Tömegkatasztrófák, kocsiban égő emberek Monzában

Forma-1, Ronnie Peterson baleset, 1978 Olasz Nagydíj
Formula 1, Grand Prix Italy 1978, Monza, 10.09.1978 Start Gilles Villeneuve, Ferrari 312T3 Niki Lauda, Brabham-Alfa Romeo BT46 Mario Andretti, Lotus-Ford 79 Start collision, Toutlicher accident Ronnie Peterson www.hoch-zwei.net, copyright: HIGH TWO / Ronco | usage worldwide (Photo by HOCH ZWEI / Ronco / HOCH ZWEI / dpa Picture-Alliance via AFP)
Vágólapra másolva!
Az Olasz Nagydíjról a Forma-1 rajongóinak a hagyomány és a gyorsaság juthat először az eszébe – nem véletlenül dőltek meg az elmúlt évszázad szinte minden évében a sebességrekordok a monzai pályán. Az óriási tempó azonban borzalmas tragédiákat, hajrábeli bukásokat és emiatt komoly meglepetéseket is nagy számban eredményezett, így ezek is közrejátszottak abban, hogy Monza az egyik leglegendásabb helyszínné vált.

Noha az ország 1921-ben még Montichiari városával csatlakozott Franciaországhoz a Grand Prix-versenyek rendezésében, egy évvel később – napra pontosan száz esztendeje – már a Milánó északi részén megépített Monza Circuit adhatott otthont az Olasz GP-nek. Az akkor még tíz kilométeres pálya már akkor rászolgált a "Sebesség temploma" elnevezésre, ennek azonban a korai években is komoly ára volt.

Összesen 52 pilóta halt meg balesetben a pályán, három alkalommal pedig szurkolók vagy hivatalos személyek is életüket veszítették.

Az első ilyen 1928-ban történt, amikor Emilio Materassi veszítette el az irányítást az autója felett, a kicsúszó jármű pedig átpattant a védőárkon és a kerítésen, és éppen a lelátóra vágódott, az olasz versenyző mellett így további 21 (más források szerint 27) néző is meghalt. Az eset után két évig nem rendeztek Olasz Nagydíjat, ami 1931-ben egy endurance (hosszútávú) versennyel tért vissza a naptárba.

Az 1928-as verseny 22 (vagy 28) halálos áldozata ellenére

az 1933-as futam napját nevezik „monzai fekete vasárnapnak",

ennek az az oka, hogy három pilóta is meghalt azon a nagydíjon. Előbb az élen haladó, operaénekesként is dolgozó Giuseppe Campari, majd közvetlenül ezután az őt üldöző Baconin Borzacchini csúszott meg ugyanazon az olajfolton, és a nagy sebességű kicsúszás után mindketten életüket veszítették. A verseny újraindítása után nem sokkal pedig szintén ezen a pályaszakaszon Stanisław Czaykowski motorja gyulladt ki, ami egy halálos balesetet eredményezett.

A tragédiák hatására jelentősen módosították és lerövidítették az aszfaltcsíkot, de 1937-ben így is Livornóba, majd a második világháborút követően egyszer Milánóba, egyszer pedig Torinóba kellett elvinni az Olasz Nagydíjat.

1949 óta azonban egyetlen kivétellel minden évben Monza adott otthont ennek a versenynek.

A Forma-1-ben az első igazán emlékezetes futamra 1953-ig kellett várni, amikor az élen Alberto Ascari és Giuseppe Farina ebben a sorrendben ért az utolsó kanyarhoz. Akkor azonban Ascari hibázott és kipördült, Farina pedig kényszerűségből a fűre kormányozta a Ferrariját, így az addig harmadik Juan Manuel Fangio ledolgozta a néhány másodperces hátrányát, és elsőként ért célba.

Az argentin a következő két évben könnyebben tudott nyerni Monzában, 1956-ban azonban eltört a felfüggesztése a szezonzáró Olasz Nagydíj elején, így Stirling Moss egy győzelemmel világbajnok lehetett volna. Moss meg is nyerte a versenyt, mégsem szerezte meg a címet,

Fangiónak ugyanis csapattársa, Peter Collins az akkori szabályokat kihasználva átadta a Ferrari volánját, és végül a második helyen célba érve Fangio szerezte meg az újabb vb-elsőségét.

