Vettel egy pontra a vb-címtől

Események

Sebastian Vettel, Szingapúri nagydíj,
Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel zavartalanul aratta idei kilencedik győzelmét Szingapúrban, már matematikailag is csak Buttonnak maradt esélye megfosztani őt a világbajnoki címtől.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül85 bejegyzés
15:31
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Sebastian Vettel a szezonját frappánsan summázó, zavartalan versenyzéssel aratta idei kilencedik győzelmét az év egyetlen éjszakai versenyén, a Szingapúri Nagydíjon, és így a hátralévő öt futamon már akkor is elég egyetlen pontot szereznie második vb-címének bebiztosításához, ha Jenson Button az összeset megnyeri.

Matematikailag senki másnak nem maradt esélye a címre, Mark Webbernek ugyanis a 2. helyen, Fernando Alonsónak pedig a dobogón kellett volna végeznie ahhoz, hogy életben tartsa a reményeit, de mindketten eggyel hátrébb végeztek a kelleténél. Ezek után több mint valószínű, hogy Vettel már két hét múlva, Japánban a sporttörténelem második legfiatalabb világbajnoka lesz.

Szingapúri győzelme egyetlen pillanatig sem forgott komoly veszélyben. A rajtnál simán megtartotta a vezetést, miközben Buttonnak sikerült az, amit eltervezett: az ismét lassan induló Webbert megelőzve felkapaszkodott másodiknak az első kanyarig tartó rövid vágtában. Alonso is befért a második Red Bull elé, amely a féktávon megakasztotta Lewis Hamilton McLarenjét.

Hamilton így hirtelen megint a szokás szerint villámrajttal startoló Michael Schumacher mögé került, ezúttal azonban könnyedén megelőzte a Mercedest az első alkalommal, amikor a versenyigazgató engedélyezte a DRS használatát. A következő, 5. körben Nico Rosberget is egy hasonló manőverrel kerülte ki, míg Vettel máris 7 másodperccel vezetett Button előtt.

Forrás: AFP
Kattintson a képre a galériáért!

A gumikopás a várakozásoknak megfelelően már korán gondokat okozott: Rosberg a 9. körben kiállt kereket cserélni, Alonso pedig egy körrel később követte, miután a körideje 1:55-ről 1:57-re romlott. Webber előzőleg le is hagyta a Ferrariját.

Hamilton közvetlenül Massa sarkában hajtott be a bokszba, ahol a McLaren szerelőinek nem sikerült ferraris kollégáik előtt végezniük, így kettejük sorrendje megmaradt. Ám néhány másodperccel később, amikor támadni kezdte Massát, az egyik féktáv végén belecsúszott a Ferrariba, amely ettől defektet kapott, míg a McLarennek eltört az első vezetőszárnya.

Ettől mindketten lelassultak, és újabb bokszkiállásra kényszerültek. "Már tegnap is megmondtam, hogy nem használja az eszét" - dühöngött Massa arra utalva, hogy ők ketten már szombaton, a Q3 elején is csaknem összeütköztek. "Nem fogja fel, hogy ezzel magának is árt. Csúnya baleset lehetett volna a dologból. Megpróbáltam beszélni vele, de nem hallgat rám. Talán az édesapja tehetne valamit." Hamiltont később áthajtásos büntetéssel is sújtották, amivel visszaesett a 17. helyre, míg Massa rengeteg időt vesztett a defekttel. Később, a 24. körben, Hamilton újra utolérte, és ezúttal simán megelőzte a Ferrariját.

Ekkor Vettel előnye már 18,5 másodperc volt Buttonnal szemben, a 3. helyezett Alonso pedig másodszor is kereket cserélt, hogy állja a sarat a hátulról rohamozó Webberrel szemben. Eközben Jaime Alguersuarira is áthajtásos büntetést róttak ki, amiért összeütközött Jarno Trullival, kilyukasztva a Lotus egyik gumiját.

