Így reagáltak a pilóták, amikor a Netflix kamerái megjelentek a Forma-1-ben

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, kamera, sajtótájékoztató, Osztrák Nagydíj, 2021
Ferrari's Monegasque driver Charles Leclerc is seen in the camera monitor as speaks in the Drivers Press Conference during previews ahead of the F1 Grand Prix of Austria at Red Bull Ring on July 1, 2021 in Spielberg, Austria. (Photo by Bryn Lennon / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Nem aratott osztatlan sikert a pilóták körében a Netflix 2018-as megjelenése a Forma-1-ben, derül ki Nico Hülkenberg, az Aston Martin tartalékversenyzőjének írásából. Eleinte a német pilóta is kételkedett, de aztán a Hajsza a túlélésért című dokumentumfilm-sorozat nagy támogatója lett.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden korábbinál nagyobb várakozás előzi meg a Netflix Forma-1-es sorozatának negyedik évadát. A Hajsza a túlélésért (Drive to Survive) készítői a Super Bowl alatt jelentették be, hogy a soron következő évad március 11-én debütál a Netflixen, így már csak kevesebb mint egy hónapot kell várni arra, hogy belülről is meglássuk Lewis Hamilton és Max Verstappen tavalyi rivalizálását, noha a holland pilóta esetében hozott anyagból kellett dolgoznia a készítőknek, lévén a Red Bull versenyzője nem volt hajlandó együttműködni a stábbal.

A negyedik évad trailere

A többi pilóta ugyanakkor nem volt elutasító, és mostanra alighanem a legtöbbüknek teljesen természetessé vált, hogy olykor melléjük szegődnek a Netflix emberei, és olyan helyekre is követik őket, ahová egy normál televíziós stábnak nincs bejárása. Nem volt azonban ez mindig így, az első évad 2018-as szezon alatti forgatásakor még a legtöbben idegenkedtek az egésztől. Nico Hülkenberg, az Aston Martin 2010 és 2020 között 179 F1-es nagydíjon részt vett tartalékja felidézte, hogy mennyire.

„A mai napig nagyon jól emlékszem a Drive to Survive gyártásának első szezonjára.

– írta a 34 esztendős német pilóta a LinkedIn-en megjelenő jegyzetében.

Eleinte ő maga is idegenkedett attól, hogy olyan helyzetekben is kamerák figyeljék a mozdulatait, amelyekben korábban nem, de aztán engedett, utólag visszanézve pedig nem is bánja, hogy így tett.

„A kezdeti szkeptikusság után beleegyeztem, hogy gyakrabban filmezhetnek, visszatekintve pedig nem bántam meg. A dokumentumfilm-sorozat segítségével sok szurkoló, és sok új szurkoló először is megértette, hogy miről szól ez a sportág, mennyi politika van benne, milyen erőfeszítéseket tesznek a csapatok és milyen csúcsteljesítményű cirkusz valójában az F1."

A Netflix behatóan foglalkozott azzal is, hogy Hülkenberg az üléséért küzdött 2019-ben Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Hogy érzékeltesse, mennyit jelentett a sorozat az F1 népszerűsítésében különösen az Egyesült Államokban, Hülkenberg néhány számadatot is felsorolt, és megjegyezte, hogy míg 2018-ban 264 ezer néző látogatott ki az USA Nagydíjra, 2021-ben már több mint 400 ezer, egy kutatás szerint pedig 70%-uk akkor volt először F1-es futamon.

– magyarázta a német pilóta.

Hülkenberg a saját példáján keresztül is szemléltette, mennyire népszerű lett a sportég az USA-ban.

– utalt arra, hogy az első és a második évad forgatásakor még a Renault pilótája volt, de a 2020-as szezonra ülés nélkül maradt, noha két nagydíjon így is részt vett beugróként a Racing Pointtal.

Austinban tömött lelátók előtt versenyzett tavaly a mezőny Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Peter Fox

Az Aston Martin tartalékja egyébként úgy véli, „a sorozat készítői megtalálták az egyensúlyt Hollywood és a valóság között", azaz a szériát bojkottáló Verstappennel ellentétben őt nem zavarja, hogy esetenként mesterséges rivalizálásokat generálnak a történet érdekében. „Persze bizonyára nem minden olyan, mint amilyennek lefestik, de nagyon szórakoztató és világszerte bármikor elérhető a 27 legfontosabb piacon" – mondta a német.