Vágólapra másolva!
Max Verstappen elárulta, a hátszél billentette ki az egyensúlyból a Spanyol Nagydíj elején, a DRS-gondok pedig nagyon megnehezítették a helyzetét. Sergio Pérez szerint volt egy olyan pont, amikor csapattársa elengedhette volna, a későbbi csapatutasításról viszont nem beszélt. George Russell mindent megtett, hogy maga mögött tartsa a Red Bullokat.

Az imolai futam után a Spanyol Nagydíj ismét a Red Bull kettős győzelmével zárult, igaz, ehhez Charles Leclerc kiesése is kellett. Max Verstappen nehéz kezdés után nagy különbséggel nyert, míg Sergio Pérez és George Russell viszonylag simán szerezte meg a második, illetve a harmadik helyet.

Verstappent a hátszél tréfálta meg

A címvédő számára nem indult ideálisan a futam, és az elején úgy nézett ki, hogy elszálltak a győzelmi esélyei. A holland pilóta ugyanis előbb kicsúszott, majd a rakoncátlankodó DRS-ének köszönhetően nem tudta megelőzni George Russellt.

Azért csúsztam ki, mert nagy volt a hátszél, és elvesztettem az [autó] hátulját

– nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – Utána bekerültem egy vonatba, és próbáltam előzni, de a DRS nem mindig működött, ami nagyon megnehezítette a helyzetet. Ugyanakkor sikerült összeraknunk a stratégiát, a saját versenyünket futottuk, és végül nyertünk. Nehéz volt a kezdés, de a vége jó lett.”

A futamnak volt egy olyan szakasza, amikor Verstappen többször is idegesen szólt bele a rádióba, és a Russell-lel való csatája után a brit versenyző manőverével sem volt elégedett. A holland pilóta azonban elárulta, ez is a DRS miatti frusztrációjának szólt, de végül minden jól alakult.

Próbáltam koncentrált maradni – jelentette ki. – Nyilván nem kellemes, amikor ilyesmi történik, de végül örülünk, mert győztünk.

Checo miatt is boldog vagyok, ez egy nagyszerű eredmény a csapat számára.”

Verstappen harmadik kiállása után Pérez vezetett, és akkor már biztosnak tűnt a Red Bull kettős győzelme, ennek ellenére nem hagyták őket csatázni, hanem el kellett engednie csapattársát, amit bár megtett, de a rádióban igazságtalannak titulálta a döntést. A 32 éves versenyző erről nem beszélt érdemben, arról viszont igen, hogy amikor beragadtak Russell mögé, akkor szerinte Verstappennek kellett volna elengednie őt.

Forma-1, George Russell, Carmen Montero, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Sebastian Vettel, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Fernando Alonso, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Mick Schumacher, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Christian Horner, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Lewis Hamilton, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Günther Steiner, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Charles Leclerc, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, George Russell, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Spanyol Nagydíj 2022, futam, rajt
Forma-1, rajt, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Alexander Albon, Nicholas Latifi, Williams, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Horizontal
Forma-1, George Russell, Mercedes, Sergio Pérez, Red Bull, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Spanyol Nagydíj
Forma-1, Spanyol Nagydíj
F1 Grand Prix of Spain sport motorsport formula one racing SI202205220259
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Spanyol Nagydíj 2022, futam

Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Fernando Alonso, Alpine, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Lando Norris, McLaren, Spanyol Nagydíj 2022, futam
F1 Grand Prix of Spain sport motorsport formula one racing SI202205220278
Forma-1, Spanyol Nagydíj
Forma-1, Spanyol Nagydíj
Forma-1, Spanyol Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Sergio Pérez, Max Verstappen, George Russell, dobogó, Spanyol Nagydíj 2022, futam
Forma-1, Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull, Spanyol Nagydíj 2022, futam

„Eltérő gumistratégián voltunk – ecsetelte a szituációt. – Az elején elengedtem Maxot, akkor pedig úgy éreztem, hogy kritikus veszteség nélkül tudnék előzni, hogy működjön a taktikám. Ezzel együtt ez nagyszerű eredmény a csapatnak.”

Bár Pérez mexikói, félig-meddig hazai pályán érezhette magát Barcelonában, hiszen anyanyelve miatt neki is sokan szorítottak. A Red Bull pilótája érzékelte a támogatást. „Már van két jó pilótájuk, de azt érzem, hogy nekem is rengetegen szurkolnak – utalt a spanyol drukkerekre. –

Boldog vagyok, hogy [pályafutásom során] először dobogóra állhatok a Spanyol Nagydíjon.”

Miután Pérez elment mellette, Verstappen pedig utolsó kiállása előtt elegendő előnyt autózott ki vele szemben, Russell magabiztosan haladt a harmadik helyen, és előnyének birtokában az sem okozott neki gondot, hogy a végén spórolnia kellett a kiesés veszélye miatt. A Mercedes versenyzője a futam első felében körökön keresztül feltartotta Verstappent.

Szeretném ezt mondani – válaszolta arra a kérdésre, hogy a Mercedes visszatért-e az élmezőnybe. – Mindent beleadtam, hogy magam mögött tartsam Maxot. Büszke vagyok arra, hogy itt állhatok. Nagyon kemény volt, de amikor a Red Bull ott volt a tükörben, mindent megtettem, hogy magam mögött tartsam őket. A [mostani eredmény] sok pontot jelent, Max pedig szép munkát végzett.”