Vágólapra másolva!
Kedden este rendezték Monacóban a pilóták hagyományos jótékonysági focimeccsét, amely nem sikerült jól a Ferrari pilótája, Carlos Sainz számára, ugyanis a spanyolt sérülés miatt le kellett cseréni.

Az aktív Forma-1-es pilóták közül többek között Charles Leclerc, Pierre Gasly és Carlos Sainz is pályára lépett, utóbbi számára azonban körülbelül 60 perc játék után véget ért a mérkőzés.

A spanyolt le kellett cserélni, majd a kispadon látható volt, ahogy a jobb combját bekötötték, az egyszeres futamgyőztes arckifejezése pedig nem túl megnyugtató

– írja a Motorsport.

Azt egyelőre nem tudni, mennyire súlyos Sainz sérülése, de hamarosan már a monacói szabadedzéseken kellene részt vennie. Ha nem tudna rajthoz állni, akkor vélhetően Antonio Giovinazzi vagy Robert Svarcman ugorhatna be a helyére.