Vágólapra másolva!
Mike Elliott technikai igazgató a futamokat követő szokásos videóban válaszolta meg a közösségi médiában érkezett legérdekesebb kérdéseket. Megtudhattuk többek között, hogy hogyan befolyásolta Lewis Hamilton és George Russell stratégiáját a biztonsági autós fázis, illetve hogy miként értékelik a Miami Nagydíjra hozott fejlesztéseket.

Az egyik legfontosabb dolog, amire a Mercedesnek mielőbb rá kell jönni, hogy a pénteki szabadedzéseken mutatott tempójuk miért volt ígéretesebb, mint amit a következő két napon mutattak az Ezüstnyilak. Elliott szerint – és a konkrét eredményeket tekintve is –

az egész szezon legjobb napját zárták a miami hétvége első napján,

azonban szombatra egyrészt a körülményekben is változások álltak be, másrészt pedig apró változtatásokra is szükség volt az autókon, ezek pedig mind hatással lehettek a későbbi visszaesésre.

Elliott a szokásoknak megfelelően válaszolt a Mercedes kapcsán felvetődött kérdésekre Forrás: Daimler AG

Habár Lewis Hamilton úgy érezte, hogy a rajt után – amikor összeért Fernando Alonsóval – megváltozott a Mercedes viselkedése, az adatok szerint a kerekek találkozása után nem történt mérhető változás a járműben, ez nem befolyásolta a brit futamát.

A hétszeres világbajnok a hétvégén panaszkodott a kemény keverékű abroncsok túlmelegedésére is, Elliott szerint azonban ez egy normális, úgynevezett hiszterétikus folyamat része volt.

A korábban a McLarennél és a Renault-nál is dolgozó szakember ezt azzal magyarázta, hogy ahogy a gumi az aszfalttal érintkezve folyton kopik, a kerék átmérője milliméterekkel csökken és ez hőt generál. Ahogy azonban egyre kevesebb futófelület marad, egyre kevésbé történnek meg a fenti dolgok, így egyre kevésbé melegszik át az abroncs, ez tehát egy jól leírható, szokványos tényező minden nagydíjon.

Hamilton megint nem járt szerencsével a biztonsági autós fázis alatt, ellentétben csapattársával Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Jared C. Tilton

Hamiltonnal kapcsolatban az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy a Lando Norris balesete miatt beküldött biztonsági autó fázisa alatt miért nem hozták ki kerékcserére. Előbb virtuális biztonsági autót jelzett a versenybíróság, ekkor George Russellt tudták kihozni, Hamiltont pedig mire a bokszba hívhatták volna, már safety car fázis volt jelen.

A Mercedes úgy érezte, hogy a brit elég közel van Valtteri Bottashoz, hogy legyen esélye majd megelőzni, és ha kihozzák, akkor Russell mellett akár más pilóta is Hamilton elé került volna. Ráadásul új közepes keverékű gumi már nem volt a hétszeres világbajnok tarsolyában, így lágyat kellett volna feltenniük a gyors hajrá érdekében, ami a tapasztalatuk alapján nagyon felmelegedett volna, pláne Russell mögött autózva.

Mivel tehát nem volt jó vagy rossz döntés, ezért kérdezte meg a csapat Hamilton véleményét az esetleges kiállásról – amit nem is értett a brit –, hátha a pilótafülkéből ő jobban érzi a kemény abroncsok aktuális viselkedését.

A 12. helyről rajtoló Russell viszont megint jól járt a safety car miatt, amiben nagy szerepe volt a gyengébb időmérőjének. Emiatt ugyanis kisebb kockázatot vállalt a Mercedes, hogy kemény keverékű gumikon indították, így jobban tudtak alkalmazkodni a körülmények változásaira és a vetélytársak stratégiájára. A középmezőnyben autózva Russell tempója a környezetéhez képest jobbnak tűnt, így pedig Elliott szerint muszáj volt más taktikát alkalmazni, hogy ne az egész futamon DRS-vonatban versenyezzen, hanem legyen lehetősége tiszta levegőben is autóznia.

A fiatal brit mindezt úgy érte el, hogy rendkívül nehéznek és fárasztónak érezte a Miami Nagydíjat, ami a forró és párás körülmények közötti küzdős versenye miatt nem is meglepő. Elliott szerint a Maláj Nagydíjak szoktak hasonlóan izzasztóak lenni, mint amit Floridában tapasztaltak a pilóták.

Zárásként a 47 éves szakember a fejlesztések által hozott változásokat értékelte:

a módosított szárnyak határozottan az elvárt javulást hozták, a delfinezés ellen pedig további adatokat gyűjtöttek

a szabadedzéseken és a futamon is, hogy a következő hétvégéken kisebb-nagyobb lépésekben ismét előrelépjenek, és egyre inkább fel tudják venni a versenyt az élmezőnnyel.