Vágólapra másolva!
A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint Michael Andrettitől egyáltalán nem volt bölcs dolog kapzsinak nevezni az F1-es csapatokat.

Az Andretti Global már tavaly jelezte, hogy szeretne beszállni a Forma-1-be, idén január elején pedig azt is bejelentette, hogy a General Motorshoz tartozó Cadillackel összefogva érkezne meg a száguldó cirkuszba. Az F1 részéről eddig leginkább érdektelenség és rideg hozzáállás jellemezte az Andretti-projektet, amiért az amerikai tulajdonos, Michael Andretti kapzsinak nevezte a Formula-1-es csapatokat.

Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója nemrég a Sky Sports F1-nek adott interjút, amely során odaszúrt az amerikai istállónak és tulajdonosának.

"Először is, mindenkit szívesen látunk, aki értéket ad hozzá a versenyzéshez. Úgy gondolom, mindenkit tisztelnünk kell.

utalt Andrettiék korábbi felháborodására Domenicali.

Stefano Domenicali kemény kritikával illette Michael Andretti csapatát Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Dia Dipasupil

"Vannak mások, akik sokkal kisebb zajt csapnak akörül, hogy szeretnének megérkezni az F1-be. Van egy folyamat, amit tiszteletben kell tartani, és az FIA-val együtt biztosítani is fogjuk ezt. Ha minden részlet adott, szívesen fogjuk látni őket.

tette hozzá az F1 vezérigazgatója.

Forrás