Vágólapra másolva!
A Haas lett az első istálló, amely megmutatta a Forma-1 minden korábbinál nagyobb változást jelentő új szabályai szerint épített 2022-es autóját, de az amerikai csapat azért nem fedett fel mindent, és maga is elismerte, hogy a két hét múlva kezdődő barcelonai tesztelésen nem teljesen így fog kinézni a versenygépe.

Az előzetes várakozásokkal – és a csapat kommunikációjával – ellentétben a Haas nem az idei festését (ami lényegében megegyezik a tavalyival) mutatta be február 3-án egy, az F1 által már tavaly megalkotott, új szabályok szerint készült modellen, hanem a mezőnyben elsőként részben felfedte 2022-es autóját is. Azért csak részben, mert a csapat által közzétett, számítógép által generált képekből is látszott, majd később a csapatfőnök és technikai igazgató is megerősítette, hogy ez bizony még nem a végleges idei modell.

A Haas VF-22-es az első valós 2022-es autó Forrás: Haas

„Hogy mennyire fog máshogy kinézni az autó Barcelonában, azt majd két hét múlva meglátják – mondta Günther Steiner csapatfőnök az istálló online sajtóbeszélgetésén. – Nyilvánvalóan egy kicsit más lesz, nem állítjuk, hogy pontosan így fog kinézni. Ez [a render] a fejlesztés egy korai fázisát tükrözi, amit nem akarunk definiálni, de az autó ebbe az irányba halad."

A Haas tehát az idei autóját mutatta meg, de nem a jelenlegi, hanem egy korábbi állapotot tükröző változatot,

amely azonban így is több helyen eltér az F1 által tavaly megépített és több versenyhétvégén, többek között a Magyar Nagydíjon is kiállított demóautótól.

Hogy melyek a legszembeötlőbb különbségek, az attól függ, hogy melyik irányból nézzük az autót, de igen feltűnő, hogy az F1 modelljénél jóval szűkebbek az oldalsó légbeömlők, az oldalszekrények pedig teljesen más kialakításúak, hátrafelé haladva nagyon gyorsan elvékonyodnak, amitől a motorborítás a néhány éve a Red Bull által meghonosított módon befelé dől.

Nem véletlenül adtak ki olyan rendert, amelyen szinte semmi nem látszik a diffúzorból Forrás: Haas

Az autó hátulja extrém szűkre van szabva, és feltehetően ezen a területen több dolog is "lemaradt" a renderről, hiszen ki akarná a riválisok szeme elé tárni például a diffúzort a barcelonai tesztelés előtt. Hiányzik ezen kívül még a demóautóénál nagyobb leszorítóerős konfigurációt tükröző hátsó szárnyról a DRS nyitását elvégző szerkezet, amely a valódi autón természetesen már rajta lesz.

Az autó elejét vizslatva láthatjuk, hogy a Haas nyomórudas felfüggesztés mellett döntött, illetve azt is, hogy a maximálisan megengedett négy elemből álló első szárny véglapjai eltérnek a demóautón látottól. Az autó orra az első felfüggesztés után nem szélesedik, hanem folyamatosan keskenyebb lesz, és nem nyúlik túl az első szárnyon. Az orrkúp alakja a 2014-es Ferrariéra hajaz.

Az idei első autó tehát mutat már valamit abból, hogy azért lesz mozgástere a csapatoknak, és annyira nem kötöttek a szabályok,

hogy mindenki egy az egyben lemásolja az F1 által megalkotott 2022-es konstrukciót, ráadásul az amerikai istálló korántsem fedte fel minden lapját, ahogyan arra számítani lehetett.

Szemből feltűnő, hogy mennyire más az orr és a hűtőnyílások is jóval szűkebbek Forrás: Haas

„A modellünk számos területen eléggé eltér a Forma-1 által épített demóautótól – nyilatkozta a Haas online sajtóbeszélgetésén Simone Resta technikai igazgató, majd elismerte, hogy az új szabályok azért jobban megkötik a kezüket. – Az világos, hogy miként a tavalyi szezon során is többször említettük, az új szabályok kevésbé adnak szabad kezet a tervezőknek a múlthoz képest.

Egyes területeken nagyobb, mint másokon. Ha megnézzük a szabályokat, kijelenthető, hogy nagy potenciál van a részletekben, az ördög azokban rejlik. Számos lehetőség van javítani dolgokon még akkor is, ha nem néznek ki drámain másként mint egy másik autón."

Günther Steiner csapatfőnök elárulta, hogy a tesztek és az első verseny között nem fog jelentősen megváltozni az autó, a céljuk ehelyett az, hogy majd a Barcelonába elvitt modellt finomítsák a kétszer három napnyi gyakorlás során.