Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint az Alpine a Hungaroringen rendez tesztet a jövő évi ülés néhány jelöltjének. Az enstone-i istálló állítólag a visszavonulását már bejelentő Sebastian Vettelt is szívesen látná a soraiban, de a négyszeres világbajnok nem lesz ott az eseményen.

Több F1-es ülés esetében sem dőlt még el, hogy jövőre ki lesz a tulajdonosa. Ezek közül az egyik az Alpine, amely a RacingNews365.com értesülései szerint rendez egy tesztet négy jelölt számára, ráadásul éppen a Hungaroringen.

Az Alpine tesztelni fog a Hungaroringen Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

A francia istálló szóvivője megerősítette az információt, ám konkrét időpontról és versenyzőkről nem beszélt. A portál azonban megtudta, hogy még a szeptember 30-a és október 2-a között esedékes Szingapúri Nagydíj előtt fogják megtartani a tesztet a tavalyi autóval, és

Mick Schumacher, Nyck de Vries, Jack Doohan, valamint Colton Herta vesz részt rajta.

A német pilóta minden bizonnyal év végén távozik a Haastól, és alighanem az Alpine lehet az egyetlen esélye arra, hogy jövőre is a Forma-1-ben versenyezhessen. A 23 éves versenyzőnek ugyan nyáron volt néhány jó időmérője és futama, összességében még mindig nem érkezett meg a várva várt áttörés.

De Vries az Olasz Nagydíj hétvégéjén debütálhatott a Williams színeiben, miután Alexander Albon vakbélgyulladás miatt kénytelen volt kihagyni a szombati és a vasárnapi napot. A holland újonc mindjárt a kilencedik helyen ért célba, és jóformán az egész Forma-1-es közvélemény ülést követel neki 2023-ra. A hírek szerint egyébként ő a grove-i istállónál is komoly jelölt Nicholas Latifi helyére.

Piastri távozásával jelenleg Doohan áll a ranglétra legmagasabb fokán az Alpine akadémiáján belül. A huszadik születésnapját januárban ünneplő pilóta egy fordulóval a vége előtt a negyedik pozíciót foglalja el az F3-as bajnokságban. Az ausztrál versenyző inkább 2024-ben pályázhat komoly eséllyel az ülésre, ám

nem kizárt, hogy az enstone-i alakulat már jövőre lehetőséget ad neki.

Doohannek alighanem meglesz a szükséges 40 pont a szuperlicencén, ellentétben Hertával. Az IndyCarban versenyző pilótával kapcsolatban több portál is megírta, hogy nem számít az Alpine jelöltjének. Ennek ellenére érdekükben állhat lehetőséget adni neki, mivel az Alpha Tauri pályázik rá, és ha el tudják hárítani a szuperlicencet érintő akadályt, akkor vélhetően Pierre Gaslyt elengedik a francia istállóhoz.

Bár nem az Alpine akarja őt, de Herta is részt vesz a teszten Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Stacy Revere

Itt azonban még nincs vége a felsorolásnak. Bár a teszten nem vesz részt, de a Haasszal is hírbe hozott Nico Hülkenberg akár az Alpine-nál is kiköthet. Azonban nem az övé a legmeglepőbb név, amely szóba került: a Fernando Alonsót elveszítő enstone-iaknál állítólag a visszavonulását már bejelentő Sebastian Vettel is felmerült opcióként. A német versenyző ráadásul Luca de Meóval, a Renault Csoport vezérigazgatójával is jó kapcsolatot ápol.

Az idő majd eldönti, hogy lesz-e lehetőség tenni valamit, ha érkezik ilyen ajánlat, vagy sem – nyilatkozta a négyszeres világbajnok a nemzetközi média néhány képviselőjének. – Aztán meglátom, hogyan érzem magam jelenleg. Boldog vagyok, hogy több időt tölthetek más dolgokkal, és várom, hogy többet láthassam a gyerekeket, meg ilyesmi. Az idő majd eldönti, hogy három hónapon vagy három éven belül megunom-e [ezt].”