Rosberg Alonsót előzte meg, Vettel összetörte a Red Bullt
2011. június 10. 16:08
Ragyogó napsütés és poros pálya fogadta a Forma-1 mezőnyét Kanadában, ahol Nico Rosberg az élre repítette a Mercedest péntek délelőtt. A német az edzés utolsó harmadában sorra futotta a leggyorsabb köröket, egészen addig, amíg a pilótafülkéjében uralkodó elviselhetetlen forróság miatt kénytelen volt kijönni a boxba - valószínűleg megint a Mercedes hűtésével akadt probléma. A versenyző egyébként nagyon szorgalmas volt, csak a Toro Rossó-s Daniel Ricciardo tett meg több kört nála.
Michael Schumacher majdnem egy egész másodperccel volt lassabb csapattársánál, közéjük Fernando Alonso furakodott be, aki bő 4 tizeddel maradt el Rosberg idejétől. A Ferrari Monaco után ismét bíztató formát mutatott: Felipe Massa a 4. legjobb idővel zárta az edzést. Mögöttük a McLaren párosa végzett, Jenson Button az utolsó pillanatokban előzte meg csapattársát, aki kormányproblémák miatt volt kénytelen sokáig vesztegelni a boxban.
Ennél is nehezebben indult a hétvége a Red Bull számára, Sebastian Vettel ugyanis az edzés kétharmadánál a Bajnokok falának csapta autóját: elrontotta a féktávot, a belső rázókő durván megdobta, így már nem tudta elkerülni a becsapódást (a videó itt látható). Az RB7 jobb első kereke az ütközéstől kitörött, és az eleje is csúnyán megrongálódott - a csapatnak lesz dolga a két edzés között.
Az élcsapatok mögött kisebb meglepetésre Rubens Barrichello végzett az év eleje óta gyengélkedő Williamsben, mögötte még Paul di Resta, Nick Heidfeld és Nico Hülkenberg fért be az első 10-be. Mark Webber csak a 12. legjobb időt futotta.
Vettel balesetén kívül nagyobb izgalmakat nem, csak néhány műszaki problémát és számos kicsúszást tartogatott az edzés: Jarno Trulli az ellenőrző körében egy madarat ütött el, Vitalij Petrov pedig csak az utolsó 10 percben tudott kigurulni a pályára. A Gilles Villeneuve nevét viselő pályán az aszfalt szokás szerint nagyon poros volt, így a versenyzők sokszor kilátogattak a fűre és a bukóterekbe.
Üdvözöljük olvasóinkat a Kanadai Nagydíj első szabadedzéséről írt élő tudósításunkban. Montrealban gyönyörű idő fogadta a mezőnyt, bár a levegő jelenleg csak 17, az aszfalt 29 fokos. Ez viszonylag hűvösnek számít, az elmúlt napokban 30 fok körüli hőségben készülődtek a csapatok.
Kivéve Alguersuari, ő az egyetlen, aki még nem járt a pályán. A versenyzők egyelőre mind a boxban várakoznak. Köztük van Sergio Pérez is, aki tegnap sikeresen teljesített az FIA orvosi tesztjeit, így ijesztő monacói balesete után újra autóba ülhetett.
Fernando Alonso autójának hátulját áramlásjelző festékkel festette be a csapat, aero-tesztek elvégzésére készülnek. A kanadai pálya egyébként közepes-kis leszorítóerőt igényel.
A Lotus Twitter-csatornáján arról számoltak be, hogy Jarno Trulli ellenörző körén elütött egy madarat. Kanadában többször okoztak már kisebb-nagyobb gondot a pálya környékén lévő állatok, néhány éve egy mormota zavarta meg a versenyzőket.
A Toro Rosso fiatal spanyolja is kihajtott a pályára, ahol jelenleg csak Rubens Barrichello és Nico Rosberg köröz rajta kívül.
A Gilles Villeneuve pálya hagyományosan nagy erőpróbát jelent a fékeknek, és a gumiknak. Emlékezhetünk rá, hogy éppen a tavalyi kanadai gumikáosz adta az ötletet a Pirelli kevésbé tartós abroncsaihoz - az olasz gyár egyébként Monacóhoz hasonlóan ismét a lágy és a szuperlágy abroncsokat bocsátotta a csapatok rendelkezésére.
