A Monacói Nagydíj percről percre
2012. május 27. 13:40
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Húsz perc múlva kezdődik a Monacói Nagydíj, az év egyik legnépszerűbb versenye. A táv 78 körös lesz a szezon legrövidebb pályáján, amelyet Monte Carlo utcáin alakítottak ki.
A Red Bull pilótája azután került a pole-ba, hogy a szombaton legjobb időt jegyző Michael Schumachert öt hellyel hátrébb sorolták egy barcelonai ütközés okozása miatt. Webber mögött a felállás: Rosberg, Hamilton, Grosjean, Alonso, Schumacher, Massa, Räikkönen, Vettel, Hülkenberg. Az utolsó két hely Maldonadóé és Pérezé. Maldonado az utolsó edzésen épp Pérezzel ütközött, ezért sorolták hátra, amit a csapat megfejelt egy váltócserével, ami újabb mínusz öt helyet jelentett a venezuelainak. "A pálya szűk, ráadásul megcsúszott az autó. Talán visszavehettem volna kicsit a tempóból, de próbáltam elkerülni a forgalmat a legjobb körömön" - magyarázta Maldonado, aki következetlennek tartja a büntetések kiosztását. Pérez a Q1-ben ütközött falnak - talán műszaki hibából kifolyólag -, majd neki is kicserélték a váltóját, ezért lesz övé az utolsó startkocka.
A Meteo France tájékoztatása szerint a hegyekben már esik, nem kizárt, hogy a futamon is hullik majd csapadék. Legutóbb 2008-ban esett Monacóban. Esőben mindig kiszámíthatatlan a verseny, 1996-ban például csak négy autó jutott el a célig...A kiscsapatok nyilván remélik, hogy esni fog.
Tavaly Monacóban a verseny végére rendkívül elhasználódtak az abroncsaik, de Ross Brawn biztos benne, hogy idén nem kell hasonló problémával megküzdeniük. "Idén jobb technológiát használva próbáljuk megítélni, hogyan fognak viselkedni a gumik a futam közben, és a versenyzők is sokkal jobban értik a gumik működését" - nyilatkozta.
A Caterhamnél azzal számolnak, hogy fél órán belül eleredhet az eső, mások szerint egy órát kell várni rá, akkor viszont "jelentős" mennyiség eshet.
Három csapat (valószínűleg a Ferrari, a McLaren és a Mercedes) megkérdőjelezte a Red Bull padlólemezének szabályosságát, ugyanis egy olyan helyen van rajta egy lyuk, amely elméletileg nem felel meg a szabályoknak. A csapat azonban azt állítja, az FIA szabályosnak találta a megoldást.
Rajta kívül Button, di Resta, Petrov és de la Rosa választották ezt a megoldást.
Az élmezőny rendben eljött, de a negyedik helyről rajtoló Grosjeant kiforgatták, megpördült, és még Kobajasit is elkapta. Maldonado autója is összetört.
Az ismétlésből látszik, hogy Grosjean ráhúzta Schumacher autójára a Lotust, ezért értek össze. Schumachernek a jobb első kereke roncsolódott, és a falat is elkapta. De la Rosa a bokszba hajtott hátsó szárny nélkül, ő ütközött Maldonadóval.
Az első tíz helyezett: Webber, Rosberg, Hamilton, Alonso, Massa, Vettel, Räikkönen, Schumacher, Hülkenberg, Senna.
Az újraindításnál Alonso rátapadt Hamiltonra, Rosberg viszont egy kicsit meglógott előlük. Úgy tűnik, ezúttal rendben eljött a mezőny. Kobajasi a bokszban járt, de visszatért a pályára.
A német rádión értekezett a Mercedessel, és úgy ítélték meg, az ütközés ellenére nincs komoly baj az autóval.
Ez nem meglepő, hiszen egyelőre nagyon szoros a mezőny, így csak előtte tiszta a pálya. 1:22.852-es kört autózott. A 12. helyről induló Button nem tudott előrébb jönni, sőt, a rajt utáni kavarodásban vissza is esett a 14. helyre.
Az ő autója is az első körben sérült meg, a Safety Car alatt ezért kiállt a bokszba egy javításra.
Az első körben ugyanis átvágtak a sikánon. Egyelőre nem derült ki, pontosan melyik versenyzőkről van szó, de egyikük valószínűleg Vettel.
Webber előnye az élen 1,4 másodperc, mögötte a pontszerző helyeken mindenki egy másodpercen belül követi az előtte lévőt. Továbbra is Webberé a leggyorsabb kör, legutóbb 1:20.760-at futott.
Bár először csak vizsgálták az autóját, mégis végleg ki kell állnia a versenyből. Közben kiderült, hogy sportfelügyelők nem büntetik meg a sikánt átvágó versenyzőket.