Az ötvenes évek végén – elsősorban a tempófölénnyel rendelkező Ferrari kedvéért – még gyorsabbra építették át az aszfaltcsíkot, de szinte minden évben módosítottak valamit, ráadásul rendszeresen váltogatták, hogy éppen használják-e a hosszabb, ovális alakú pályaszakaszt – ami négy kilométerrel megnövelte a pálya hosszát –, vagy sem. 1961-ben éppen a hosszabbik verzión versenyeztek a pilóták, köztük a vb-címért csatázó Phil Hill és Wolfgang von Trips. A második kör végén a pole-ból induló németnek Jim Clark ment neki,

Von Trips elveszítette az uralmat az autója felett, a Ferrari pedig a pálya mentén álló kerítésnek vágódott. Az autójából kirepülő pilóta szörnyethalt, ráadásul mivel a kerítés eldeformálódott, és mögötte össze voltak zsúfolódva a nézők, így az ott állók közül további tizenöten meghaltak.

A versenyt a szervezők indoklása szerint a még nagyobb pánik elkerülése és az akadálytalan mentés miatt nem szakították félbe, végül pedig Phil Hill a futamgyőzelem mellett a világbajnoki címet is megszerezte.

A tömegkatasztrófa ellenére folytatódtak a monzai versenyek, amelyeket a következő 12 évben pedig senkinek nem sikerült kétszer egymás után megnyernie. 1965-ben Jackie Stewart az első futamgyőzelmét szerezte a csapattársa, Graham Hill elleni szoros csata megnyerésével, majd két évvel később döbbenetes fordulatokat láthattak a nézők. A pole pozícióból induló Jim Clarkot az élen érte defekt a 12. körben, így mire a bokszban új gumikat kapott,

körhátrányba került. Clark azonban a folytatásban parádés előzésekkel felzárkózott, és a hajrában visszakerült az élre – mígnem az utolsó körben kifogyott az üzemanyag a Lotus-Fordjából,

így John Surteesnek jutott az első hely, két tizeddel megelőzve Jack Brabhamet.

Az autók egyre gyorsultak, a csaták egyre élesedtek, így szinte minden évben ezen a pályán dőlt meg a legnagyobb sebesség és a leggyorsabb verseny rekordja. 1969-ben és 1971-ben is négyen harcoltak óriásit a győzelemért: mindkét alkalommal

18 századmásodperc választotta el az első és a negyedik helyezettet a végén.

A két futam között egy újabb tragédia árnyékolta be az 1970-es Olasz Nagydíjat: Jochen Rindt Lotus-Fordja fékhiba miatt megcsúszott az edzés során, a hatalmas sebességgel korlátnak csapódó autóban ülő osztráknak pedig a rosszul rögzített biztonsági öv elvágta a torkát. A vb-éllovas Rindtet a hátralévő futamokon nem tudták már megelőzni a pontversenyben, így

máig ő a Forma-1 egyetlen posztumusz világbajnoka.

A baleset után sikánok segítségével tovább lassított pályán 1972-ben Emerson Fittipaldi a futamgyőzelmével a történelem addigi legfiatalabb világbajnokává vált, a következő két évben pedig Ronnie Peterson szintén a Lotus-Forddal tudott nyerni Monzában. A svédet azonban a nagy sikerek mellett a halál is ezen a pályán érte: a rajt utáni helyezkedésben James Hunt ütközött össze Petersonnal, akinek az autója a korlátnak vágódott és kigyulladt, a versenyző pedig nem tudott kiszállni. Néhány, szintén rajtbalesetet szenvedő pilótatársa kiszabadította őt,

a súlyos láb- és égési sérüléseit azonban több mint húsz perc után kezdték csak el kezelni a mentősök. A kórházban aztán kiderült, hogy összesen 27 csontja tört el, majd zsírembólia és veseelégtelenség alakult ki nála, Peterson így másnap reggel életét vesztette.

A versenyt mellesleg befejezték annak ellenére, hogy Peterson után Vittorio Brambillát és Jody Schecktert is komoly baleset érte, és ezek miatt többen is tiltakoztak az újraindítás ellen.

A nyolcvanas évek elején a baleset miatt ismét biztonsági intézkedéseket végeztek a pályán, és a paddockot is jelentősen fejlesztették, így

1980-ban Imolába kényszerült az Olasz Nagydíj, de azóta ismét szüntelenül Monza a helyszín.

