Vágólapra másolva!
Nyikita Mazepin szerződését március elején bontotta fel a Haas, a pályafutását mindenáron folytatni szándékozó orosz pilóta pedig először mondta el nyíltan a kilátásait és a várakozásait a jövőjével kapcsolatban.

A február végén kirobbanó orosz-ukrán háború következményeként a legtöbb sportág nemzetközi szervezete felfüggesztette az orosz és a fehérorosz sportolók engedélyét, a Nemzetközi Automobil Szövetség azonban ennél enyhébb szigorításokat vezetett be. Nyikita Mazepinnek így elméletileg lett volna lehetősége az idei Forma-1-es szereplésre, csapata, a Haas F1 Team azonban vele, és az édesapja kezében lévő főszponzorral is felbontotta a szerződést, ülés nélkül hagyva a versenyzőt.

Nyikita Mazepint hidegzuhanyként érte, amikor a szezonkezdet előtt felbontotta a szerződését a Haas Forrás: HAAS F1 TEAM

Az orosz később reagált a döntésre, és válaszolt a háborúval kapcsolatos kérdésekre is. Elárulta, hogy a jövőben

szeretne létrehozni egy „We Compete As One", azaz „Egyként Versenyzünk" nevű alapítványt,

amelynek célja az lenne, hogy anyagilag és pszichológiailag támogassa azokat az orosz sportolókat, akiket kizártak saját sportágukból. Viszont mostanáig nem vázolta fel a nyilvánosságnak Mazepin, hogy mik a versenyzési tervei a folytatásban.

A RIA Novosti nevű orosz hírügynökségnek azonban kitárulkozott ebben a témában is. Elárulta, hogy

jelenleg hatalmas űrt érez, hiszen a karrierjében még sosem tartott ekkora szünetet,

és hogy nem a száguldó cirkusz az egyetlen opció, amit el tud képzelni magának a sportágban.

„Tizennyolc éve űzöm a motorsportot, és nem áll szándékomban otthagyni. Heti öt napot edzek, fitten tartom magam, és remélem, visszajutok majd a Forma-1-be – olvasható a huszonhárom éves orosz pilóta nyilatkozata a RacingNews365.com-on is. – Ha azonban nem sikerül, akkor

Fernando Alonso példája bizonyítja, hogy nem lenne egyedi eset, ha Mazepin korábbi Forma-1-es pilótaként kipróbálná magát a Dakar-ralin Forrás: Toyota

Mindkét, Mazepin által említett verseny egy jellemzően közel kéthetes, többezer kilométeres sivatagi tereprali-esemény, amelyet a Dakar esetében az utóbbi években télen, a Közel-Keleten, a Selyemút-ralinál pedig nyár közepén, Eurázsiában rendeztek meg. Az F1-ben idén Kevin Magnussen által helyettesített pilóta beszámolt arról is, hogyan élte meg az elmúlt időszakot, és milyen lelkiállapotban áll hozzá a közeljövőhöz.

„Az életem radikálisan megváltozott egyetlen hónap alatt – magyarázta az orosz. –

az életemben és a pályafutásomban, ezúttal azonban a pozitív irányba."