Vágólapra másolva!
Szerdán hivatalosan bejelentette az Aston Martin, hogy 12 év után távozik az istállótól a csapatfőnök Otmar Szafnauer. Az új szervezeti hierarchián még gondolkodnak, a szakember következő állomása az Alpine lehet.

Az Aston Martin szerdán bejelentette, amit a sajtóban a tavalyi év vége felé már megneszeltek, hogy távozik az istállótól a csapatfőnök Otmar Szafnauer. Egyelőre nem ismert, ki veszi át a feladatait, de a csapat szerint ennek meghatározása nem is égető fontosságú.

„Köszönjük az elmúlt 12 évben a csapatért tett szolgálatát és jókívánságunkat küldjük neki a jövőre, mert kétségtelenül új kihívásokat fog vállalni – így búcsúztak Szafnauertől a közleményben.

Otmar Szafnauer 12 év után távozik az Aston Martin F1-es istállójától Forrás: AFP/Jim Watson

A szakember a 2000-es években a Hondánál dolgozott és 2009-ben igazolt az akkor még Force India néven induló istállóhoz. Vezetésével az évek során a mezőny végéről a középmezőnybe kerültek az F1-es szinten szerény költségvetésből, időnként egy-egy bravúrral is jelentkeztek, mielőtt új tulajdonosuk lett 2021-ben.

A vezetési struktúra átalakításának már előszele volt tavaly, hogy az F1-től hosszabb ideje távol lévő Martin Whitmarsh az istállóhoz igazolt. Ezzel párhuzamosan arról kezdett terjedni a pletyka, hogy

Szafnauer a szintén átalakítások korában lévő Alpine-nál folytathatja karrierjét,

de ha ugyanilyen pontosnak bizonyulnak az információk, várhatóan napokon belül ennek bejelentésére is sor kerül, hogy kevesebb kérdőjellel váltson intenzívebb fokozatba a mezőny az új szezonra készülés során. Vélhetően erre is utalt az Aston Martin a közleményben a következő kihívás emlegetésével.