1981-ben itt ütközött óriási sebességgel a falnak John Watson, akinek a korlátról visszapattanó McLarenje kigyulladt, majd Michele Alboreto Tyrrelljének vágódott, mégis sérülés nélkül szállt ki az autójából.

A McLarennek 1988-ban sem volt jó versenye annak ellenére, hogy az év során 16-ból 15 futamot megnyert a csapat. A kivétel azonban éppen a monzai volt, ahol Alain Prostnak a motorja hibásodott meg, a végig élen haladó Ayrton Senna pedig az utolsó előtti körben a lekörözésre váró Jean-Louis Schlesserrel ütközött össze. A győzelem így Gerhard Berger és a Ferrari ölébe hullott,

a Scuderia ráadásul kettős győzelmet szerzett a hazai pályáján, ami azért is volt különösen emlékezetes, mert négy héttel korábban veszítette életét a csapatot alapító Enzo Ferrari.

Senna számára a következő évek Olasz Nagydíjai sem alakultak tökéletesen. 1989-ben ismét a hajrában kellett feladnia a futamot az első helyről, 1991-ben (Michael Schumacher első versenyén) pedig szintén sokáig esélyes volt a győzelemre, de meg kellett elégednie a második hellyel Nigel Mansell mögött. A brazil világbajnok kétszer így is nyert Monzában a sikerévei alatt. Alain Prostnak sem volt sokkal nagyobb szerencséje a hellyel, ahol noha háromszor győzött, még többször járt pórul dobogós pozícióból. 1993-ban is ez történt, amikor négy körrel a vége előtt újból elfüstölt a motorja, így Damon Hillnek a győzelem, Michael Andrettinek pedig a máig utolsó amerikai dobogós helyezés jutott.

Senna és Ratzenberger imolai tragédiája után 1994-től éveken keresztül folyamatos átépítés alatt állt a monzai pálya is, a versenyek azonban nem maradtak el. 1995-ben az időmérőt megnyerő David Coulthard a felvezető körben a falnak vágta a Williamsét, egy rajtbaleset miatt azonban újraindították a nagydíjat, így a skót mégis felállhatott a rajtrács végére. A szerencse azonban nem volt sokáig vele, a 14. körben ugyanis az élről kellett feladnia a futamot, miután az egyik kerékcsapágya meghibásodott. Csapattársa, Damon Hill sem járt jobban, aki nem sokkal később Michael Schumacherrel ütközött, mindkettejük kiesését eredményezve. A Ferrarik sem tudták kihasználni az adódó lehetőséget: előbb

a Jean Alesi hátsó szárnyáról lerepülő kamera tette tönkre Gerhard Berger felfüggesztését, majd maga Alesi esett ki az élről egy Coulthardéhoz kísértetiesen hasonló incidens után.

A fordulatos versenyt végül a Schumacherhez hasonlóan benettonos Johnny Herbert nyerte.

A hétszeres világbajnok egy évvel később már ferrarisként javított: ugyan több riválisához hasonlóan ő is nagyot hibázott, ráadásul gumifalnak is ütközött a futam során, mégis elsőként ért célba. Ugyanígy tett 1998-ban, amikor a McLaren könnyed kettős győzelme helyett a wokingiak műszaki hibája után Ferrari 1-2-nek örülhetett a közönség. A McLarenek sikerének az útjába ezekben az években többször is technikai probléma állt, az 1999-es Olasz Nagydíjon Mika Häkkinen mégsem emiatt, hanem a saját hibájából esett ki az élről, ezután pedig

a dühös finn a bokrok közé ment levezetni a dühét.

A 2000-es évek monzai hétvégéi egy tragédiával kezdődtek: az előző évben győztes

Heinz-Harald Frentzen jobb első kereke egy rajtbaleset után önálló életre kelt, és egyenesen Paolo Gislimberti pályabírónak vágódott, aki később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A futamot végül Michael Schumacher nyerte, aki győzelmek számában utolérte az örökranglistán Sennát, amit a német pilóta meg is könnyezett.

Három évvel később is a németet intették le elsőként, akkor minden idők leggyorsabb (247,585 kilométer per órás átlagsebességű) futamán győzött magabiztosan. A hétvége legizgalmasabb eseményeit Fernando Alonso szolgáltatta, aki az elrontott időmérő után a rajtnál a magasba repítette a Renault-ját, végül mégis pontszerző helyre tudott zárkózni.

