Vágólapra másolva!
A Ferrari először betlizett a szezonban az imolai futam során. A konstruktőri bajnokságot továbbra is vezető istállónak a hazai pályáján nem jött össze a verseny: a monacóinak saját hibájából, a spanyolnak a riválisainak köszönhetően – az értékelésükben hangot is adtak csalódottságuknak.

Felejthető hétvégét zárt a Ferrari, amit 2022-ben még nem mondhattunk el: a szombati sprintfutamon szerzett második és negyedik helyét követően Carlos Sainz már a futam első körében kiesett egy önhibáján kívüli ütközés után, Charles Leclerc pedig a gyengébb rajt után maga dobta el a biztos harmadik helyét a túl nagy igyekezetének köszönhetően. A monacói a hatodik helyig aztán visszatornázta magát, de így is értékes pontokat veszített a két Red Bull-lal szemben. A világbajnokságban így már „csak" 27 ponttal vezető

Leclerc elnézést is kért a csapatától a szokatlan hibája után, és ostorozta magát a futamot követő nyilatkozatában.

Leclerc hiába indult a második helyről, megpördülése és az első szárny sérülése miatt a végén a hatodik helyért is kapaszkodnia kellett Forrás: AFP/Guglielmo Mangiapane

"Nagy kár, ami megtörtént. A megpörgésnek nem szabadott volna bekövetkeznie, hiszen ma a harmadik hely volt a legtöbb, amit elérhettem volna. Nem volt elég nagy a tempónk, én viszont el akartam csípni a második helyet. Mohó voltam, és meg is fizettem érte, hiszen

– hallhattuk a Sky Sportsnak adott interjújában, majd kitért a Red Bull-lal való összevetésre. – Nem tudom megmondani, hogy a pálya, a hőmérséklet, vagy mi az oka, de [a Red Bull] egyértelműen előttünk járt ezen a hétvégén, akárcsak Dzsiddában. A hibám következménye most "csak" hét pont volt, de legközelebb akár többe is kerülhet, úgyhogy jóval óvatosabbnak kell lennem."

Még nála is elkeseredettebbnek tűnt Sainz, aki két dobogó után két kieséssel folytatta a szezont, ráadásul ezúttal nem tehetett az első körös balesetéről.

"Charles [Leclerc] és én is rosszul kaptuk el a rajtot, amit mindenképp ki kell majd elemeznünk. A 2-es kanyarban úgy éreztem, hogy elég helyet hagytam Danielnek [Ricciardónak], de elveszítette az uralmát az autó felett, így pechemre nekem sem volt esélyem elkerülni őt – mondta a spanyol. – Nehéz heteket élek át, egymás után kétszer estem ki a futam elején. De sportemberként túl kell lépnem ezeken, és amíg keményen dolgozom,

Sainz roppant csalódottan vette tudomásul, hogy sorozatban második futamát zárta pont nélkül Forrás: NurPhoto via AFP/Alessio Morgese/NurPhoto/Alessio Morgese

A huszonhét esztendős pilótát megkérdezték Leclerc-ről is, és hogy szerinte jó döntés volt-e, hogy csak a féltávot követően engedélyezték a már száraznak tűnő pályán a DRS használatát. A monacói ugyanis korábban többször is egy másodpercen belül volt Pérezhez képest, akit állítható hátsó szárny nélkül azonban nem sikerült megelőznie.
„Azok után, amilyen balesetet tavaly szenvedett el George [Russell, a Bottasszal való ütközésekor],

Lehet, hogy Charles-nak lett volna esélye a második helyre, ha hamarabb használhatják, de mivel nem voltam benne, kevésbé érdekel az eset."