Vágólapra másolva!
A tavaly visszavonult Kimi Räikkönen maga sem igazán tudja, miért lett ekkora közönségkedvenc a Forma-1-ben, abban viszont tudatos volt, hogy nem hagyta átformálni a személyiségét a karrierje kezdetén. 

Kétségtelen, hogy Kimi Räikkönen visszavonulásával a Forma-1 nem lesz annyira színes, hiszen akár bejött valakinek a szűkszavú, kifelé sokszor nemtörődöm finn stílusa, akár nem, azt nem lehet elvitatni tőle, hogy 19 éven át valódi egyénisége volt az F1-es boxutcának. Ám hogy miben rejlett a népszerűsége és miért rajongtak érte tömegek azután is, hogy már csak a középmezőnyben versenyzett, azt ő maga sem tudja.

Räikkönent Magyarországon is imádják, a 2018-as Magyar Nagydíjon is rengetegen pályáztak az aláírására Forrás: DPPI/Florent Gooden

Számomra ez normális, de kívülről talán nem mindenkinek az. De az idő nagy részében így is pontosan a saját feltételeim szerint éltem" – nyilatkozta a tavaly, 42 évesen visszavonult Jégember az Autosportnak.

Räikkönen elmondta, hogy pályafutása kezdetén őt is próbálták megváltoztatni (második szezonjában már a híresen vaskalapos és a vállalati arculatot mindenek fölé helyező Ron Dennis volt a főnöke a McLarennél, így ez nem is csoda), de ellenállt, és ennek lett az eredménye az, hogy végül meg tudott maradni annak, aki a Forma-1 előtt volt.

„Itt-ott szükség lehet más irányt választani. Nyilván az elején nehezebb az ember dolga, amikor mások próbálják valamerre terelni. De ha nem hajlandó arra menni, akkor feladják a próbálkozást a megváltoztatására. Könnyebb nekik azt mondani, hogy „talán az a legjobb, ha hagyjuk neki, hogy azt csináljon, amit akar.«

Egy ideig lehet azt csinálni, amit az emberek kérnek tőled, vagy annak lenni, akinek látni akarnak. Hosszú távon ez viszont nem gondolom, hogy jó vagy egészséges lenne."

Senkinek a kedvéért nem volt hajlandó megváltozni Forrás: NurPhoto/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

A 2007-es világbajnoknak ezután felemlegették a 2012-es Abu-dzabi Nagydíjon elejtett, azóta szállóigévé vált rádióüzenetét („Hagyj békén, tudom mit csinálok!"), ő pedig elmondta, hogy tulajdonképpen hidegen hagyja, hogy mennyire felkapták ezt vagy akármelyik másik mondatát.

„Nem, nem igazán [érdekelnek az ilyen dolgok]. Végső soron megnyertük a versenyt, azok az emberek pedig, akik ott voltak, pontosan tudják, hogy mi történt. Könnyű egy dolgot kiragadni, de egy verseny megnyerése egy hosszú folyamat, ami péntekről vasárnapig tart. Nincs se jó, se rossz érzésem ezzel kapcsolatban."

Binotto a barátjának tekinti őt

Noha halk szavú, magának való és sokszor flegma ember benyomását keltette, a vele együtt dolgozók megtapasztalhatták Räikkönen másik oldalát is. Közéjük tartozik Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke is, aki már 2007-es világbajnoki évében is segítette Räikkönent, majd az azt követő ferraris éveiben is együtt dolgozott vele.

Tavaly Abu-Dzabiban Binotto és a Ferrari is elbúcsúztatta a maranellóiak legutóbbi világbajnokát

„Már hosszú ideje ismerem Kimit, szerintem több mint 14 éve. Mindig is fantasztikus és nagyon gyors pilóta volt, és szerintem még ma is az. Mindezeken túl pedig remek srác is” – nyilatkozta a svájci olasz a Speedweeknek.

Nagyon tisztelettudó, még ha nem is beszél sokat. A viselkedése megmutatja, hogy remek személyiség. Ezért fog hiányozni az egész paddocknak. Nem csak azért, mert jó pilóta, hanem mert nagyszerű fickó is."