Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Williams csapat bemutatta a 2023-as szezonra készült FW45-ös versenyautóját.

Az autón látható festés FW44-es továbbfejlesztése, azonban FW45-ös megtartotta a hasonlóan feltűnő kék színeket és a gyémántmintákat a matt felületen.

Az autót mostantól a Gulf logója díszíti, miután a vállalat hosszú távú partneri együttműködést jelentett be a csapattal, amelynek keretében a márkajelzés az új autón, valamint a versenyzők ruháján és a csapatszemélyzet felszerelésén is megjelenik.

„Az FW45-ös ennek megfelelően hatékonyabb lesz aerodinamikai szempontból, mint az FW44-es, nagyobb leszorítóerővel és jobb vezethetőséggel" - hangzott el az online bemutatón.

Az FW45-öst Alex Albon és Logan Sargeant fogja vezetni, utóbbi lesz az első amerikai a rajtrácson Alexander Rossi 2015-ös indulása óta.

„Számomra ez egy rendkívül hosszú tél volt. Sokat dolgoztunk és nagyon motivált vagyok.

– célozott az autó bejáratásra Logan Sargeant.

Williams
Williams
Williams

James Vowles a Mercedestől érkezett a csapathoz csapatfőnökként, a 2022-es szezon végén távozó Jost Capitio helyére.

„Miközben a Williams Racing folytatja átalakulását, büszkén mutatjuk be idei festését.

Az új csapatfőnökünkkel, James Vowles-szel, aki még ebben a hónapban csatlakozik hozzánk, valamint az izgalmas pilótafelállásunkkal, Alexszel és Logannal, a Williams Racing mindent belead majd 2023-ban" - mondta az Oxfordshire-i Grove-ban található gyárban tartott online eseményen Matthew Savage, a Williams igazgatótanácsának elnöke.

A Williams azt tervezi, hogy az FW45-öst először február 13-án, Silverstone-ban állítja pályára, még a hónap későbbi részében esedékes előszezoni tesztek előtt.