Sebastian Vettel egyelőre a boxban üldögél, és szerelőivel beszélget. Közben Jenson Button és Fernando Alonso is kihajtanak a pályára. A mezőnyből egyedül Sébastien Buemi hiányzik, az ő autóját a tesztpilóta Daniel Ricciardo vezeti, aki rendszeresen lehetőséget kap a pénteki edzésnapon. Az ausztrál meg is teszi a nap első gyorskörét: 1: 26.560. A tavalyi első edzés legjobb idejét Jenson Button teljesítette, 1:18.127-tel.
Ricciardo javít, de hamar megelőzi őt Michael Schumacher 1:22.298-cal. Fernando Alonso azonban mindkettőjüket megelőzve 1:19.981-gyel áll az élre.
Egyelőre mindenki a keményebb - vagyis a lágy keverékű - gumikon köröz. A Pirelli egyébként hozott egy új közepes keveréket, amelyből a csapatok 2 garnitúrát kaptak tesztelésre a pénteki edzésnapon.
Michael Schumacher az első és a második szektorban is abszolút leggyorsabb időt fut, a harmadikban azonban elveszi a gázt, így marad második Alonso mögött, aki egyébként már be is jött a boxba. A német javít saját idején, 1:20.312-vel még mindig bő 3 tized a lemaradása a spanyol mögött.
Közben Lewis Hamilton is megérkezett, a mezőny nagy része azonban még mindig a boxokban pihen. Schumacher megfutotta az eddigi leggyorsabb kört: 1:18.821 az új etalon.
A McLaren-es első gyorsköre a 3. helyre elég: 1:20.357-et fut. Egyelőre csak 9 versenyzőnek van mért köre.
A visszajátszásból látszik, hogy valami lerepült Pastor Maldonado Williamsének hátuljáról, amikor éppen mért köre végén járt Közben Michael átveszi a vezetést 1:18.821-gyel.
A lelátókon már most is sokan ülnek - Kanadában hagyományosan óriási lelkesedés fogadja a Forma-1 mezőnyét.
Hamilton megfutja az eddigi leggyorsabb kört, 1:18.395-tel. Az aszfalt láthatólag nagyon poros, ami megszokott itt Montrealban, hiszen a pályán az év nagy részében nem versenyzésre használják.
Egyre többen hajtanak pályára, a Lotusokon kívül Massának, Buttonnak, Vettelnek és Petrovnak nincs még mért köre. A versenyzők egyébként két külön szakaszon is használhatják majd a dönthető hátsó szárnyat a versenyen - edzéseken és az időmérőn azonban az egész pályán rendelkezésükre áll a leszorítóerő csökkentő eszköz.
Kobayashi a 8-as 9-es sikánban kilátogatott a fűre, de gond nélkül visszajött a pályára.
Barrichello a Williams garázsa előtt parkol, ahol szerelőitől egy új orrkúpot kap. Hamilton közben félig kibújik overalljából, és úgy figyeli szerelőit, akik az MP4-26-on dogoznak a garázsban.
Trulli újra a pályán, miután a Lotus szerelői megjavították az elütött madár okozta sérüléseket az autón.
Hamilton probléma miatt ácsorog a garázsban: a szerelők a teljes kormányoszlopot kiemelték a McLarenből, és a kábelköteggel babráltak valamit. Massa közben átveszi a vezetést, 1:17.707-tel - ez már most jobb, mint a tavalyi legjobb idő ilyekor.
Továbbra is elég csúszós a pálya, a visszajátszásból látszik, hogy az egyik Renault, majd a force indiás Paul di Resta csúszott ki egy kanyarban.
Jelenleg csak Petrovnak és Vettelnek nincs mért köre, a címvédő azonban most kihajtott a pályára. Az orosz feltűnően lassan haladt a pályán, majd visszagurult a boxba - egyelőre nem tudni, miért.
Daniel Ricciardónak nagyon tetszenek a körülmények, a csapatnak arról számol be rádión, hogy igazán élvezi a vezetést.
A címvédő első próbálkozásra 1:22.171-et, majd másodikra 1:09.957-et fut, ez csak a 15. helyre elég. Massa 1:17.431-gyel az élen.
A német folyamatosan javít köridején, legutóbb 1:18.852-t futott, amivel a 11. helyen áll. Közben a legtöbben bejöttek a boxba, csak Webber, di Resta, Maldonado, Kobayashi és Pérez van még a pályán.
