Vágólapra másolva!
A csapat versenyigazgatója, Laurent Mekies reméli, hogy a szabályok nem kötik gúzsba a mérnököket, mert fennáll a veszély, hogy ha egyértelműen kiderül, melyik koncepció a leghatékonyabb az új aerodinamikai szabályokkal, mindegyik csapat azt fogja később követni..

Napról napra közelebb kerülünk ahhoz, hogy meglássuk, egymástól mennyire eltérő, vagy épp hasonló irány mentén készítették az új aeródinamikai előírások szerinti autókat a csapatok.

Két hét múlva indul a bemutatók sora, egy hónap sincs már az első tesztig, március közepén pedig rajtol a szezon. A titkolózás nem véletlen, hiszen lehet, hogy valaki látványosan más megoldást alkalmaz az autó valamely részén, amit hosszabb időbe telik adaptálni a riválisoknak.

Ez még csak ízelítő az autók új kinézetéből: a 18 colos gumikat már kipróbálták a csapatok a 2021-es modellekkel, de hogy melyikük új autója hogy fog kinézni, arról fogalmunk sincs Forrás: Colombo Images S.R.L.

Az év során viszont kiderülhet, hogy az egyik koncepció jobban muzsikál a többinél a pályán, és a Ferrarinál azt jósolják, hogy 2023-ban a többség ez esetben azt a koncepciót fogja használni. „Egyértelműen szűkült a mozgásterünk. Mindannyian izgatottak vagyunk a változás miatt. De hogy mennyire fognak különbözni egymástól az autók? Meglátjuk" – idézte Laurent Mekies, a maranellóiak versenyigazgatójának kérdését az Autosport.

„Viszont hat hónap, majd az év eltelte után, amikor készítjük az autót 2023-ra, mindannyian ugyanúgy fogunk nekilátni? Nem azt állítom, hogy így lesz. De a médiát is beleértve, nézzük meg 2023 elején, hogy még mindig elég mozgástere van-e a csapatoknak, hogy különböző utakat járjanak."

Mekies tehát azon aggodalmát vetette fel, hogy az egyes alkatrészekre vonatkozó paramétereket esetleg túl szűk tartományban határozták meg a szabályalkotók és nem sok módja lesz a tervezőmérnököknek a kreativitásukat kiélni.