Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso sorozatban a második versenyén is a harmadik helyen végzett, így lassan kijelenthető, hogy az Aston Martiné a második leggyorsabb autó a Forma–1-ben.

A múlt vasárnapi újabb szenzációs versenyzésével a 41 éves spanyol pilóta lett a hatodik olyan versenyző a Forma–1 történetében, aki legalább száz dobogós helyezést szerzett pályafutása során.

A második helyről rajtoló Alonso az első két körben az élen állt a Szaúd-arábiai Nagydíjon, nem mellesleg öt másodperccel előzte meg a negyedik helyen autózó George Russellt. A futam közepén aztán a Safety Car miatt a mezőny összezsúfolódott, így az Aston Martin valódi előnye nem jöhetett ki igazán a Mercedes és a Ferrari előtt.

Alonso remek szereplése az idei F1-es szezon szenzációja Forrás: AFP/Ben Stansall

„Számomra az volt a legfontosabb, hogy erősnek éreztem az autót, mert mi voltunk a második leggyorsabbak" - mondta Alonso a RacingNews365.com-nak.

Tíz vagy tizenöt másodpercet tudtunk kiharcolni a Mercedesszel és több mint fél percet a Ferrarival szemben, ami csütörtökön még elképzelhetetlen volt."

„Igaz, hogy Bahreinben kevésbé degradáltuk a gumikat, mint a többiek, és ezt ki is használtuk. De itt jobb tempónk volt, mint a többieknek. Nem a gumikról volt szó, ami ez nagyon jó hír."

Bár Alonso legyőzte a Mercedest és a Ferrarit, nem tudott mit kezdeni a Red Bullokkal, akik sorozatban második versenyükön is az első két helyen végeztek, annak ellenére, hogy Max Verstappen a 15. helyről indult, miután a kvalifikáción meghibásodott a hajtókarja.

A spanyol legenda elismerte, hogy a Red Bull továbbra is elérhetetlen az Aston Martin számára, de mégis meg van győződve arról, hogy csapatának sikerült egy kicsit felzárkóznia az energiaital cég által támogatott alakulathoz.

Fernando Alonso és a későbbi futamgyőztes Sergio Pérez csatája Forrás: AFP/Ben Stansall

„Egy kicsit közelebb vagyunk. A rajt jól sikerült.

- tette hozzá Fernando Alonso, aki már csak három dobogóval marad el a 2017-ben világbajnok finn Kimi Räikkönentől és hattal a négyszeres vb-győztes francia Alain Prosttól.