Vágólapra másolva!
Idén mindössze harmadszor fordul elő, hogy egy ország három F1-es versenyhétvégének is otthont adjon, ám a Williams újonc amerikai pilótája, Logan Sargeant már egy negyedik helyszínen gondolkodik.

Az ötvenes évek óta összesen 12 különböző egyesült államokbeli helyszínen rendeztek nagydíjhétvégét, idén pedig Austin és Miami után Las Vegas is bekerült a versenynaptárba. A debütáló szezonját váró Sargeanttől megkérdezték, hogy ha még egy hazai helyszínt választhatna, melyik lenne az.

Logan Sargeant három hazai versenyen is részt vehet 2023-ban Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

„Miért nem választhatok kettőt? – kezdte mosolyogva a válaszát Sargeant, majd komolyra fordította a szót. – Watkins Glen mindig is a kedvenceim közé tartozott, jobban szeretem például Laguna Secával szemben, de egy New York-i városi versenyre sem mondanék nemet. Szóval

A Watkins Glen-i pálya 1961 és 1980 között adott otthont F1-es Amerikai Nagydíjnak, Laguna Seca és New York utcái viszont még nem szerepeltek a Forma–1-ben.