Vágólapra másolva!
Az F1 bejelentette, hogy 2023 novemberében az F1 visszatér Las Vegasba. A futam villanyfényes lesz, ám nem ez a legkülönlegesebb információ a versennyel kapcsolatban, hanem az, hogy helyi idő szerint szombaton fogják megrendezni.

A napokban több forrás is megszellőztette, hogy hamarosan bejelenthetik, hogy az F1 jövőre visszatér Las Vegasba. Ez magyar idő szerint csütörtök hajnalban meg is történt, így hivatalossá vált, hogy Austin és az idén debütáló Miamival együtt 2023-tól három viadal lesz az Egyesült Államokban.

A Las Vegas-i pálya vonalvezetése

Az F1 egyelőre annyit erősített meg, hogy a futamot novemberben rendezik, ám korábban többen is arról számoltak be, hogy egészen pontosan hálaadáskor látogat majd az F1-es mezőny Nevada állam legnépesebb városába. Ami biztos, hogy a versenyt villanyfényben tartják, ám nem ez a legkülönlegesebb adat az időponttal kapcsolatban.

Közel 40 év után ugyanis először fordul elő, hogy egy F1-es nagydíjat szombaton rendeznek.

Az F1 első évtizedeiben ez többször is megtörtént, például az első világbajnoki futam, az 1950-es Brit Nagydíj esetében is ez volt a helyzet, ám az elmúlt időszakban hozzászokhattunk a vasárnapi futamokhoz. Igaz, Magyarországon ebből a szempontból nem lesz változás, hiszen itteni idő szerint a verseny egészen biztosan vasárnap rajtol el.

A Forma-1 1981-ben és 1982-ben már ellátogatott Las Vegasba, ám az akkori próbálkozás sikertelennek bizonyult. A mostani, 14 kanyarból álló, 6,12 km-es vonalvezetés a város híres hoteljei és kaszinói körül halad el. A pálya három hosszabb egyenesből, egy gyors kanyarokat tartalmazó, valamint egy sikánokból álló szakaszból épül fel. A végsebesség várhatóan 342 km/h lesz, és a mezőny tagjai 50 kört fognak megtenni.

Szintén egyedülálló, hogy ezúttal nem egy külön cég fogja betölteni a promóter szerepét, hanem az F1-et birtokló Liberty Media egyebek között a Live Nation Entertainment nevű leányvállalatával, valamint a Las Vegas-i Kongresszusi és Turisztikai Hatósággal (LVCVA) együttműködve fogja értékesíteni a futamot. A bejelentésen részt vett Greg Maffei, a Liberty Media, valamint Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is.

Az ikonikus Las Vegas és a Forma-1, a motorsport csúcsa a sebesség és a csillogás tökéletes házassága

– jelentette ki Maffei. – Az egyedülálló lehetőségbe vetett nyilvánvaló bizalmunkat megmutatja, hogy úgy döntöttünk, a Live Nationnel együttműködve átvesszük a Las Vegas-i Nagydíj promóteri szerepét. Nem is lehetnénk ennél izgatottabbak annak kapcsán, hogy helyi partnereinkkel együttműködve egy kiemelkedő eseményt hozzunk létre. A Forma-1-ben lévő potenciál az elmúlt néhány szezonban bizonyítást nyert, a Las Vegas-i Nagydíj pedig a következő szintre fogja ezt emelni.”

Korábban kétszer rendeztek futamot Las Vegasban, ám az a helyszín nem bizonyult sikeresnek Forrás: Williams F1

Ez egy hihetetlen pillanat a Forma-1 számára, amely a harmadik amerikai futammal megmutatja sportágunk hatalmas vonzerejét és növekedését – kezdte Domenicali. – Las Vegas világszerte ismert úti cél az izgalmak, a vendégszeretete, valamint természetesen a híres Strip miatt. Nincs is jobb hely a Forma-1 számára, mint a világ globális szórakoztatóipari fővárosa, és alig várjuk, hogy jövőre itt legyünk.”