Ugyanez a két pilóta főszerepet játszott a következő három Olasz Nagydíjon is, de a legemlékezetesebb pillanatok 2006-ban történtek. Akkor a vb-címért zajló csatájuk egyik utolsó állomásán a spanyolnak ki kellett állnia motorhiba miatt, így a futamgyőzelem és a nyolcadik vb-elsőség esélye Schumacher ölébe pottyant, aki a verseny utáni sajtótájékoztatón bejelentette a visszavonulását. Alonsót a vb-cím után 2007-ben egy monzai győzelemmel is kárpótolta a sors – akkor már a McLarennel –, csapattársát és a későbbi világbajnok Kimi Räikkönent megelőzve.

A következő évek leginkább Sebastian Vettelről szóltak, aki kezdésként

a 2008-as esős hétvégén a legfiatalabb pole pozícióssá, majd a legfiatalabb futamgyőztessé vált a Toro Rossóval,

a folytatásban pedig a 2012-es műszaki hibáját leszámítva mindig az élmezőnyben zárt. Nyerni azonban "csak" 2011-ben és 2013-ban sikerült még itt a németnek, előbbi alkalommal egy elképesztően bátor mozdulat után került az élre Alonsóval szemben, amit a spanyol egy évvel később sikertelenül próbált viszonozni.

Lewis Hamilton számára mclarenesként kevésbé volt sikeres a monzai helyszín, a számos győzelmi esélyből csak egyet tudott kihasználni. 2009-ben és 2010-ben is látványos baleset után esett ki a versenyből: előbb az utolsó körben a fallal, egy évre rá Felipe Massával találkozott a brit. A monzai rendezés az előző évtized elején veszélybe került, mert

Róma szerette volna átvenni az Olasz Nagydíj helyét, ám a főváros végül visszakozott az ötlettől

– a Mercedes egyeduralmának éveiben így aztán Hamiltonnak lehetősége volt bebizonyítani, hogy tud alkalmazkodni a legendás pályához. Ezt ki is használta, hiszen négyszer is győzött Monzában, ám ehhez olykor kellett a szerencse is: 2014-ben például a rajtnál nagyon beragadt, és később csak azért került vissza az élre, mert Nico Rosberg elfékezte a Mercedest az egyes kanyarban.

A brit az utolsó sikerét 2018-ban szerezte a pályán, amikor a start után Vettellel ütközött, ám a hétvége inkább Marcus Ericsson óriási balesetéről maradt emlékezetes.

Az azóta megrendezett három monzai versenyen óriási meglepetés született, és Hamilton mindháromban komoly szerepet játszott.

2019-ben hatalmas küzdelmet vívott Charles Leclerc-rel, végül a számos oda-vissza előzésből a monacói jött ki jobban.

2020-ban szintén némileg keresztbe tett a Ferrari pilótája Hamiltonnak, aki kétszer is rosszul időzítette a bokszkiállását: először piros lámpánál ment kereket cserélni, majd később Leclerc balesetét követően jelentősen visszacsúszott a mezőnyben. A győzelem végül a hibátlan stratégiát választó Pierre Gaslyé lett, aki önmaga és az AlphaTauri máig egyetlen sikerének örülhetett.

Tavaly aztán ismét szenzációt láthatott a közönség, hiszen Daniel Ricciardo már a rajtnál átvette a vezetést, és szinte rajt-cél győzelmet aratott a McLarennel, ráadásul Lando Norris második helye miatt kettős sikernek örülhetett a csapat. Ehhez azonban valószínűleg az is kellett, hogy

a vb-címért öldöklő csatát vívó Hamilton Max Verstappennel összeakadjon a bokszkiállása után, így egymás hátán megállva fel kellett adniuk a futamot.

A tendencia alapján ezúttal is meglepetés lehet Monzában, és mellette szól az is, hogy Verstappen eddigi hét Olasz Nagydíján az ötödik hely volt a legjobb eredménye – a holland formája és a pálya karakterisztikája alapján ugyanis az övén kívül bárki más győzelme annak számítana, még a rajthelybüntetés ellenére is. A monzai helyszín azonban nemcsak a hőskorban, de a közelmúltban is számos drámai pillanatot adott, így joggal reménykedhetünk egy újabb izgalmas versenyben, amin a vasárnap reggelre jósolt eső is segíthetne.