A verseny leglátványosabb jelenete a 29. körben játszódott le, amikor Michael Schumacher - aki előzőleg sok időt vesztett a bokszba későn kiálló Kamui Kobajasi mögött, de ebben a szakaszban rendkívül gyors volt, és fokozatosan ledolgozta 10 másodperces hátrányát Rosberghez képest - hátulról belerohant Sergio Pérez Sauberjébe. Pérez előzőleg Rosberggel lökdösődött, így a lendületben lévő Schumacher utolérte őket, és éppen be akart húzódni az egyik jobbos belső ívére, csak meglepte, hogy a mexikói szerinte korán fékezett. A Mercedes felrepült a levegőbe, és a szemközti falnak ütközött.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=85egMwS6RFmnfFL7

Schumacher és Pérez ütközése

"Jól vagyok" - mondta Schumacher. - "Lényegében az történt, hogy (Pérez) túl hamar vette el a gázt, amire nem számítottam. Belülről akartam megelőzni, mert sokkal lassabb volt nálam. Egyszerű félreértés történt. Kár volt érte."

A baleset miatt pályára küldték a Safety Cart, és Alonsón kívül mindenki megragadta a lehetőséget, hogy újra kereket cseréljen. Mielőtt a 34. kör elején újraindították a versenyt, Vettel mögé Button, Alonso, Webber, Paul di Resta, Nico Rosberg, Adrian Sutil, Pérez, Hamilton és Pastor Maldonado zárkózott fel. Vettel és Button között azonban három, Button és Alonso között pedig két lekörözött is szerepelt az egyenletben, így a német azonnal meglógott, és egyetlen kör után már ismét 8,9 másodperces előnnyel vezetett. Webber viszont egy szemfüles manőverrel megelőzte az Alguersuari mögött tétovázó Alonsót.

Hamiltonnak jól jött a Safety Car, mert felzárkózhatott az élbolyhoz, és sorban előzgette Sutilt, Rosberget majd Di Restát, kihasználva, hogy az ő autóján a szuperlágy, míg a többiekén a lágy gumik voltak éppen. Egy ideig Alonsóhoz is közeledett, de amikor a különbséget 11 másodpercre csökkentette, kopni kezdtek az abroncsai, és lassan ismét lemaradt a Ferraritól.

A 47. körben Webber, majd egymás után Button, Vettel és Alonso is sort kerített harmadik kerékcseréjére, a sorrendjük azonban többé nem változott. Button még igyekezett hibára kényszeríteni a Red Bullt, és egyszer 3,7 másodpercre is megközelítette ellenfelét, de a forgalomban végül Vettel mozgott ügyesebben, és simán megtartotta az első helyet.

Forrás: AFP

Az utolsó körökben a Rosberg-Sutil-Pérez-Massa vonat zakatolása csempészett még egy kis izgalmat a versenybe, ám azon túl, hogy Massa megelőzte a mexikói Sauberjét, több helycsere nem történt. A pályafutásának legjobb eredményét elérő Di Resta - akinek bejött, hogy a keményebb keveréken rajtolt - több mint tíz másodperccel Rosberg előtt ért célba.

Hátrébb a Renault valószerűtlen küszködést mutatott be: Bruno Senna 15. lett, Vitalij Petrov pedig végig a Lotusokkal harcolt, és ugyanannyi bokszkiállása ellenére is 15,1 másodperccel Heikki Kovalainen mögött vergődött el a célig a nemcsak a hetvenszázalékos páratartalom miatt izzasztó versenyen. A Lotus tudta, hogy Trulli autójában elromolhat a váltó, de kockáztatott, hogy elkerülje a csere miatti büntetést, és vesztett.

Vettel viszont természetesen elégedett volt. "Örülök ennek az eredménynek, az autónk végig fantasztikus volt!" - mondta. "Amikor keményen kellett nyomnunk a gázt, simán elhúztunk a többiektől. A Safety Car nem illett a tervünkbe, de az újraindítást jól kaptam el, és azonnal megint felvettem a ritmust. Imádom a pályát, imádom a kihívást!"

