Vágólapra másolva!
Fernando Alonso pontokat szerzett a Monacói Nagydíjon, annak ellenére, hogy olyan kézzel versenyzett, amely szerinte egy "roncs". A sebesülést az Ausztrál Nagydíjon, a kvalifikáció során bekövetkezett balesetekor szerezte.

A spanyol elismeri, hogy még mindig küzd az Ausztrál Nagydíj időmérőjén történt balesete során történt sérülése utáni fájdalmakkal. A 40 éves versenyző már többször szenvedett nagyobb baleseteket az F1-es karrierje során. A legutóbbi viszont úgy tűnik, hogy megkeseríti Alonso életét még egy darabig. Ennek fényében méginkább elképesztő a teljesítménye, hiszen az utolsó két versenyen is pontszerző helyen fejezte be a futamokat. Tette mindezt úgy, hogy sportszalaggal van bekötözve a csuklója.

A spanyol erőn felül próbálta elkerülni az Albert Parkban történt ütközést, és a kezét a kormányon tartva küzdött az autó irányításáért. A balesetet a hidraulikafolyadék hirtelen elvesztése okozta, így nem tudott időben visszaváltani, hogy lelassítsa az autót egy szűk kanyarhoz érkezve.

Ennek következtében a gumifalba csapódott, és már nem tudta befejezni a gyorskörét. Ha teljesítette volna a megkezdett kört, - az időmérő adatok szerint - akkor a rajtrács első sorából indulhatott volna másnap a futamon.

Alonso: Pihenésre van szükségem, de ehelyett kéthetente versenyzem
Azóta Alonso kínokkal küzdve ül autóba, Imolában technikai okok miatt feladni kényszerült a versenyt, de Miamiban épphogy lecsúszott a pontszerző helyről, míg, Barcelonában a kilencedik, Monacóban pedig a hetedik helyen ért célba. Amikor a sérüléséről kérdezték, Alonso elmagyarázta a média képviselőinek:

"Csontokat, szalagokat és inakat is érint a dolog. Jelenleg az egész kezem egy roncs."

Azt mondták Alonsónak az orvosok, hogy a sérülése nem műthető, csak az idő fogja meggyógyítani azt.

A spanyol nem szeretne szünetet tartani
Ha Alonsónak kényszerpihenőre kell mennie, akkor az Alpine tartalékversenyzője, Oscar Piastri ülhet a helyére.

Alonso a fájdalmai ellenére se szeretne kihagyni egyetlen futamot sem Forrás: Alpine F1 Team

A 2021-es Forma-2-es világbajnok készen áll, és epedezve várja az F1-es debütálását.
A fiatal ausztrál versenyző fényes jövő előtt áll a sportban, csapata nagyon szeretné megtartani, de Alonso nem tervezi, hogy félreálljon az útjából.

Arra a kérdésre, hogy átadná-e a helyét a fiatal versenyzőnek, Alonso viccesen annyit mondott: "Szükségünk van a pontokra!"

Forrás