A Red Bull kisajátította az első rajtsort

Események

Sebastian Vettel, Szingapúri Nagydíj
Vágólapra másolva!
Szingapúrban sem lehetett megverni Sebastian Vettelt az időmérőn, aki csapattársát, Webbert és a két McLarent előzte meg. A világbajnoknak ez volt a 11. első rajtkockája a 2011-es szezonban, holnap akár világbajnok is lehet.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül35 bejegyzés
17:46
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Hiába ért véget egy kissé kaotikusan a Szingapúri Nagydíj időmérője, a második vb-címe felé menetelő Sebastian Vettel nem hagyta magát megzavarni, és simán behúzta az idei tizenegyedik pole pozícióját, így a Red Bull az idei edzéseken továbbra is veretlen maradt.

Vettel az izzasztó éjszakai hőségben végig uralta a terepet, az élen végezve az időmérő mindhárom etapjában. Legjobb körével 0,351 másodpercet vert a 2. helyre felzárkózó csapattársára, Mark Webberre, a többiek már csak a morzsákat csipegethették fel. Utolsó körében Vettel elvétette ugyan az egész mezőny mumusát, a 10-es kanyart, ezért javítani már nem tudott, az elsősége azonban egy pillanatra sem forgott veszélyben.

A Red Bull párosa mögött ádáz harc bontakozott ki a harmadik rajtkockáért: Jenson Buttont, Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót mindössze hét századmásodperc választotta el egymástól.

A csatát az döntötte el Button javára, hogy Hamilton, aki a Q2-ben - elmondása szerint valószínűleg egy rázókövön - defektet kapott, a Q3-ban csak egy mért kört tudott menni, a második fordulóban nem csatlakozhatott csapattársához, mivel egy műszaki probléma miatt nem tudtak időben tankolni az autójába. Igaz, így nem kellett elhasználnia utolsó szett szuperlágy gumiját, vagyis a defekt ellenére ugyanannyi garnitúrája maradt a versenyre, mint a többieknek. Button és Hamilton teljesen eltérő első vezetőszárnyat, első futóművet, sőt eltérő márkájú fékeket választott az edzésre.

A Ferrari alulmaradt a küzdelemben, Felipe Massa pedig azzal vádolta Hamiltont, hogy "nem használta az eszét", miután a brit a Q3 elején, többszöri támadás után egy erőszakos manőverrel előzte meg őt a felvezető körük vége felé.

A legjobb tíz közé szintén mindkét autójával bekerülő Mercedes és Force India egymást tartotta sakkban. Mért kört csak Nico Rosberg tett meg a négy versenyző közül, Michael Schumacher ugyanis visszatért a garázsba, amint bizonyossá vált, hogy Adrian Sutil és Paul di Resta nem hajtanak ki a bokszból, hiszen úgyis legfeljebb saját csapattársát előzhette volna meg a rajtrácson. Így viszont megspórolt egy csaknem teljesen új garnitúra szuperlágy Pirellit. A Q2-ben egyébként gyorsabb volt Rosbergnél.

Forrás: AFP
Kattintson a képre a szombati galériához!

A Q2-t néhány percre meg is kellett szakítani, mivel Kamui Kobajasi a hírhedt 10-es kanyar kijáratánál a falnak csapódott, amikor Sauberjét megdobta a magas rázókő. A pályától eleve tartó Renault-nak pedig a legrosszabb félelmei váltak valóra: Vitalij Petrov, idén először, már a Q1-ben kénytelen volt feladni a küzdelmet.

A kis csapatok közül szokás szerint a Lotus volt a legerősebb. Heikki Kovalainen a hosszú, durván 110 másodperces körben is csupán 1,1 másodperccel maradt le Petrovtól, de a Lotus szerint még ennél is közelebb kerülhetett volna hozzá, ha nem rosszkor, épp egy Hispania mögé küldik ki őt a pályára.

Ha az élmezőny holnap ugyanebben a sorrendben ér célba, Vettelt még nem koronázzák világbajnokká. Ráadásul egész napra esőt várnak, és a Safety Car eddig az összes Szingapúri Nagydíjon szerepet játszott, úgyhogy sétakocsikázásra ő sem számíthat az év egyetlen éjszakai versenyén.

Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2011_14_9.html
17:50
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik az időmérő

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Szingapúri Nagydíj időmérő edzéséről élőben készülő tudósításunkban! Komoly csatára van kilátás a trópusi éjszakában, délelőtt ugyanis alig 3 tizedmásodperc választotta el egymástól az első négy helyezettet. Az élen Webber végzett, míg Vettel forgalomba került, ezért nem láthattuk, mire lett volna képes a szuperlágy gumikon.

17:51
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Száraz edzés várható

A Marina Bayben, bár helyi idő szerint már este tíz óra van, továbbra is nagy a hőség: a levegő és az aszfalt is 29 fokos. Bár a város környékén esett az elmúlt órákban, a legfrissebb előrejelzések szerint az időmérőn végig száraz marad a pálya.

17:53
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

A Pirelli nagy stratégiai csatát vár

Szerintük az lesz az optimális, ami Monacóban is jellemző volt: a csapatok a szuperlágy gumik előnyeit kihasználandó háromszor fognak kiállni a bokszba a holnapi versenyen, és csak a rövid utolsó etapban fanyalodnak a lassabb lágy gumikra. Bár egyesek, például Button, bevállalhatnak egy hosszabb etapot is velük, hogy megspóroljanak egy kerékcserét, ami itt sokáig, 31-32 másodpercig tart.

17:57
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Az év egyik legfontosabb időmérője jön

Monacóhoz hasonlóan itt is nagyon fontos a jó rajtpozíció. És ha Vettel ismét megkaparintja a pole-t, javítja annak esélyeit, hogy már vasárnap világbajnok legyen.

18:01
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Barrichello a pályán

A brazil williamses kezdte meg elsőként a körözést.

18:01
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel az élen

A világbajnok fél másodpercet vert Buttonra, ideje 1:46.397.

18:04
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Megvannak az első mért körök

Barrichello ideje 1:51.042, de hamar megdöntötték. Jelenleg csapattársa, Maldonado vezet 1:49.893-mal.

18:06
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Button az élre állt

2009 világbajnoka 1:46.993-as kört repesztett, ez csak egy tizeddel maradt el a harmadik szabadedzésen, szuperlágy gumival futott idejénél.

18:08
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Nagy a forgalom a pályán

A pillanatnyi sorrend: Vettel, Button, Hamilton, Alonso, Rosberg, Massa, Webber, Di Resta, Schumacher, Kobajasi.

18:10
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton elfékezte magát

A McLarennek blokkoltak az első kerekei, Hamilton nem tudott bevenni egy kanyart, de visszatért a pályára.

18:12
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Teljesen más a két McLaren

Button alulkormányzottságra panaszkodik a rádióban, ami azért furcsa, mert ő elvileg azt szereti. Érdekes, hogy a két McLaren eltérő márkájú első féket, más első futóművet és szárnybeállítást használ az időmérőn.

18:14
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Trulli megtudta, hol lassú

Rádión mondták az olasz lotusosnak, hogy a 3-as és az 5-ös kanyar kijáratánál veszít időt csapattársához, Kovalainenhez képest.

18:18
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton autóját gőzerővel szerelik

Nagy a munka a McLaren bokszában, Hamilton autóján sok szerelő dolgozik lázasan. Talán a futóművét állítják át.

18:18
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Buemi 305 km/órával ment

A hétvége eddigi legnagyobb végsebességét a Toro Rosso svájci pilótájánál mérték.

18:20
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel nyerte a Q1-et

A világbajnok 1:46.397-es idejét nem tudták megdönteni. Mögötte a legjobb tíz sorrendje: Button, Hamilton, Alonso, Webber, Rosberg, Pérez, Massa, Sutil, Di Resta.

Schumacher csak a 14. Nagy meglepetésre Vitalij Petrov csak a 18. lett a Renault-val, és kiesett. A további kiesők: Kovalainen, Trulli, Glock, D'Ambrosio, Ricciardo, Liuzzi.

18:22
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Liuzzi semmit sem veszít az öt rajthelyes büntetéssel

Monzai magánakciója miatt Vitantonio Liuzzi öt rajthelyes büntetést kapott a Szingapúri Nagydíjra, de ennek semmi hatása nem lesz, mert az olasz hispaniás az utolsó rajthelyet szerezte meg az időmérő edzésen.

