Vágólapra másolva!
A goodwoodi Sebességfesztiválon több legendás Forma-1-es autó is pályára gurult. Nigel Mansell saját egykori versenygépeit vezette, Mika Häkkinen Ayrton Senna McLarenjét vitte pályára, George Russell pedig az egyik legsikeresebb Mercedesbe ülhetett be.

A szokásoknak megfelelően idén is megrendezték a goodwoodi Sebességfesztivált, amely természetesen rengeteg négy-, illetve kétkerekű járművet felvonultatott mindenféle kategóriából. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, Forma-1-es autókból sem volt hiány, és jó néhány legendás konstrukció gurult pályára.

Mansell az 1992-es Williams volánja mögött

Az esemény egyik, ha nem a legnagyobb sztárja Nigel Mansell volt, aki 30 éve, 1992-ben szerezte meg egyetlen világbajnoki címét. Ennek apropóján újra beülhetett néhány autójának volánja mögé. A brit expilóta a Lotus 91-et (1982), a Ferrari 640-et (1989), valamint természetesen a világbajnoki autóját, a Williams FW14B-t vezethette.

Mansell az 1989-es Ferrari volánja mögött

Ami a Ferrarit illeti, bár Mansell csak két évet töltött Maranellóban, pozitívan emlékszik arra az időszakra. Az autójával kapcsolatban felidézte a brazíliai idénynyitón aratott győzelmét, valamint hungaroringi diadalát, amikor a tizenkettedik helyről indulva nyert. A 68 éves egykori versenyzőnek azonban nem saját autóinak valamelyikében érezte magát a legjobban, hanem a Lotus 25-ös volánja mögött, amellyel Jim Clark megszerezte az 1963-as világbajnoki címet.

Häkkinen az 1990-es McLaren volánja mögött

A McLaren szintén nem tétlenkedett. A wokingi alakulat többek között Niki Lauda, Ayrton Senna és Mika Häkkinen egykori autóját is felvonultatta. Ezek közül egyértelműen az MP4/5B volt a legsikeresebb, amellyel a néhai brazil pilóta 1990-ben megnyerte második világbajnoki címét. Ezt az autót pont egykori csapattársa, a kétszeres világbajnok finn versenyző vitte pályára.

Alfa Romeo 308C

A felsoroltakon kívül természetesen számos régi F1-es autót megcsodálhattak a jelenlévők. Az igazi ínyenceknek pedig ott volt az Alfa Romeo 308C, amelyet még a második világháború előtt építettek, és bár Forma-1-es futamon már nem kapott szerepet, közvetlenül az első, 1950-ben rendezett világbajnokság előtt még részt vett a Grand Prix-versenyeken.

Egy kis gumiégetés Russell-módra a 2019-es Mercedesszel

Persze nem csupán a régmúlt autói voltak jelen. A Mercedes például egyik legsikeresebb versenygépét mutatta be Goodwoodban: a 2019-es W10-essel megnyerték az év első nyolc versenyét, ráadásul ebből hatszor kettős győzelmet arattak, hogy aztán Lewis Hamilton és Valtteri Bottas végtelenül simán szerezze meg a bajnokság első két helyét. A feketére festett kocsit pénteken a csapat tartalékversenyzője, Esteban Gutiérrez, vasárnap pedig George Russell vezethette.