A versenyről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2011_14_8.html
15:35
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Szűk fél óra a rajtig

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Szingapúri Nagydíjról készülő élő tudósításunkban! A bokszutca végén lévő lámpa néhány perccel ezelőtt zöldre váltott, így a versenyzők elkezdtek kihajtani a garázsokból, hogy elfoglalják a helyüket a rajtrácson.

15:38
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Nem várható eső

Az előrejelzésekkel ellentétben egyelőre tiszta az ég Szingapúr felett, a radarok képéből kiindulva valószínűleg száraz verseny elé nézünk, bár még mindig van némi esély az esőre. Továbbra is meleg van, a levegő jelenleg 29 fokos, ami a magas páratartalom miatt különösen megterhelő a versenyzőknek.

15:40
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton a sisakjával tiszteleg

A bukósisakjának tetejére fel van írva a nemrégiben elhunyt Martin Hines és Christian Bakkerud monogramja.

15:41
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

A Red Bull mégsem szegett szabályt

Tegnap az FIA arról adott tájékoztatást, hogy a Red Bull, a Mercedes és a Virgin is megszegte az éjszakai munkára vonatkozó tilalmat, mivel a csapat egy része a megengedettnél korábban érkezett ki a pályára. A három istálló azonban nem értett egyet a döntéssel, mivel a szabály csak az autóval közvetlenül dolgozó csapattagokra vonatkozik, az ő esetükben azonban csak a marketinges személyzet érkezett korábban. Az FIA elfogadta az indoklást, így a gárdák nem használtak el még egy alkalmat az évadra engedélyezett négy kivételből.

15:47
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

A Lotus hosszabbított a Renault-val

Reggel hivatalosan is bejelentették, hogy a Team Lotus 2013 végéig biztosan a Renault motorjait használja majd. Az autókba továbbra is a Red Bull váltóit szerelik, és jövő évtől kezdve a KERS-et is megkapják.

15:50
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton stratégiai dilemma előtt áll

Mivel az egyik szettje a Q2-ben defektes lett, és azt a szabályok szerint nem cserélheti ki, három helyett csak két garnitúra szuperlágy gumija maradt a versenyre. Ez azt jelenti, hogy ha háromszor akar kiállni, mint várhatóan a többiek, akkor két etapban kell majd használnia a keményebb keveréket. Ez nem optimális, dönthet úgy is, hogy inkább csak kétszer áll ki, például egy hosszú Safety Car fázisra bazírozva, ez azonban nagyon kockázatos.

15:52
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Hosszú versenyt várunk

Mivel a kör majdnem két percig tart, és a táv 61 körből áll, közel fogunk kerülni a kétórás időhatárhoz. A versenyzők számára nemcsak emiatt, hanem a forróság és a magas páratartalom miatt is különösen megterhelő lesz a futam.

15:54
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Szinte biztosan lesz Safety Car

Eddig mindhárom Szingapúri Nagydíjon be kellett küldeni a Safety Cart - összesen ötször -, ezért szinte biztos, hogy a szűk falak között ma is szükség lesz rá. Ezt a stratégiánál is érdemes lesz figyelembe venni.

15:57
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel kedvező helyzetben várja a rajtot

A pole pozíció itt szinte minden pályánál fontosabb, mivel nagyon rövid út vezet az első kanyarig, így a többieknek nehéz dolguk lesz, ha meg akarják előzni a címvédőt.

15:58
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Kezdődik a felvezető kör

A szerelők az utolsó pillanatig várnak, hogy levegyék a melegítőpaplanokat a kerekekről, majd sietve elhagyják a pályát. Az autók elindulnak a felvezető körre.

16:00
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Sokan választották a kemény gumit

Az első tízből többek között Paul di Resta is, és akik hátrébbról rajtolnak, azoknak pedig durván a fele. Ez a stratégia nagyon előnyös lehet, hogyha a verseny elején beküldik a Safety Cart, és így hamar megszabadulhatnak a kevésbé gyors keveréktől.

