Vágólapra másolva!
Az Alpine bejelentette, hogy az idei szezontól Otmar Szafnauer lesz az istálló csapatfőnöke. A francia alakulat egy másik érkező szakemberről is beszámolt, valamint egy meglévő vezetőnek is új pozíciót adott.

Novemberben röppent fel először a pletyka, hogy Otmar Szafnauer lehet a Fernando Alonsót is foglalkoztató Alpine csapatfőnöke. A román származású amerikai szakember ekkor még tagadta a sajtóértesüléseket, azonban az idei év elején távozott az Aston Martintól, ami újra táptalajt adott a híreszteléseknek. A gyanú tovább erősödött, amikor a silverstone-i csapat egykori névadó szponzora, a BWT a francia istállónál kötött ki.

Szafnauer lett az Alpine új csapatfőnöke Forrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

Most pedig vége a találgatásoknak, ugyanis az Alpine bejelentette, hogy Szafnauer lesz az istálló csapatfőnöke. Az 57 éves szakember elméletileg a még tavaly év elején elküldött Cyril Abiteboul utódja lesz, hiszen 2021-ben hivatalosan senki nem töltötte be ezt a pozíciót a csapatnál. A gyakorlatban viszont nagyrészt a januárban távozó Marcin Budkowski feladatainak nagy részét veszi át.

Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok az Alpine-hoz, és készen állok, hogy mindenkivel együtt dolgozzak a cél megvalósításán, miszerint száz futamon belül harcba szálljunk a világbajnoki címért

– olvasható az Alpine közleményében. – A bahreini szezonkezdésre való felkészülésre fogok összpontosítani. A három, F1-ben résztvevő autógyártó egyikeként az Alpine teljesen felfegyverkezett céljai megvalósításának érdekében, én pedig alig várom, hogy az utazás elkezdődjön.”

Nem Szafnaueré volt azonban az egyetlen kinevezés. Bruno Famin mostantól ügyvezető igazgatóként felügyeli a motorprogramot Viry-Châtillonban. A francia szakember, illetve az alatta dolgozók feladatai közé tartozik, hogy az új szabályok alatt is versenyképes erőforrást biztosítson az Alpine-nak. Famin 15 évet töltött el a Peugeot-nál, aminek során többek között Le Mans-i és Dakar-győzelemre vezette a márkát.

Legutóbb az FIA sportért felelős főtitkárának helyetteseként dolgozott.

Az eddig versenyigazgatóként tevékenykedő Davide Brivio szintén új pozíciót kapott. Az olasz szakember feladata mostantól, hogy más sorozatokba is bevezesse a csapatot, illetve az akadémiáról érkező fiatal tehetségekért is ő fog felelni.

Brivio új pozíciót kapott Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Szafnauer, Famin és Brivio egyúttal bekerültek a Laurent Rossi vezette igazgatótanácsba. Az Alpine márkaigazgatója szerint az új csapatfőnök egyedülálló tapasztalatával és rendíthetetlen győzni akarásával segítheti az alakulatot.