Két szokatlan hiba miatt nem szerzett újra pontot az F1 első kínai pilótája

Forma-1, Szaúd-arábiai Nagydíj, Csou Kuan-jü, Alfa Romeo, Alex Albon, Williams
24 ZHOU Guanyu (chi), Alfa Romeo F1 Team ORLEN C42, action during the Formula 1 STC Saudi Arabian Grand Prix 2022, 2nd round of the 2022 FIA Formula One World Championship, on the Jeddah Corniche Circuit, from March 25 to 27, 2022 in Jeddah, Saudi Arabia - Photo Joao Filipe / DPPI
Vágólapra másolva!
Csou Kuan-jü szaúd-arábiai futama igen eseménydúsra sikeredett, és még úgy is majdnem pontszerzéssel ért véget, hogy ő és a csapat is követett el hibát, főnöke szerint pedig egy jogtalan büntetést is kaptak.

A Bahreini Nagydíjon a Forma-1 történetének első kínai pontszerzője lett, illetve az első olyan pilóta, aki egy ország első versenyzőjeként az első futamán pontot szerez. Csou Kuan-jü ezek után nem volt messze tőle, hogy Szaúd-Arábiában is az első tízben végezzen, de két hiba végül megakadályozta őt ebben. Az elsőt ő, a másodikat a csapat követte el.

Ismét pontot szerezhetett volna Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A 12. helyről rajtolva Csou nem tudott jól elrugaszkodni, meglehetősen kipörögtek a kerekei, így az első kanyarba érve már a két hellyel hátrébbról induló Daniel Ricciardo volt mellette. A két autó kicsit össze is ért, ami után az Alfa Romeóban bekapcsolt a lefulladásgátló, és mindenki elment Csou mellett, aki ezután üldözőbe vehette a mezőnyt.

Xevi Pujolar, az istálló vezető versenymérnöke később elárulta, nem az autó, hanem a pilóta hibájából történt mindez.

„A lefulladásgátlót át kell vennünk vele. Az autóval semmi gond nem volt, és úgy érezte, hogy megfelelő a fordulatszám, de valójában nem volt az, mert túl alacsony volt. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi tehetünk a probléma csökkentésének érdekében, mert már kétszer is megtörtént" – utalt arra a szakember a The-Race.comnak, hogy a Bahreini Nagydíjon szintén hasonló gondokba ütköztek.

„Talán csak jobban rá kell éreznie az ilyen helyzetekre, hogy hallja a fordulatszámot és hogy mikor esik vissza. Egy kicsit jobban ki kell elemeznünk ezt, részletekbe menően, időt szánva rá.

de többféle megoldás is van a problémára, és meg fogjuk nézni, hogy Melbourne-re melyik a legjobb."

A rajtnál nem maradt helye a McLaren mellett Forrás: Joao Filipe / DPPI/Xavier Bonilla/Joao Filipe

Csou versenytempójának köszönhetően sikerült utolérnie a többieket, és a biztonsági autós fázis előtt már Alex Albont előzte a 15. helyért, amikor átvágta a célegyenes végi bukóteret. Ezután megkérdezte a csapatot, hogy visszaengedje-e maga elé a Williamst, ám azt a választ kapta, hogy nem szükséges. A felügyelők azonban mégis megbüntették, amivel Frédéric Vasseur csapatfőnök nem értett egyet.

[Csou] jóval a féktáv előtt megelőzte már Albont, aztán egyenesen továbbment, és lelassított, hogy ne kerüljön előnybe. [Csou] rákérdezett [hogy visszaengedje-e], úgyhogy megnéztük a felvételeket, mi pedig azt láttuk, hogy az előzés után Albon már szinte mögötte volt, ezért azt mondtuk, hogy »nem kell, minden rendben volt«."

Csou elfékezése Albon megelőzése után Forrás: Joao Filipe / DPPI/Xavier Bonilla/Joao Filipe

Vasseur egy esetben tudja elfogadni ezt a döntést, mégpedig akkor, ha a jövőben mindenkit megbüntetnek hasonló helyzetben. „Akkor rendben van, ha következetesek és mindig így döntenek. Következő alkalommal emlékeztetni fogjuk őket erre. Nem az előzés közben ment tovább egyenesen, hanem először előzött, majd aztán ment egyenesen" – forrongott még egy kicsit.

A kiállásnál már a csapat hibázott

Csou végül 5 másodperces büntetést kapott, amit a kerékcserénél kellett letöltenie, csakhogy mivel pályára küldték a biztonsági autót, az Alfa Romeo dupla kiállást iktatott be, azaz Csou és Bottas egyszerre érkeztek a szerelőkhöz. A finn volt előrébb, a csapat az ilyen szituációkban pedig két első emelővel dolgozik, amit két külön szerelő kezel.

Bottas autóját az első számú emelő emelte, majd miután a finn elhajtott, a második számú emelőn volt a sor. Csakhogy ez a szerelő nem várta meg, hogy Csou letöltse az öt másodperces büntetést, hanem már az előtt hozzáért a kocsihoz, ami tilos. Amikor rájött, hogy mi történik, letette az Alfa Romeót, majd az első számú emelősnek kellett újra felemelnie azt a kerékcseréhez.

Az emelős felemelte az Alfát, de a szerelők, akik tudtak a büntetésről, kivártak a kerékcserével Forrás: F1 TV

– mondta később Vasseur, amit Puyolar is megerősített. – Dupla kiállást hajtottunk végre, és rádiókommunikációs problémánk akadt. A szerelő ezért ért hozzá az autóhoz, mert két emelővel dolgozunk. Az első kiállásnál a fő emelős emelt, aztán a második a kommunikációs problémával. Az emelőt kezelő szerelő nem volt tisztában vele, hogy öt másodperces büntetést kell letölteni, ezért ért a kocsihoz."

Az öt másodpercet végül letöltötték, és további hatot veszítettek a zűrzavar miatt, ám a szerelő hibája újabb büntetést ért a csapatnak, így Csou-nak egyszer át kellett hajtania a bokszutcán. Végül mindezzel együtt is Lewis Hamilton mögött a 11. helyen zárt, úgyhogy a rajt utáni hibája és a két büntetés nélkül alighanem pontot szerzett volna.