16:01
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Az üzemanyagszint is marginális

Ilyen hosszú versenyre elég sok benzint kell vinniük az autóknak, mert magas a fogyasztás. Nagy dilemma, hogy egy kicsit kevesebbet töltsenek az autókba, hiszen 5-10 kiló mínusz körönként 2-4 tizedmásodpercet is érhet. De ez csak akkor válik be, ha lesz egy hosszú Safety Car fázis. Ron Dennis a McLaren bokszából figyeli Hamilton és Button rajtját.

16:03
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel simán eljött a rajtnál

Mögötte Button, Alonso és Webber sorol be, miután Hamilton az első kanyarban beragad a forgalomba, és hátraesik a hetedik helyre, ahol aztán még Schumacher is megelőzi. Webber mögött Massa és Rosberg autózik.

16:05
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Ricciardo a bokszban

Úgy tűnik, hogy a Hispaniának letört az első szárnya, a Medical Carral a nyomában próbál visszatérni a bokszba.

16:07
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher-Hamilton 2-0

Hamilton rémálma valóra vált: Monzához hasonlóan megint Schumacher mögé van beragadva, és itt most még nehezebb lesz előzni. A visszajátszásból látszik, hogy a rajtnál kénytelen volt korán fékezni, hogy ne menjen neki Webbernek, aki beragadt, és a többiek kívülről megelőzték. Rosberg levágta az első kanyart.

16:08
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

3. kör Button terve bejött

A tegnapi időmérő után pont azt mondta, hogy szeretne az első kanyarban már másodikként fordulni.

16:10
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

3. kör Használható a DRS

Alonso támadási helyzetben van Buttonhoz képest, Hamilton pedig Schumacherhez képest.

16:11
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

4. kör Hamilton megelőzi Schumachert

Schumacher épp az 5-ös kanyarnál csúszott meg, így Hamilton a DRS-sel simán elment mellette, de hátránya már így is 13 másodperc Vettelhez képest.

16:12
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

5. kör Hamilton Rosberget is megelőzi

Ugyanott, ahol Schumachert, DRS-sel simán elmegy a Mercedes mellett.

16:14
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

5. kör Vettel előnye 7 másodperc

Már nagyon elhúzott Buttontól, aki most a középső szektorban sem tudja vele tartani a lépést, ahol pedig egész hétvégén mindenkinél gyorsabb volt. Webber és Massa felzárkózott Alonsóhoz, míg Hamilton üldözőbe veszi őket 4 másodperccel hátrébbról.

16:15
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

6. kör Trulli a 17. helyen

A Lotusszal egyelőre Alguersuari és Petrov előtt halad.

16:16
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

7. kör A Ferrari a Safety Carra készül

Alonsónak szóltak a rádión, hogy a "Safety Car-ablak" nyitva van, ami azt jelenti, hogy ha most beküldenék a pályára a biztonsági autót, akkor neki ki kellene mennie kereket cserélni.

16:18
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

8. kör Webber a DRS-sel kínlódik

Azt jelenti a rádión, hogy "nem működik túl jól" a mozgatható hátsó szárnya.

16:19
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

8. kör A Renault katasztrofálisan lassú

Senna a 14. helyen van, és már 5 másodperccel lemaradt Barrichellótól is, míg Petrov Alguersuarit és Trullit üldözi.

16:20
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

9. kör Hamilton közeledik Massához

Már csak másfél másodpercre van a Ferrarihoz képest, úgyhogy hamarosan azt is DRS-sel támadhatja majd. Vettelhez képest viszont már 18 másodperc fölött van a lemaradása.

16:21
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

9. kör Rosberg a bokszban

Ő az első, aki kereket cserél, már meglepően korán. A Ferrari is azt írja a Twitteren, hogy a gumik elkezdtek kopni. Alonso nagyon visszalassult, csaknem két másodperccel megy lassabban, mint eddig, és Webber ott van a sarkában.