Vettel feliratkozott a "Bajnokok Falára", ami arról kapta a nevét, hogy a legnagyobb versenyzők csapták már ide autójukat korábban. Az RB7 jobb első kereke kitörött, az első szárny leszakadt. Az edzést leállították.
A pálya szélén piros zászlókat lengetnek, vagyis az edzést félbeszakították, szabadedzésről lévén szó azonban az órát ilyenkor nem állítják le. A visszajátszásból látszik, hogy a német már a féktávot elrontotta, majd durván megdobta a rázókő, és már tudta megfogni az autót. Már be is szállt egy auóba, ami visszaszállítja a boxutcába.
Újra szabad a pálya, a pályamunkások eltakarították az összetört Red Bullt. A visszajátszásból nem egyértelmű, hogy mikor a rázókő megütötte az autót, nem tört-e el a kormányösszekötő, mivel úgy tűnt, hogy Vettel balra tekerte a kormányt, a kerék ennek ellenére nem fordult el.
A legtöbben a közepes keverékű, kísérleti gumikat tesztelik, Vettel azonban a lágy abroncsokon csapódott falnak. Az újraindítás után di Resta hajt ki elsőként a pályára, aki csúnyán kockásra fékezte bal első gumijait a hajtűkanyarban.
Fernando Alonso csapattársára bő 3 tizedet verve átveszi a vezetést, 1:17.102 az új etalon. A brazil közben csúnyán megcsúszik a 3-as, 4-es sikánnál, centikre kerüli el a falat.
A Renault versenyzője elvéti a 2-es kanyart, és 180 fokos fordulat után tudja csak megállítani az autót. Tovább folytatja a körözést, jelenleg az 5. helyen áll.
Jó formában a maranellói gárda: Massa egy pillanatra átveszi a vezetést 1:16.926-tal, Alonso azonban három abszolút szektoridőt futva 1:16.136-tal iratkozik fel az élre. Ez majdnem pontosan 2 másodperccel jobb, mint a tavaly ilyekori legjobb idő.
Schumacher felesége, Corinna a paddockban üldögél, nem igazán zavarják a kamerák. Nem úgy, mint Jessica Michibatát, Button kedvesét - a fehérneműmodell meglepetten kapta szája elé a kezét, mikor meglátta magát a képernyőn.
A brit 1:16.961-gyel fejezi be körét, éppen Massa Ferrarija mögött szelte át a célvonalat.
A versenyzők többsége bejött a boxba, a 4. helyen álló Nico Rosberg azonban továbbra is próbálkozik, abszolút középső szektor után feljön a második helyre, kereken 1 tizeddel Alonso mögött, ugyancsak lágy gumikon. A szuperlágyakat egyelőre nem használják.
A német 1:16.002-vel megfutja a nap legjobb idejét, és tovább folytatja a körözést. Közben a jelenleg még mért kör nélkül álló Petrov is visszajön a pályára.
Rosberg egy lassabb kör után újra beletapos a gázba: abszolút legjobb időt fut az első és a második szektorban, az utolsóban azonban visszavesz, így nem javít köridején. Közben az első helyről letaszított Alonso szintén visszajött a pályára, csakúgy, mint Schumacher, aki azonban azonnal visszatért a boxba.
Az orosz 1:21.417 alatt ér körbe a pályán. A Renault másik autóját vezető Heidfeld közben a 7. helyen áll.
A Mercedes újabb 4 tizedet lefaragva már 1:15.591-gyel áll az élen. A versenyző felváltva fut gyors, illetve lassú köröket, hogy lehűtse lágy gumijait.
Jaime Alguersuari megcsúszik az célegyenesre forduló kanyarban, Petrov pedig megint a 2-es kanyart véti el. Közben Schumacher feljött a 3. helyre.
A németet behívták a boxba, miután arra panaszkodott a csapatrádión, hogy valami szerinte ég a pilótafülkében. A versenyzőt betolják a garázsba, látszik, hogy nagyon melege lehet. Valószínűleg megint a Mercedes hűtési problémái okozták a gondot, amivel egész évben küszködtek.
Lengetik a kockás zászlót, a versenyzők még befejezik utolsó körüket. Az élen a sorrend változatlan, Rosberg után Alonso, Schumacher, a két Mclaren és Massa áll. Button az utolsó pillanatban megelőzi csapattársát.