18:24
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Mindenki 107 százalékon belül

Még az utolsó Liuzzi is teljesítette a 107 százalékos szabályt, így elindulhat majd a vasárnapi futamon. Egy másodperccel került 107 százalékon belülre.

18:27
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kovalainennek elrontották a körét

A csapat azt írja a Twitteren, hogy rosszkor küldték ki gyors körre a finnt, pont egy Hispania mögé. Ha nem így lett volna, közelebb került volna Petrovhoz, de így sem jutott volna tovább a Q2-be.

18:30
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

12 perc maradt a Q2-ből

Sokan már kint vannak a pályán.

18:30
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton autóján a padlólemez sérült meg

Megtudtuk, miért szereltek olyan kapkodva az előbb a McLarennél. Valószínű, hogy egy kerékvetőn sérült meg az autó alja.

18:32
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Vettelé a hétvége eddigi legjobb köre

A világbajnok szuperlágy gumikkal 1:44,931-es kört futott, ez már jobb a tavalyi Alonso-féle 1:45,3-as pole-nál. A körrekordot egyébként Massa tartja 2008-ból 1:44,0-val.

18:35
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kobajasi a falba állt, piros zászló

A japán sauberes a 10-es kanyarban belecsúszott a falba, leállították az edzést. A kanyar előtti sikánban a rázókő nagyon megdobta a fehér versenyautót, amely felpattant az aszfaltról, ezért nem tudott befordulni a balkanyarban.

A Saubernek kitört a jobb első futóműve, és letört az első szárnya.

18:43
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Újraindult az edzés

Sokan a pályán, még négy perc van hátra.

18:43
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher megelőzte Rosberget

A hétszeres világbajnok 1:46.043-as köre négy tizeddel jobb csapattársáénál. Ezzel a hatodik és a hetedik helyet foglalják el.

18:46
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton defektet kapott

Jobb hátsó defektet kapott, de így is a nyolcadik helyen áll a korábbi idejével, és valószínűleg nem esik ki a Q2-ből. Lehet, hogy Kobajasi törmeléke miatt kapott defektet.

18:47
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Vége a Q2-nek, ismét Vettel nyert

A legjobb tíz sorrendje: Vettel, Button, Webber, Alonso, Massa, Schumacher, Rosberg, Schumacher, Rosberg, Hamilton, Sutil, Di Resta.

A kiesők: Pérez, Barrichello Maldonado, Buemi, Senna, Alguersuari, Kobajasi.

18:55
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q3

Button és a két Ferrari hajtott ki először a pályára.

18:57
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

A Force Indiák és a Mercedesek a bokszban

Valószínű, hogy a két csapat autói csak egy mért kört mennek.

18:59
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Massa és Hamilton majdnem ütközik

Nem értették meg egymást a pályán, majdnem összeütköztek a felvezető körükben.

19:00
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel toronymagasan az élen

Mindkét McLaren bejött 1:45 alá, de ez sem volt elég Vettel ellen: a világbajnok ismét fantasztikusan repesztett, ideje a hétvége eddigi legjobbja, 1:44.381.

A McLarenek körülbelül fél másodperces lemaradásban vannak hozzá képest, Webber pedig egy másodpercre.

19:03
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kijöttek az utolsó gyors körre a versenyzők

Mindenki a pályán, kivéve a Force Indiákat és Hamiltont, aki levette a kesztyűjét.

19:06
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacherék elszámolták magukat

A hétszeres világbajnok későn jött ki, már nem ért volna körbe az időmérő vége előtt, ezért visszatért a bokszba. Lehet, hogy ez szándékos volt, és csak azért ment vissza, mert a Force Indiák sem jöttek ki.

19:08
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Vettelé a pole

Sebastian Vettel idei 11. pole pozícióját szerezte meg, pedig csak az utolsó szektorban volt övé a legjobb idő. Mögüle csapattársa, Mark Webber indulhat majd a vasárnapi versenyen.

A sorrend mögöttük: Button, Hamilton, Alonso, Massa, Rosberg, Schumacher, Sutil, Di Resta.

19:08
szeptember 24, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton rosszul járt a defekttel

Nem cserélheti ki a defektes kerekét, ezért egy szett szuperlággyal kevesebbje lesz a versenyre.