16:23
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

10. kör Alonso bejön a bokszba

Annyira elkoptatta a gumijait, hogy Webber az előbb megelőzte a pályán, és már Massa is tolta lefele. Ezért kénytelen kereket cserélni, és keményebb keveréket kap! Schumacher is kereket cserél.

16:24
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

11. kör Glock kiesik

Leparkolja Virginjét a pálya szélére, a visszajátszásból úgy tűnik, kicsúszott. Közben Hamilton üldözi a negyedik helyezett Massát.

16:26
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

11. kör Massa és Hamilton a bokszban csatázik

Egyszerre állnak ki a bokszba, de a Ferrari hihetetlen gyorsan, 2,9 másodperc alatt cserél kereket, így elöl marad.

16:27
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

12. kör Hamilton nekimegy Massának

Előzés közben belecsúszik egy féktávon, így a McLaren első szárnyának bal oldali része letörik, Massa pedig jobb hátsó defektet kap, és drasztikusan lelassul. Mire visszatér a bokszba, már rojtosra szakad a gumi - most kemény keveréket kap.

16:28
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

13. kör Hamilton a pályán marad

A törött szárnnyal sem jött be a bokszba, de így Rosberg utolérte. Közben Schumacher az első szektorban megfutotta az eddigi legjobb részidőt 30.3 alatt.

16:29
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

13. kör Hamilton bejön a bokszba

Kicserélik az orrkúpját, a 15. helyen folytatja a versenyt. A sportfelügyelők közben vizsgálják a Massával történt ütközést.

16:31
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

14. kör Vettel és Button a bokszban

Egyszerre állnak ki kereket cserélni, Button a keményebb keveréket kapja meg, akárcsak az előbb Hamilton.

16:32
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

15. kör Schumacher sok időt vesztett Kobajasi mögött

A Sauber még mindig nem volt kint kereket cserélni, és olyan lassú volt, hogy Schumacher 10 másodpercet vesztett mögötte Rosberghez képest.

16:33
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

16. kör Hamilton áthajtásos büntetést kap

Azért, mert megtorpedózta Massát. Nehéz vitatni, hogy az ő hibája volt az ütközés. Azonnal le is tölti a büntetését, a 17. helyen folytatja, Buemi és D'Ambrosio között.

16:35
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

16. kör Vettel előnye 11,4 másodperc

Mögötte Button, a még kereket nem cserélő Di Resta, majd Alonso, Webber, Rosberg, Schumacher és Sutil következik. Kobajasi végre kiállt a bokszba.

16:36
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

16. kör Vettelé a leggyorsabb kör

1:53.723 alatt teljesíti, míg Button 1:54.1-et, Webber ugyanennyit, Alonso 1:55.6-ot, Schuacher pedig 1:54.5-öt megy.

16:38
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

18. kör Alonso utolérte Di Restát

A skót jelenleg a harmadik helyen áll, mert a kemény gumikon rajtolt, és azokat még nem kellett lecserélnie. De 2 másodperccel lassabb köröket megy, mint Alonso.

16:39
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

19. kör Alonso megelőzi Di Restát

A DRS-sel simán elment mellette, de Di Restának sem volt értelme keménykedni, hiszen az ő stratégiájának is csak árt, hogyha a védekezéssel időt veszít. Rögtön utána ki is áll a bokszba.

16:41
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

20. kör Massa Buemit előzi

Még mindig csak a 12. helyen áll a defektje után, de a 10. hely nincs tőle elérhetetlenül messze.

16:45
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

21. kör Hamilton megelőzi Kobajasit

Az előbb a csapat rádión elmondta neki, hogy a pontokért versenyez, azonban ehhez vigyáznia kell a gumijaira. Nem sokkal később a DRS segítségével megelőzi Kobajasit, így a 14.  helyen halad.

16:46
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

22. kör Webber megérkezik Alonso nyakára

A spanyol előbbi körét 1:55.416 alatt telejsítette, és már körülbelül 5 másodpercre esett vissza Button mögé, miközben Webber megérkezett a nyakára. Rosberg közben megejti második kerékcseréjét.

