Vágólapra másolva!
Két évvel meghosszabbította Carlos Sainz szerződését a Ferrari, így a spanyol 2024 végéig biztosan az olasz istálló pilótája marad. Sainz és csapatfőnöke is roppant elégedett a fejleményekkel, és mindketten arra törekszenek, hogy a jövőben minél nagyobb sikereket érjenek el együtt.

A tavaly Sebastian Vettel helyére a McLarentől érkezett versenyző 2021-ben négyszer is dobogóra állt, amivel az összetettben az ötödik helyen, két hellyel Charles Leclerc előtt zárt. A monacói csapattárs ugyan idén szárnyal, amit Sainz nem tud egyelőre követni, a spanyolnak így is összejött máris két dobogó, amivel a világbajnoki tabella harmadik helyén áll.

A spanyol szerződéshosszabbításáról már többször is szó esett az elmúlt hónapban

– a bahreini futamot követően maga Sainz is kecsegtette –, ám most vált csak hivatalossá, éppen a Ferrari otthonának tartott Imolában.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megújítottam a szerződésemet a Scuderia Ferrarival. Mindig is azt mondtam, hogy nincs jobb Forma-1-es csapat, amiben versenyezhetnék, és ezt meg is erősíthetem az után, hogy több, mint egy éve hordom ezt a versenyruhát, és képviselem ezt a csapatot.

– olvasható Sainz nyilatkozata az F1 hivatalos oldalán. – Az első maranellói szezonom szilárd és építő jellegű volt, az egész csapat együtt fejlődött, ennek a munkának az eredménye idén eddig egyértelműen látható. Úgy érzem, megerősödött bennem a bizalom, és most már alig várom, hogy autóba ülhessek, hogy a Ferrariért minden tőlem telhetőt megtegyek, és hogy hallhassam a rajongókat. Az F1-75 egy élmezőnybe tartozó autó, ami lehetővé teszi számomra, hogy a pályán küzdhessek a céljaimért, kezdve az első Forma-1-es győzelmem megszerzésével."

Ezzel az is eldőlt, hogy a

következő két szezonban is Leclerc-rel ketten alkotják majd a Ferrari párosát, hiszen a monacói szerződése már korábban 2024-ig lett megkötve.

Sainz csapatfőnöke, Mattia Binotto is elmondta, nem kellett sokat gondolkodniuk a versenyző megtartásán, a „Forma-1 legjobb pilótapárosával" ugyanis élmény együtt dolgozni. A svájci-olasz szakember a vezetési képességei mellett a háttérmunkáját is dicsérte a spanyolnak.

Carlos Sainz 2024-ig biztosan bizonyíthat a Ferrarinál, az eddigi szezont figyelve nem is lehetne ennél jobb csapatnál Forrás: Scuderia Ferrari

„Ahogy telt az idő, egyre biztosabbak voltunk Carlos szerződésének meghosszabbításában, hiszen stabilitást jelent a csapatnak. A eddig itt eltöltött idő alatt bebizonyította, hogy

– mondta Binotto. – Ráadásul ha nem az autóban ül éppen, akkor is keményen dolgozik és odafigyel minden apró részletre, ami segít nekünk is az előrelépésben. Együtt komoly célokat tűzhetünk ki, és biztos vagyok abban, hogy Charles-lal képes lesz azok teljesítésében, valamint hogy