Vágólapra másolva!
A Williams egyik mérnöke úgy érzi, a harmadik szezonjára készülő Latifi hajlamos túlgondolni a versenyzést és jobban kellene az ösztöneire támaszkodnia.

A korábban szebb napokat látott Williams tavaly elmozdult a mezőny legvégéről, és ehhez George Russell mellett a másik pilóta, Nicholas Latifi is hozzátett, aki megszerezte pályafutása első pontjait Magyarországon és Belgiumban. Ettől függetlenül általában gyengébben szerepelt csapattársánál, időmérőn csak a szezon legvégén tudta legyőzni, bár a futamokon rendszerint kisebb volt köztük a különbség.

A kanadai 2022-ben a harmadik idényét kezdi a világbajnokságban, és az autó teljesítményéért felelős Williams-mérnök, Dave Robson rámutatott, mi az a terület, amin leginkább változtatnia kell – méghozzá fejben.

Latifi (bal oldalt) az egyik pályabejáráson Forrás: Williams Racing

„Megvannak a szükséges képességek benne, de talán jobban bíznia kellene az ösztöneiben – mondta.

„Hajlamos erre. Olyan, mintha túl értelmes lenne, és túl sokat agyal ahelyett, hogy zsigerből vezetne. Pedig megvannak benne a szükséges ösztönök."

„A kocsi gyorsult tavaly, így lazíthatott picit, főleg az időmérő korai szakaszában. Onnantól elkezdhetett bízni az ösztöneiben, úgy vezetett, ahogy tud, és ahogy a legtöbben. Képes felfelé ívelő tendenciába lendülni és jó munkát végezni, ez biztos."

Latifi a Holland Nagydíjon Forrás: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

Latifi volt az, aki Mick Schumacherrel csatázva lesodródott a bukótérbe, majd valószínűleg a bekoszolt gumik miatt összetörte a Williamst az egyik kanyarban, és ezért küldték be a vb-cím sorsát alapvetően befolyásoló biztonsági autót.

Néhány elvakult szurkoló a közösségi médiában halálosan meg is fenyegette a hibája miatt.

Idén a Red Bull kötelékéből érkező Alexander Albon lesz a csapattársa, aki 2021-ben nem vezetett az F1-ben, illetve akivel azonos számú (kettő) szezont teljesített. Latifinek így mindenképp erősebb mérleget kell felmutatnia házon belül, ha tartósan meg akarja vetni a lábát a mezőnyben, és nem hivatkozhat arra, hogy kiemelkedő képességű a csapattársa.