16:48
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

24. Hamilton megint utolérte Massát

Jön a következő forduló! Hamilton már kevesebb mint 1 másodpercre van Massától, aki viszont Barrichello nyakában lohol.

16:50
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

24. kör Vettelé a leggyorsabb kör

1:53.101 alatt teljesíti. Hamilton ezúttal könnyedén megelőzte a 12. helyezett Massát, aki egy kicsit lesodródott.

16:51
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

24. kör Schumacher is kiállt a bokszba

Nem sokkal csapattársa után. Massa is kiállt, miután Hamilton megelőzte.

16:52
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

25. kör Alonso is a bokszban

A keményebb keverékre vált.

16:53
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

26. kör Hamilton Barrichellót előzi

Így már a 10. helyen áll, Maldonado ugyanis kiállt előlük kereket cserélni.

16:54
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

26. kör Alguersuari áthajtásos büntetést kap

Amiért összekoccant Trullival, és defektet okozott.

16:55
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

26. kör Schumacheré a leggyorsabb kör

1:53.096 alatt teljesítette a körét, közben Rosberg megelőzte Pérezt. Massa hamar még jobb kört megy, az ő ideje 1:52.550.

16:57
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

28. kör Vettel előnye már 18 másodperc

Buttonnal szemben, aki további 19,8 másodperccel előzi meg Webbert. Alonso már kétszer volt a bokszban, így 25 másodperc a hátránya az ausztrálhoz képest is. Di Resta és Sutil tartják az előkelő 5-6. helyet, de Rosberg épp most kezdte támadni őket.

16:59
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

29. kör Rosberg Pérezzel kakaskodik

Lesodródott a pályáról, Pérez ezért visszaelőzte.

17:00
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

30. kör Schumacher Péreznek ütközik

Az egyik kanyar előtt Pérez fékez túl korán - vagy Schumacher túl későn -, és a Mercedes hátulról nagy sebességgel nekimegy a Saubernek, felrepül a levegőbe, majd a falnak ütközik. Beküldik a Safety Cart.

17:04
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

31. kör Sok a törmelék a pályán

Schumacher autójának szénszálas alkatrészei szétszóródtak, ami veszélyes lehet, mert ezek ilyenkor nagyon élesek, és defektet képesek okozni.

17:05
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

32. kör Vettel kezdheti elölről

Majdnem 20 másodperces előnye semmivé foszlott. Mögötte Button, Alonso, Webber, Di Resta, Rosberg, Sutil és Pérez halad. Az orvosi autó valamiért elindult a baleset helyszínére, pedig úgy tűnt, Schumacher jól van.

17:06
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

32. kör Ez megkavarja a stratégiát

Még alig vagyunk túl a féltávon, de olyanok is vannak, akik már háromszor jártak a bokszban, míg a többség kétszer. Schumacher éppen Jean Todttal, korábbi főnökével cseveg a paddockban.

17:09
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

33. kör Rosberget tájékoztatják a helyzetről

A rádión elmondják neki, hogy a közvetlenül előtte és mögötte haladók mind új keményebb keverékű Pirelliken vannak, éppúgy, mint ő. A Safety Car a kör végén kijön.

17:10
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

34. kör Újra elengedik a mezőnyt

Három lekörözött van Vettel és Button között, így a német zavartalanul elhúz az elején. De Buttont is ketten védik Alonsótól.

17:10
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

31. kör Webber, Button és Vettel a bokszban

Szinte az egész mezőny kihasználja a lehetőséget, hogy kereket cseréljen, kivéve Alonsót, aki nem olyan régen volt kint. Ez azért veszélyes, mert az újraindítás után használtabbak lesznek a gumijai, mint a többieknek.

17:11
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

34. kör Webber megelőzi Alonsót

Egy szemfüles manőverrel bebújik a Ferrari mellé. Közben Vettel elképesztően gyors, 1:51.139-es körrel nyit, 8,9 másodpercet verve Buttonra egyetlen kör alatt.

