Vágólapra másolva!
A vigasztalhatatlan Sergio Pérez balesetét egy két évvel ezelőtti incidenshez hasonlította Christian Horner csapatfőnök. Max Verstappen nem érti a hirtelen lassulás okát, ám összességében örül a második helyének.

Noha Max Verstappen az élről indult, reálisan egy pillanatig sem volt esélye a spielbergi futamgyőzelemre, hiszen a Ferrari versenytempója jobbnak bizonyult. A hollandot emellett tapadási problémák is hátráltatták, így a végén a második helyéhez Carlos Sainz elfüstölésére is szüksége volt.

„Jobban sikerült, mint vártam, ha a teljes versenyt nézzük. Nem igazán értem, miért volt ma ilyen rossz a tempónk, a motorproblémájáig úgy tűnt, Carlos is könnyen meg fog előzni. Ráadásul tapadásom sem nagyon volt. Ezt figyelembe véve

– nyilatkozta Verstappen a Sky Sportsnak, majd kifejezte sajnálatát Pérez és Sainz kiesése miatt, és reményeit, hogy a folytatásban visszatérnek a korábbi teljesítményszintre.

Csapattársa, Sergio Pérez ugyanis az első körben összeütközött George Russell Mercedesével, ami után a mexikói a kavicságyba került, és óriási lemaradásba került a teljes mezőnnyel szemben. A versenybírók Russellt ítélték bűnösnek, ez Pérezt azonban Sainz kiesésével együtt sem vigasztalta.

„Eléggé sajnálatos, ami történt. Úgy éreztem,

– mondta el a gondolatait Pérez. – Nem vigasztal az sem [hogy az egyik Ferrari kiesett], sajnálom is Carlost. Az autó sem volt olyan jó, mint nekik, úgyhogy lesz mit elemeznünk a következő héten."

Sergio Pérez futamának lényegi része az első körben véget ért Forrás: Twitter F1

Christian Horner csapatfőnök elmondta, hogy Pérezt nem műszaki hiba hátráltatta a balesetet követően, hanem a tartalékolás miatt hívták ki a mexikóit. Verstappenről is elmondta a véleményét a brit szakember a futam után.

„Értékes pontokat szereztünk. A Ferrarinak gratulálok, a verseny nagy részében gyorsabb volt az autójuk. Ráadásul Maxnak rosszabb volt a gumikopása is, ez pedig nagy hátrányt jelentett. Balszerencse számukra [a Ferrarinak] Carlos kiesése, és mivel Max megfutotta a leggyorsabb kört a hajrában, a hétvégén mindössze öt ponttal [csökkent a hátránya az összetettben – nyilatkozta Horner. – Checo elvesztése viszont elég nagy csalódás volt.

így inkább tartalékoltuk az alkatrészeket" – árulta el a csapatfőnök, aki ígérte, Franciaországban is igyekeznek felvenni majd a versenyt a Ferrarival.