole pozícióból induljon a Kanadai Nagydíjon. Miután pénteken mindkét edzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, az időmérő előtti utolsó gyakorláson Sebastian Vettel vette át a vezetést, Fernando Alonsót azonban csak hat ezreddel tudta megelőzni.
A péntekinél sokkal kedvezőbb körülmények között kezdődött meg az edzés, a pálya hőmérséklete már az első percekben elérte a 30 fokot, és ezúttal az eső sem fenyegetett. Az edzés első felében mindenki a keményebb keverékű gumikon próbálkozott, de már ekkor nagy csata alakult ki az élmezőnyben: egy ideig Sebastian Vettel állt az élen, őt azonban hamarosan Fernando Alonso és Lewis Hamilton is megelőzte. A melegebb aszfalton már ekkor gyorsabb köröket futottak, mint a pénteki edzéseken.
Mielőtt az élversenyzők a gyakorlás utolsó harmadában szuperlágy gumikra váltottak, a címvédő visszavette a vezetést, egy ezreddel megelőzve Hamiltont. Alonso volt az első, aki ki tudta használni az opciós abroncsok előnyeit, 1:14.442-es köridővel állt az élre. Ennél csak Vettel tudott gyorsabb kört futni, ő is csak hat ezreddel, így a Ferrari továbbra is bizakodhat az időmérő előtt. Felipe Massa ismét meggyőző teljesítményt nyújtott, alig több mint három tizeddel lemaradva végzett az ötödik helyen.
A Red Bull szintén nagy reményekkel várhatja az időmérőt, hiszen Mark Webber is gyors volt, a negyedik helyen fejezte be a rendkívül szoros edzést. A McLarennél csak Lewis Hamilton tudta megmutatni, mire képes az autó, ő a harmadik helyen végzett, az egész hétvége során nehézségekkel küszködő Jenson Button viszont csak a 15. lett - igaz, ő is mindössze 885 ezreddel maradt el Vettel idejétől.
A pole egyik legfőbb várományosának tartott Nico Rosberg edzése már az előtt véget ért, hogy egyetlen mért kört megtehetett volna: a negyedik percben le kellett parkolnia az autóját a pálya szélén, a rajt gyakorlása közben ugyanis úgy érezte, mintha csúszna a kuplung. Később sem tért vissza a pályára, a Mercedes így csak a hetedik helyen végző Michael Schumacher észrevételeire támaszkodhat a kvalifikáció előtt.
Mért kör nélkül fejezte be az edzést Jean-Eric Vergne is. Az első kanyar kijáratánál hibázott, lecsúszott a pályáról, a vizes füvön pedig nem tudta megállítani az autóját, így a gumifalban kötött ki, de az autója nem szenvedett komolyabb károkat.
Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzéséről élőben készített tudósításunkban! Tegnap mindkét edzésen a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, délután azonban a két Ferrari is nagyon erősnek tűnt. Nem lehet tudni, hogy az eredmények mennyire mérvadók, hiszen a Mercedes, a Lotus és a Red Bull az esőre várva más taktikán futottak. A hosszú etapokon a Mercedes bánt a legjobban a szuperlágy gumikkal, 16 kör után koptatták el őket, míg a McLaren 15 körig bírta. A Red Bull hátsó gumijai már 12 kör után elkoptak. A Mercedes, a McLaren és a Red Bull és a Williams egybként hasonló, 1:19.4 és 1:19.6 közötti köröket autózott.
A tegnapi edzés után óriási eső áztatta el a pályát és környékét, mára azonban nem várnak csapadékot. A hőmérsékletek egyre magasabbak lesznek, holnap akár tíz fokkal is melegebb lehet az aszfalt, ami átrendezheti az erőviszonyokat. A levegő jelenleg 24 fokos, míg az aszfalt 29.
A mezőny nagy része a pályára hajtott egy ellenőrző körre, majd vissza is térnek a bokszba. A kilátogató nézők között vannak, akik egy hatalmas lengyel zászlóval a 2008-as futam győztesét, Robert Kubicát éltetik.
A 7-es kanyar kijáratánál állította le az autóját. Rádión közölte a csapattal, hogy nagyon furcsa érzése volt, miközben a rajtot gyakorolta, úgy tűnt, mintha csúszna a kuplung. Ezért leparkolta az autóját, amelyet a pályabírók nehezen tudnak elmozdítani.