A rádión ezt közölték Räikkönennel. Az élmezőny közben kezd szétszakadni, Webber 1,6 másodperccel vezet Rosberg előtt, aki ugyanekkora különbséggel előzi meg Hamiltont. Őt Alonso már három másodperces távolságból követi.
A 16. helyen haladó mexikói 1:19.974-es kört futott.
A Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, nem tudja pontosan, mi történt az első körben, de nagyon csalódott, hogy idén már nem először kell jó helyről feladnia a versenyt.
Petrovot pedig betolták a garázsba, az ő versenyük is befejeződött. Vergne kiállt a bokszba, lágy gumikat kapott.
Pedig a spanyol eddig nem diktált jó tempót, Hamilton több mint négy másodperccel autózott előtte, és úgy tűnt, feltartja a mögötte állókat. Most viszont rákapcsolt, és 1,9 másodpercre csökkentette a Hamiltonnal szembeni különbséget.
A Force India adatai szerint 63%-ra nőtt a páratartalom, és észak-nyugatról közelednek az esőfelhők. A pálya hőmérséklete 4 fokot hűlt a rajt óta. Alonso újabb leggyorsabb kört fut, 1,3 másodpercre megközelítette Hamiltont.
A Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, jól rajtolt, majd megpróbálta kikerülni az előtte megpördülő Grosjeant, ő azonban eltalálta a bal hátsó kerekét, és a felfüggesztése is megsérült.
A hetedik helyen álló finn 7,2 másodperces hátrányból követi Vettelt, Schumacher viszont fél másodpercre megközelítette őt.
De csak rövid ideig tartó, enyhe esőre számítanak. Buttont tájékoztatták rádión, hogy az előtte álló versenyzők kezdik elkoptatni az abroncsaikat.
Szinte tolja le a pályáról Räikkönent, aki láthatóan feltartja a mögötte állókat.
Lágy gumit kapott, és Räikkönenék elé, a hatodik helyre jött vissza. Közben Alonso is megérkezett közvetlenül Hamilton mögé.
Rosbergen kívül egyelőre senki nem cserél kereket, hiszen pár körön belül megérkezhet az eső.
Rajtuk kívül Räikkönen, Hülkenberg és Senna is kiállt. A versenyt így Alonso vezeti Massa előtt.
Egy körrel később a spanyol is kiállt, és egy helyet nyert a későbbi kiállással. Végül Massa is kijött a bokszba, a lágy gumin rajtoló Vettel azonban kint maradt, és vezeti a versenyt.
A bokszkiállások után. 4,2 másodperccel követi Pérezt, aki még nem járt a bokszban. Schumacher kiállt kerékcserére, lágy gumikat kapott, a 10 helyre tért vissza.
Pérez a bokszba készült behajtani, ezzel megzavarta a finnt, akivel majdnem összeütköztek. Hülkenberg kihasználta a helyzetet, és megelőzte Räikkönent.
És Pérez már meg is kapta az áthajtásos büntetését. Túl későn húzódott le az ívről, mikor a bokszba hajtot. Vettel közben egyre inkább növeli az előnyét, már 16,2 másodperccel vezet Webber előtt. Button is kiállt a bokszba.
A McLaren éppen a bokszból hajtott ki, a melegebb gumikon autózó Kovalainen ezért tudta legyűrni őt a Caterhammel.
A rádión azt mondta a csapatnak, hogy már nem sokáig fognak kitartani az autóján lévő abroncsok. A szuperlággyal rajtoló Ricciardo a 41. körig bírta, mielőtt kiállt első kerékcseréjére.
Egyelőre még olyan kevés a csapadék, hogy nem befolyásolja a versenyzőket, de bármelyik pillanatban intenzívebbé válhat.
Még mindig nem járt a bokszban, 17,2 másodperccel vezet Webber előtt. Az ausztrált csak 2,5 másodperc választja el a 6. helyen álló Massától.
Szuperlágy gumikat kapott, és Hamilton elé, a negyedik helyre jött vissza. Sokat nyert tehát azzal, hogy a kilencedik helyről a lágy gumin rajtolt.
A csepergés is elállt, s bár még mindig sötét felhők gyülekeznek a pálya felett, a verseny végéig már nem várnak csapadékot. Közben a 17. helyen haladó Pérez a leggyorsabb a pályán, legutóbb 1:17.461-es kört futott.
Webber, Rosberg, Alonso, Vettel, Hamilton, Massa, Schumacher, Vergne, di Resta, Hülkenberg.
Az első öt helyezettet csak 5,2 másodperc választja el egymástól.
A szűk monacói pályán nem tud elmenni a Caterham mellett, pedig körök óta egy másodpercen belül követi őt.
