Vágólapra másolva!
Toto Wolff elismeri, hogy a Mercedes a Szingapúri Nagydíjon újabb "kemény leckét" kapott. A csapat jó tempót mutatott a hétvége korai szakaszában, Lewis Hamilton vezette az időmérőt a pénteki első szabadedzésen, majd a szombati kvalifikáción a harmadik helyet szerezte meg a rajtrácson.

A verseny azonban nem alakult jól az Ezüstnyilak számára. Hamilton beragadt Carlos Sainz mögé, miután a verseny elején visszacsúszott, majd a 33. körben egy baleset miatt nem tervezett bokszkiállásra kényszerült. Ezután Max Verstappennel és Sebastian Vettellel folytatott csatát, és végül a brit a kilencedik helyen ért célba.
George Russell eközben a bokszutcából indult a versenyen, miután új erőforrás-elemeket szereltek be a W13-as versenyautójába. Folyamatosan tudta magát előre küzdeni a mezőnyben, mindaddig, amíg a Mick Schumacherrel történt incidense miatt a pontszerző helyeken kívül fejezte be a futamot.

Wolff a Mercedes nehéz hétvégéjéről beszélt
Wolff csalódottan nyilatkozott arról, hogy a Mercedes nem tudta kihasználni azt a tempót, amit az autó a hétvége során mutatott.

- magyarázta Wolff a futam után.

Lewis a verseny nagy részében a dobogóért harcolt - de emellett az autó egyensúlyával is küzdött, amely itt kiemelkedően fontos volt a nehéz körülmények miatt. Miután megsérült az első szárnya, kerékcserére és orrkúp cserére kényszerült kiállni, ami sok pozíciójába került - majd még többet veszített, amikor az előtte haladó autók a Safety Car alatt kiálltak a bokszba, ezzel pedig megelőzték Lewist. Ezáltal beszorult egy nagyon hasonló gumikkal közlekedő bolyba, és nem tudta behozni a lemaradását."

- bosszankodott a csapatfőnök.

"George esetében kockáztattunk a száraz gumikkal, amikor kívül került a pontszerző helyekről - utólag visszagondolva, egyértelműen túl korai volt, de nem volt vesztenivalója, így hajlandóak voltunk vállalni a rizikót. Ennek ellenére, a verseny úgy alakult, hogy még akár pontot szerezhetett volna, egészen a Mickkel való ütközésig, ami miatt ez füstbe ment."

A Ferrari elleni csata most "jelentősen nehezebb"
A Mercedes remélte, hogy továbbra is harcban marad a konstruktőri bajnokságban a második helyért, miután az elmúlt futamokon felzárkózott a csapat a Ferrarihoz. Mivel azonban az Ezüstnyilak csak két pontot szereztek Szingapúrban - míg a Scuderia 33 pontot zsebelt be Charles Leclerc és Carlos Sainz második, illetve harmadik helyének köszönhetően -, Wolff elismeri, hogy a kihívás most még nagyobb lett.

- mondta a csapatfőnök.

A Mercedes jelenleg 373 ponttal áll a konstruktőri tabella harmadik helyén, míg a Ferrari 66 ponttal előzi meg őket a második helyen.
Forrás