Vágólapra másolva!
Az F1 2026-ig szerződést hosszabbított az USA Nagydíj promótereivel. Az idei évben ez a harmadik helyszín, amelynek biztossá válik a jövője a versenynaptárban.

A Forma-1 vezetése közleményben tudatta, a Ciruit of The Americas 2026-ig biztosan az F1 egyik helyszíne lesz, miután öt évvel meghosszabbították az USA Nagydíj promótereivel kötött megállapodást. Mindez gazdasági szempontból remek hír a sportágnak, hiszen az Egyesült Államok az egyik legfontosabb piacnak számít, az elmúlt időszakban pedig folyamatosan növekszik az amerikai rajongók száma.

Az USA Nagydíj 2026-ig biztosan a versenynaptár része marad Forrás: AFP/Robyn Beck

A tavalyi hétvégére összesen 400 ezren látogattak el, ami több szempontból is különlegesnek számít. Egyrészt a 2021-es események közül az USA Nagydíjra voltak a legtöbben kíváncsiak, másrészt Austin

egyike volt annak a három helyszínnek, ahova többen látogattak el, mint 2019-ben, vagyis a koronavírus-járvány előtti utolsó évben.

A texasi aszfaltcsík 2012 óta szerepel a versenynaptárban, de csupán kilenc alkalommal adott otthont a mezőnynek, mivel 2020-ban elmaradt a futam. Az első alkalommal 100 ezren követték figyelemmel a Lewis Hamilton győzelmével záruló hétvégét, ehhez képest tavaly négyszer annyian látták, ahogyan Max Verstappen az időmérőn és a futamon is legyőzi a hétszeres világbajnokot.

Idén ez már a harmadik helyszín, amely hosszabb-rövidebb időre bebiztosítja a jövőjét a versenynaptárban. A Bahreini Nagydíjjal egészen 2036-ig hosszabbítottak, de Szingapúr is 2028-ig biztosította be a jövőjét. Tavaly év végén a Spanyol és a Kínai Nagydíj promótereivel is megállapodtak,

előbbivel az austini versenyhez hasonlóan 2026-ig, utóbbival 2025-ig.

Nagy örömmel jelentjük be, hogy az izgalmas 2022-es idény előtt hosszabbítottunk a Circuit of The Americasszal – idézi a közlemény Stefano Domenicalit, az F1 elnök-vezérigazgatóját. – Szeretném megköszönni a promótereknek a Forma-1 iránti folyamatos elkötelezettségüket és lelkesedésüket. A Netflix hatalmas sikere, az ESPN munkája és a hihetetlen 2021-es szezon után közösen tovább növeljük a sportág iránti érdeklődést az Egyesült Államokban. Austin nagyszerű város, a pálya pedig minden pilótának a kedvence. Alig várjuk, hogy októberben visszatérjünk, és még több akciót láthassunk.”

A Forma-1 egyre népszerűbbé válik az Egyesült Államokban Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Chris Graythen

A Forma-1-es USA Nagydíj a világ egyik legnagyobb és legnagyszerűbb eseményévé vált – ezek már Bobby Epsteinnek, a Circuit of The Americas elnökének szavai. – Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy [a sportág] Texasban, a Circuit of The Americas pályán talált otthonra, és hálával tartozunk a rajongók millióinak, akik az első évtizedben ellátogattak hozzánk. Tudtuk, hogy Austin, valamint San Antonió-i és környékbeli szomszédaink, szívélyes házigazdák lesznek, és ezt be is bizonyították! Köszönjük mindenkinek a Forma-1 közösségében, hogy támogatta törekvéseinket, és megjutalmazta a kemény munkánkat. Örülünk, hogy megújítottuk az elköteleződésünket, és még sok évig várjuk a világbajnoki futamokat és a szórakoztatást.”