Vágólapra másolva!
Jacques Villeneuve úgy véli, annak ellenére, hogy a technikai előírások jelentősen megváltoztak, a Mercedes megőrizte legnagyobb erősségét. 1997 világbajnoka ugyanakkor nem biztos benne, hogy Lewis Hamilton a legjobb formájában kezdi meg az új idényt, azt pedig még nem tudja, hogy George Russell mire képes valójában.

A Forma-1-es közvélemény izgatottan várja, hogy a forradalmian új technikai szabályok hogyan alakítják át az elmúlt években látott erősorrendet. A legvalószínűbb forgatókönyv ugyanakkor az, hogy a tavaly a világbajnoki címért küzdő két istálló, a Mercedes és a Red Bull továbbra is ott lesz az élmezőnyben a technológiai fölényüknek köszönhetően.

Villeneuve szerint a Mercedes motorikus előnye megmarad az idei szezonra Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hasonlóan vélekedik a Williams eddigi utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve is. A kanadai pilóta arra alapozza ezt a meglátását, hogy az átfogó szabályváltozások ellenére a Mercedes valódi méregfogát nem húzták ki, így erre az idén is alapozhat.

A Mercedes legnagyobb erőssége a motor

– nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak. –A tavalyi Honda-erőforrásnál is jobb volt, és az új szabályok nem igazán változtatnak semmit ezen a téren, ezért itt megtartják az előnyüket. Emellett Lewis [Hamilton] mindig nagyon gyorsan tud alkalmazkodni az új előírásokhoz.”

Az 50 éves versenyző szavait azonban mindenképpen árnyalni kell, hiszen motorfronton is lesz változás. A csapatoknak az idei évtől kezdve E10-es, azaz tíz százalékban etanolt tartalmazó üzemanyagot kell használniuk, ami önmagában csökkenti a teljesítményt. Bár több gyártó felől olyan információk érkeztek, hogy ennek ellenére is sikerült előrelépniük a tavalyi erőforráshoz képest, ám a Hondánál nem hisznek ezeknek a híreknek.

Villeneuve hozzátette, a mérnökök közül Adrian Newey tudja a legtöbbet kihozni az új szabályokból, bár a Red Bull technikai főigazgatójaként már nem olyan jelentős a szerepe az F1-es autó tervezésében, mint régen. 1997 világbajnoka tehát ismét a bikások és a Mercedes párharcára számít, abban viszont már kevésbé biztos, hogy Hamilton a tavalyi pofon után készen áll a visszavágásra.

Lewis kikapott Max [Verstappentől], ami biztosan fájt neki

– jelentette ki. – Verstappen soha nem adta fel, mindig a legjobb teljesítményt nyújtotta, és ezt Hamilton tudja. Az a pszichológiai csapás ugyancsak kemény, hogy az embertől elveszik a világbajnoki címet. Szóval ki tudja, hogy Hamilton milyen állapotban fog visszatérni: [mentálisan] fáradt vagy még elszántabb lesz?”

Villeneuve elképzelhetőnek tartja, hogy a a tavalyi vereség idén is hatással lesz Hamiltonra Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hamilton csapattársa a generációja egyik legjobbjának tartott George Russell lesz. A 23 éves versenyző a Williamsnél többször is megmutatta tehetségét, és a 2020-as Szahíri Nagydíjon azt is igazolta, hogy egy-egy versenyen a legjobbak között is megállja a helyét. Villeneuve ugyanakkor inkább várakozó állásponton van vele kapcsolatban.

Egyelőre nem tudjuk Russell valós értékét. Igaz, hogy Bahreinben remekül helyettesítette Lewist, a Williamsnél pedig könnyű volt jó benyomást keltenie. Ezzel együtt továbbra is kérdéses, hogy mire lesz képes egy élcsapatnál, ahol elkezdi érezni a nyomást, és ahol Hamilton lesz a csapattársa. Russellben biztosan van tehetség, de vajon annyi, mint egy bajnokban, vagy mint [Valtteri] Bottasban, aki csak néhány jó futamra képes?”

Russell: Még fejlődnünk kell

A Mercedes pénteken, magyar idő szerint 10 órakor mutatja be új autóját, amit az istálló YouTube- és Twitter-csatornáján, valamint Facebook-oldalán is élőben lehet nézni. Az eseményen Russell és Toto Wolff csapatfőnök mellett ott lesz Hamilton is, amiből szintén arra lehet következtetni, hogy 2022-ben is a mezőny tagja lesz. A leleplezést követően a W13-ast Silverstone-ban járatják be, azzal is elősegítve a fejlődést, amire Russell szerint szükségük van.

– jelentette ki a csapat YouTube-csatornáján található videóban. – Az előző korszakhoz képest ez teljesen más autó, és a leszorítóerő előállításának módja is eltérő, így továbbra is tanulunk, ahogyan haladunk előre. Még mindig rengeteget kell fejlődnünk, hogy mindent összehozzunk, és úgy látom, sokan eveznek ugyanebben a hajóban, mert napról napra tanulunk, akár a szélcsatornában, akár a szimulátorban.”