17:13
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

36. kör Óriási csata az ötödiktől a kilencedik helyig

Di Resta, Rosberg, Sutil, Hamilton és Pérez közvetlenül egymás mögött vonatoznak. Közben Vettel az új gumikon már 1:50.992-es kört ment, két másodpercet verve Buttonra. Éppen most szóltak neki, hogy lehetséges, hogy a verseny végéig el kell mennie ezzel a szett gumival - nyilván figyelmeztetni akarják, hogy ne erőltesse túl az abroncsokat.

17:17
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

37. kör Hamilton megelőzi Sutilt

Előzőleg mindketten kikerültek egy Lotust, majd Hamilton a 8-as jobbos féktávján megelőzi barátját.

17:18
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

38. kör Button sem akar már kereket cserélni

A Red Bull tudja, hogy a McLaren sem tervez több kiállást, ezért szólt előbb Vettelnek. Közben Hamilton megelőzte a 6. helyezett Rosberget, Kobajasi ellen pedig vizsgálat indult, amiért nem vette figyelembe a kék zászlókat - vagyis túl sokáig feltartott valakit.

17:20
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

39. kör Hamilton megelőzi Di Restát is

Remekül kihasználja, hogy az autóján szuperlágy gumik vannak, míg akikkel előbb harcolt, a lassabb, lágy keverékűt használják. Most Alonsót veszi üldözőbe, aki 13 másodperccel halad előtte.

17:22
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

40. kör Kobajasi áthajtásos büntetést kap

A kék zászlók figyelmen kívül hagyása miatt. Nem mondhatni, hogy a sportfelügyelők lazsálnak ezen a futamon: közben Rosberg és Pérez korábbi kakaskodását is vizsgálják.

17:24
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

41. kör Kobajasi letölti a büntetését

Massa is kiment a bokszba. A pálya mellett már óriási mennyiségű gumitörmelék halmozódott föl.

17:27
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

43. kör Schumacher nyilatkozott

Azt mondta a BBC-nek, hogy éppen megpróbált bebújni a belső ívre, mert lendületben volt, és nem számított rá, hogy Pérez annyira hamar el fogja venni a gázt. De egyszerű versenybalesetnek tekinti a történteket, és nem lát szükségesnek további lépéseket miatta.

17:29
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

44. kör Hamilton nem közeledik eléggé Alonsóhoz

Néhány kör alatt 13-ról csak 11,3 másodpercre tudta csökkenteni a hátrányát hozzá képest, körönként csak egy-két tizedet hoz a Ferrarin. A legjobb esélye az, hogy a Ferrari jobban koptatja a gumikat.

17:30
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

44. kör Nem büntetik Rosberget

A Pérezzel való kakaskodás miatt. Viszont úgy hírlik, a Schumacher-Pérez incidenst a verseny után ki fogják vizsgálni. Közben az is kiderült, hogy Kobajasit konkrétan Button feltartásáért büntették meg.

17:32
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

45. kör Di Resta jól tartja magát

Tulajdonképpen még folyamatosan gyorsabb is Rosbergnél, akinek így nem nagyon van esélye ellen. A skót a pályafutása legjobb eredményét érheti el, felülmúlva hungaroringi hetedik helyezését.

17:34
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

47. kör Hamilton lassul

Az utóbbi körökben 11,3-ról 12,2 másodpercre nőtt a lemaradása Alonsóhoz képest, és szinte még biztosan ki kell állnia a bokszban, ezzel szinte biztosan Di Resta mögé kerül. Egy kiállás itt ugyanis meglehetősen sokáig, 30-32 másodpercig tart. Webber épp kereket is cserélt, az 5. helyen, közvetlenül Hamilton mögött folytatja, de sokkal frissebbek a gumijai - a rádión erre fel is hívják a figyelmét.

17:38
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

49. kör Button és Hamilton is kereket cserél

Miután Button is kiállt a bokszba - ami némileg váratlan -, Webber egy kigyorsításnál simán lehagyta a használt gumikon senyvedő Hamiltont. A McLaren már őt is várja a bokszban.

