Vágólapra másolva!
Az Alfa Romeo technikai igazgatója szerint őket érinti a legjobban a tavaly bevezetett, az idei évre tovább csökkentett költségvetési korlát, mert Svájcban nagyobbak a megélhetési kiadások. Az istálló pilótája, Valtteri Bottas az 5. helyet célozta meg a Ferrarik és a Red Bullok mögött.

A Forma-1 történetében először a technikai és a sportszabályzat mellett pénzügy előírásokat is bevezettek. Ennek lényege, hogy néhány tételt leszámítva a csapatok nem költhetnek egy bizonyos összegnél többet, ami 2021-ben 145 millió dollár volt, az idei évre viszont 5 millió dollárral csökkentették a maximumot.

Akár a mostaninál is jobb lehetne az Alfa Romeo, ha nem Svájcban működne? Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A költségvetési plafon néven elhíresült szabályról szinte mindenki úgy gondolja, hogy az élcsapatokat hátráltatja a legjobban, hiszen ők tudnák elkölteni a legtöbb pénzt a megadott limiten felül, ezt viszont így nyilvánvalóan nem tehetik meg. Az Alfa Romeo technikai igazgatója azonban egy érdekes gondolattal állt elő, amellyel azt támasztaná alá, hogy valójában ők szenvedik el a legsúlyosabb veszteséget a szabály miatt.

Az a probléma, hogy a költségvetési plafon jelenleg nem kompenzálja az egyes országokban jellemző megélhetési költségek közötti különbséget”

– nyilatkozta Jan Monchaux a Motorsport-Magazin.com-nak. A francia szakember ezzel arra célzott, hogy a tízből hét istállónak az Egyesült Királyságban, míg a Ferrarinak és az Alpha Taurinak Olaszországban található a központja, az ő gyáruk viszont a svájci Hinwilben van.

Az alpesi ország köztudottan kifejezetten magas árszínvonallal rendelkezik, ami természetesen az Alfa Romeo működésére is komoly hatással van. Olyannyira, hogy Monchaux szerint az autójuk sokkal erősebb lehetne a mostaninál, ha máshol lenne a székhelyük.

Mindannyiunknak 140 millió dollár áll a rendelkezésére – folytatta. – Azonban azokkal a csapatokkal szemben, amelyeknek a központja Olaszországban vagy Angliában található, és ugyanannyi alkalmazottat foglalkoztatnak, mi viszonylag nagy problémával küzdünk a fizetések terén. Mindez húsz-harminc százalékot felemészt, és rengeteg potenciált, ami egyébként benne lenne az autóban.

Ez az ára annak, hogy itt van az otthonunk.”

Mindezek ellenére az Alfa Romeo kifejezetten jól kezdte az idényt, pláne az elmúlt években látott teljesítményükhöz képest. A Bahreinben a 6. helyet megszerző Valtteri Bottas már odáig ment, hogy szeretne a Ferrarik és a Red Bullok mögötti legjobb pozícióért küzdeni, és megkaparintani azt.

Bottas szerint a Mercedest is megelőzhetik Forrás: Florent Gooden / DPPI/Florent Gooden

„Azt hiszem, most ezt a célt kell kitűznünk – idézi a finn pilótát a Racefans. Úgy tűnik, nagyjából ugyanott vagyunk, mint Bahreinben, bár azt gondoltam, hogy [a szaúd-arábiai hétvége] talán nehezebb lehet. Úgy gondolom, hogy közvetlenül az élcsapatok mögött lenni jó motiváció és jó cél. Szóval remélhetőleg az ötödik helyért fogunk tudni harcolni a futamokon, ami nagy előrelépés lenne számunkra.”

Bár az Alfa Romeo teljesítménye eddig kétségtelenül pozitív csalódás, Bottas azért alighanem túlzásba esett. A Mercedes ugyanis hiába küszködik, az első két verseny alapján úgy tűnik, hogy így is stabilan a harmadik helyen állnak az erősorrendben. Ami viszont a mögöttük lévő helyezéseket illeti, arra már jó eséllyel pályázhat a 32 éves versenyző, illetve az Alfa Romeo is.