Vágólapra másolva!
Max Verstappen kisebb csatát követően gyűrte le csapattársát, Sergo Pérezt a múlt hétvégi Miami Nagydíjon, és ezel megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét. A Red Bull Racing Forma-1-es sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko azonban figyelmeztette a két pilótát, hogy butaság lenne egymást kiütniük a bajnoki címért folytatott csatában.

A kétszeres világbajnok Verstappen a kilencedik helyről rajtolva újabb szenzációs győzelmet aratott a Miami Nagydíjon. Pérez ugyan a pole pozícióból vághatott neki a vasárnapi versenynek, de nem tudott jó tempót autózni a közepes keverékű abroncsokkal, így csapattárs már a 15. körben megérkezett mögé a második helyre. A holland végül az 57. körben előzte meg az elhasznált gumikkal versenyző mexikóit egy kisebb csatát követően. Pérez a futam után elmondta, hogyha keményebben védekezett volna Verstappen ellen, akkor annak ütközés lett volna a vége.

Újabb Red Bull-dominancia és Verstappen-siker született a Miami Nagydíjon Forrás: NurPhoto via AFP/Gongora/NurPhoto/Gongora

Az utóbbi időszakban attól volt hangos a sajtó, hogy a Formula–1-es Red Bull istálló pilótái között feszült a viszony, a világbajnoki címért folytatott küzdelemben pedig az ilyen párharcok rendre felerősítik a pletykákat. A csapat tanácsadóját, Helmut Markót továbbra sem aggasztja a csapaton belüli verseny, ami Verstappen és Perez között kialakulni látszik, ám a két versenyzőt figyelmeztette, hogy mindezt normális keretek között tegyék.

Verstappen számára ez egy hihetetlen verseny volt. Gyors volt, de közben figyelt a gumikra is. Lenyűgöző volt, hogy az utolsó előtti körben még kemény keverékű gumikkal is képes volt leggyorsabb köridőt elérni. Ha leszámítjuk a szombati időmérőt, akkor ez volt Max egyik legjobb teljesítménye" - mondta Helmut Marko a De Telegraafnak.