17:40
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

49. kör Ezek után Vettelnek is jönnie kell

Be is jött. Nem volt érdemes más stratégiát követnie, mint az ellenfelei, az előnye úgyis elég nagy volt. Kovalainent majdnem az útjába engedik ki - nem lenne meglepő, hogyha a Lotust megbüntetnék veszélyes kiengedés miatt.

17:41
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

49. kör Alonso is kereket cserél

Most jön a Ferrari számára kritikus időszak, mert Alonso a keményebb gumikat kapta meg, míg ellenfelei közül Webber a lágyabb keveréken van, igaz Hamilton a keményen. A brit éppen most előzte meg Pérezt.

17:43
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

51. kör A Toro Rosso technikai igazgatója cigizik

Giorgio Ascanelli lebukott, hogy kiment elszívni egy cigit, miközben csapatának mindkét autója versenyben van - vicces!

17:45
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

52. kör Hamilton előzi Rosberget

Miután Sutilt maga mögé utasította, az új gumi előnyeit kihasználva Rosberg mellett is simán elment az egyik kigyorsításnál, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy korábban Webber őt előzte meg.

17:47
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

53. kör Trulli kiesik

Váltóhiba kényszerítette a pálya szélére a Lotust.

17:47
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

53. kör Hamilton Di Restát is kipipálta

Alonso még messze van tőle, 12,4 másodpercre, ami nagyjából ugyanannyi, mint a bokszkiállások előtt volt.

17:49
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

55. kör Trullit a verseny után vizsgálják

Amiatt, hogy veszélyesen engedték ki a bokszból. A Lotus számított rá, hogy Trulli sebességváltója nem fogja bírni, de inkább kockáztattak, hogy ne kapjanak rajtbüntetést a csere miatt. Tony Fernandes csapatfőnök úgy véli, ez megéri, mert így legalább a Japán Nagydíjra szabadon új váltót tehetnek az autójába.

17:52
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

56. kör Button üldözi Vettelt

Megpróbálja nyomás alá helyezni a Red Bullt, körönként egy másodpercet ver rá, 1:48-as köröket futva.

17:53
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

57. kör A McLaren Vettel hibájára bazírozik

Azt remélik, hogy ha Vettelt jól megkergetik, a Red Bullnak fék- vagy KERS-problémái lehetnek, mert a hétvégén többször küszködtek túlmelegedéssel. Button 3 körrel a vége előtt 6,5 másodperccel van Vettel mögött.

17:57
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

58. kör Sutil üldözi Rosberget

Ez a Force India egyik legjobb versenye, Di Resta már 10,6 másodperccel van a Mercedes előtt, amelyet Sutil és Pérez is 1 másodpercen belül követ.

17:58
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

59. kör Vettel 1 pontra a vb-címtől

Ha így marad a sorrend, 124 pont lesz az előnye Buttonnal szemben, és a fennmaradó versenyeken legfeljebb 125-öt lehet szerezni. Senki másnak nem maradt matematikai esélye a címre.

18:00
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

60. kör Massa megelőzi Pérezt

Átveszi tőle a 9. helyet, feltartva Vettelt, aki az utolsó körében jár. Közben Alguersuari a 17-es kanyarban nekicsapja a Toro Rossót a falnak, így 1 körrel a leintés előtt kiesik a versenyből.

18:03
szeptember 25, 2011
Vágólapra másolva!

61. kör Vettel idei kilencedik győzelmét aratja

A világbajnokság jóformán lefutott. Button végül 1,7 másodperces hátránnyal szelte át a célvonalat, mögötte Webber, Alonso, Hamilton, Di Resta, Rosberg a sorrend. Sutil 3 tizeddel Rosberg, Massa pedig 3 tizeddel Sutil mögött ért célba. Az utolsó pontot Pérez szerezte meg. Az egész hétvégén szenvedő Renault siralmas eredménnyel zárta a hétvégét: Senna 15. helyen végzett, Petrov pedig a 17. pozícióban, Kovalainen Lotusa mögött futott be.