Vágólapra másolva!
Valtteri Bottas, az Alfa Romeo finn pilótája úgy érzi, már voltak jó előjelek a Miami Nagydíjon, de ennek ellenére, szerinte még sok munka vár rájuk ahhoz, hogy ismét rendszeresen harcban lehessenek a világbajnoki pontokért.

A tavalyi szezonhoz képest jelentősen visszaesett az Alfa Romeo teljesítménye, az előző idényben inkább megbízhatósági gondok sújtották a csapatot, de most egész egyszerűen úgy tűnik, hiányzik a tempó a C43-asból. Ennek ellenére Miamiban Valtteri Bottas ugyan a Q3-ba jutott múlt hétvégén az időmérőn, de a futamon nem sikerült pontot szereznie a csapatnak. A finn pilóta örül, hogy a jelenlegi autó jobban irányítható és kiegyensúlyozottabb, mint a tavalyi, de az általános gyenge teljesítménye még így is "rosszabb", emiatt elismerte, hogy a csapatnak jelentős fejlődésen kell átesnie.

Sikerült néhány pozitívumot kihozni ebből a hétvégéből, bár még nagyon sok munka vár ránk ahhoz, hogy a legjobb tíz közé kerülésért harcolhassunk. A futam egész jól indult számunkra, hiszen pontszerző helyen voltunk. Igyekeztem mindent megtenni, hogy tartsam a pozíciómat, de sajnos nem volt meg az a tempónk, ami szombaton, amikor egy körön versenyképesek tudtunk lenni.

– jelentette ki Bottas.

Valtteri Bottas arra vár, hogy Imolában megérkezzenek az Alfa komolyabb fejlesztései Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Chris Graythen

A legtöbb csapathoz hasonlóan a svájciak is Imolára tervezik az első nagyobb fejlesztési csomagjukat, amely az autó összteljesítményét lesz hivatott javítani. Bottas szerint az megmutatja majd, milyen messzire juthatnak ebben a szezonban.

"A fő hangsúlyt most arra kell összpontosítanunk, hogy újra versenyképesek legyünk. Imolába új fejlesztésekkel megyünk, és remélhetőleg így majd nagyobb esélyünk lesz harcolni a pontokért" – mondta a tízszeres futamgyőztes.

Az Alfa Romeo jelenleg a konstruktőri nyolcadik helyen áll a pontversenyben, két ponttal lemaradva a hetedik Haas mögött.