Glock az alagút után túl keményen hajtott át a sikán rázókövein, és az első szárnyáról leesett egy darab.
2010-ben is ő nyerte ezt a futamot. Jelenleg 1,6 másodperccel vezet Rosberg előtt. Most Hamilton és Massa között a legkisebb különbség, a Ferrari 0,6 másodpercre van az ötödik helytől.
Button még mindig nem tudta őt megelőzni, így megérkezett mögéjük Ricciardo és Pérez is.
Szerinte van valami gond a Mercedesszel, de nem tudja, mi romlott el. A csapat megerősíti, hogy valamit látnak a telemetrián, de biztatják, hogy továbbra is keményen hajtson. A hetedik helyen áll, 18 másodperccel lemaradva Massától, és 4,4 másodperccel Vergne előtt.
Vergne két korön belül utolérte, és könnyedén meg is előzte. Schumacher 1:23-as köröket autózik, míg az élmezőny 1:19-et.
A Red Bull az 5-ös kanyarnál észlelt pár cseppet, de ennek egyelőre még nincs jelentősége. Schumacher mellett mindenki elmegy, a két Force India, Räikkönen és Senna is megelőzte.
Egy másodpercen belüli a különbség köztük. Közben az eső egy kicsit felerősödött, különösen a Rascasse kanyarnál. A nézől elővették az esernyőiket. Schumacher a bokszba hajtott, és kiállt a versenyből.
Webbert 0,6 másdperccel követi Rosberg, tőle 1,1-mal marad el Alonso. A spanyol mögött 0,6 másodperccel autózik Vettel. Egyelőre még senki nem próbálkozik előzéssel.
Webber 3,6 másodperccel előzi meg a 6. helyen álló Massát. Még nyolc kör van hátra, lehetnek még izgalmak.
Romlanak a köridők, 1:26-os köröket futnak. Vergne a 7. helyről ki is állt intermediate gumikért.
Meg is pördült. Utána Pérez is nekiment a Caterhamnek, az incidenst vizsgálják is. Közben Ricciardo műszaki hiba miatt kiesett.
Az élmezőnyben továbbra is változatlan a helyzet, most 4,2 másodperc választja el az első hatot. Még három körig próbálkozhatnak. Hamiltonnak szóltak rádión, hogy a verseny leintése előtt erősödhet az eső.
A Kovalainennel történt ütközés után kiesett a versenyből.
Az utolsó körökben hatalmas nyomás alatt versenyzett, de nem hibázott. Mögötte Rosberg, Alonso, Vettel, Hamilton, Massa, di Resta, Hülkenberg, Räikkönen, Senna a pontszerzők sorrendje.
Három ponttal előzi meg Vettelt. Ez Webber idei első dobogós helyezése, és pályafutása során a második győzelme a hercegségben.
Az eddigi hat futamból csak kettőn ért célba. Massa viszont idén másodszor szerzett pontot, Monacóban ráadásul egész hétvégén hasonló tempót diktált, mint Alonso.
Webber rajt-cél győzelmet aratott, de az első hat helyezett 6,2 másodpercen belül volt a célnál
A pole pozícióból induló Mark Webber pályafutása során másodszor megnyerte a Monacói Nagydíjat, így a történelem folyamán először hat különböző győztes született egy F1-es szezon első hat versenyén. A Red Bull ausztrál pilótája szinte végig őrizte az első helyet, és akkor sem remegett meg a keze, amikor öt másik autó loholt a nyomában a futam végén pár másodperces hártányban. Webber bírta a nyomást, így üldözői nem tudták megelőzni őt.
Kobajasi pattogott a rajtnál, mert beleakadt a megpördült Grosjeanba
A második helyen Nico Rosberg végzett Fernando Alonso előtt, aki az első és egyetlen kerékcseréje során előzte meg Lewis Hamiltont. A gumikra panaszkodó Hamiltont később a lágy gumikon rajtoló Sebastian Vettel is lehagyta, mivel a többieknél lényegesen később, a 47. körben állt ki a bokszba. Nem zárt jó napot a McLaren, mert Jenson Button beragadt Heikki Kovalainen Caterhamje mögé, és végül kipördült a 13 helyen. A futam egy négy kiesőt követelő rajtbalesettel indult amikor Grosjean megpördült a célegyenesben, de később nem történt komolyabb incidens - igaz, néhányan kiálltak műszaki hiba miatt, köztük a benzinnyomás csökkenése következtében kieső Michael Schumacher. Az utolsó körökben eleredt és elállt az eső, csak Jean-Eric Vergne kockáztatta meg az intermediate gumikat, de ez nem jött be neki, és a plusz kerékcsere miatt ő végül nem szerzett pontot.
A versenyről készült részletes összefoglalónkat itt, az élő közvetítést az eredménytáblázat alatt olvashatják.