Tegnapi balesetében összetörte a Williams új fejlesztésű hátsó szárnyát, de a csapatnak volt belőle tartalék, így ismét az új verziót szerelhették fel az autójára. Heikki Kovalainen szerint az aszfalt már majdnem olyan jól tapad, mint a tegnap délutáni edzés végén.
A két Marussia már az ellenőrző körét is az opciós gumikon teljesítette, a többiek egyelőre a lágy abroncsokat használták. Felipe Massa a legendás kanadai versenyző, Gilles Villeneuve előtt tiszteleg a sisakjára festett felirattal.
A japán 1:17.376 alatt teljesíti első körét, közben Jenson Button és Kimi Räikkönen is a pályára hajtott.
Rádión szól a csapatának, hogy folyamatosan blokkolja az első kerekeket. A Red Bullnak le kellett burkolnia a fékhűtő környékén található réseket, mert az FIA szerint ezeket nem kizárólag az eredeti rendeltetésüknek megfelelően használták, hanem aerodinamikai előnyt szereztek vele, ami tilos a szabályok szerint, pedig ezt a koncepciót használták a szezon kezdete óta.
A francia az 1-es kanyarban hibázott, lesodródott a pályáról, majd a füvön végigcsúszva a gumifalnál kötött ki. Jelenleg Button áll az élen, 1:15.833-as körrel.
Már 18 versenyző futott mért kört, az állás folyamatosan változik az élmezőnyben. Vettel 1:15.022-es köridővel állt az élre, a másik Red Bullban pedig Webber integetett Hamiltonnak, aki szerinte feltartotta őt. Ez jobb idő, mint amit Hamilton a tegnap délutáni edzésen futott, ebből is látható, hogy ma kedvezőbbek a körülmények.
Most Alonso a második, Massa pedig a harmadik Vettel mögött, bár a brazil lemaradása már majdnem fél másodperc.
Alonso pár másodpercre az élre állt, de Hamilton szinte azonnal jobb kört futott nála a lágy gumikon, 1:14.712-es idővel vezeti az edzést. Csupán 25 ezreddel előzi meg Alonsót.
A nagyobb csapatok versenyzői közül ő az első, aki megkapta az opciós gumikat. A vezetést azonban nem tudta átvenni, ideje csak a harmadik helyre volt elég, a lemaradása 161 ezred Hamiltonhoz képest.
Hamilton, Alonso, Grosjean, Vettel, Senna, Webber, Button, Massa, Di Resta, Räikkönen. Az első tíz helyezett közül Grosjean és Senna használta a szuperlágy gumikat.
A lágy gumikkal állt az élre. Az első három helyezettet így 26 ezred választja el egymástól. Schumacher az opciós gumikon az ötödik helyre tudott feljönni, a hátránya kevesebb mint két tized.
A szuperlágy gumikon futott második körén megelőzte Grosjeant. Bár a negyedik helynél így sem tudott előrébb lépni, lemaradása már csak 85 ezred.
Az utolsó mért körök megtétele előtt a versenyzők nagy része a garázsba hajtott. A két Ferrarit viszont a pályára küldték, most már ők is a szuperlágy gumikon próbálkozhatnak.
Ő az első versenyző, aki a lágyabb gumikkal tudott az élre állni, 1:14.448-cal. Mindhárom szektorban ő volt a leggyorsabb. Massa egyelőre nem tudott javítani az idején, mert korrigálnia kellett, miután megcsúszott és veszélyesen közel került a falhoz.
A második mért köre sem sikerült jobban, a 8-as kanyarban lecsúszott a pályáról, és a füvön átvágva tért vissza a pályára.
Hat ezreddel előzte meg Alonsót. Räikkönen közben hibázott, és az utolsó sikánt átvágva tért vissza a bokszba. Az esetet vizsgálják a sportfelügyelők.
Az első 15 helyen lévő versenyzőket 885 ezred választja el egymástól. Di Resta arra panaszkodott a rádión, hogy Button minden körében feltartja őt a sikánnál.
Vettel hat ezredmásodperces előnnyel nyert Alonso előtt, őket Hamilton, Webber, Maldonado, Massa, Schumacher, Grosjean, Räikkönen és Hülkenberg követi.