Vágólapra másolva!
Az idei sikertelenség ellenére nem tervezi a kilépését a Forma-1-ből a német márka, a növekvő népszerűség és a környezetvédelmi irányelvek pedig még inkább a maradásra ösztönzik őket a cégvezető szerint. Utóbbi érv azért is érdekes, mert épp a napokban vásárolta fel az elektromos sorozatban (Forma-E-ben) szereplő csapatukat a McLaren.

A nyolcszoros konstruktőri címvédő Ezüstnyilak idén úgy tűnik, nem tudják felvenni a versenyt a Ferrarival és a Red Bull-lal, így máris felröppent a pletyka, hogy a német csapat a közeljövőben kiszáll a Forma-1-ből. A Mercedes-Benz Csoport igazgatótanácsának elnöke és a Mercedes-Benz vezetője, Ola Källenius a napokban erősen tagadta ezeket a feltételezéseket. A svéd üzletember szerint a sportág haladása a fenntarthatóság felé, és a Drive to Survive sorozat okozta népszerűség egyaránt fontos tényező a szereplésük folytatásában.

Az elmúlt évek F1-es sikereiért sokat köszönhet Källeniusnak (balra) a Mercedes Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Az F1 nagyon is fontos, mi pedig maradunk benne – állította az 52 éves cégvezető. – [A sorozat] megváltoztatta a játékot, így örülünk, hogy egy erős részesei lehetünk ennek a show-nak, amit kihasználhatunk a technológiai fejlesztésünkben és a marketingünkben is.

2026-tól komoly változások várhatók a teljes motorsportban, amely egyre inkább halad az környezetvédelem és az elektromosítás útján, ez a lehetőség pedig másik két német márkát, az Audit és a Porschét is vonzza. Källenius szerint a Mercedes is egyre inkább szerepet akar vállalni, ha ezen az úton megy tovább a sportág. A megnyilvánulása azért érdekes, mert a cégéről éppen a napokban derült ki, hogy

jövőre eladja a Forma-E-ben mindkét fronton címvédő csapatát a McLarennek.

„Úgy döntöttünk, hogy a szén-dioxid-mentesítés felé haladunk. Ez a helyes irány, és az F1-nek is ez a feladata – nyilatkozta a svéd. –

Az akkumulátortechnológia még nem tökéletes, de az elektromosításra fektetett nagyobb hangsúly biztosítaná, hogy az F1 továbbra is jelentős legyen. Még mindig lesz belső égésű motor, de azt laboratóriumként használják majd a szén-dioxid-mentes üzemanyagok fejlesztésére, amelyekre a légiközlekedésben és az autóiparban is fontos szerep vár."