Vágólapra másolva!
Jogi útra terelte a Red Bull egykori aerodinamikai főnökének ügyét. Az energiaitalos istálló ilyen módon akadályozná meg, hogy a brit szakember már most munkába álljon az Aston Martinnál. Ítélet csak később születik, de a hírek szerint az első meghallgatás után a felperes lehet optimista.

Bár a Mercedes elállt a fellebbezéstől a szezonzáró után, vagyis a Red Bull jogászaira ezen a téren biztosan nem lesz szükség, a bikások ügyvédei így sem maradtak munka nélkül. Az istálló ugyanis jogi úton próbálja elérni, hogy az Aston Martin ne juthasson információhoz a bikások idei autójáról egykori alkalmazottjuk révén.

A Red Bull jó ideig magához láncolta volna Fallowst Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Lars Baron

Az ügy középpontjában Dan Fallows, a Red Bull egykori aerodinamikai főnöke áll. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, tavaly júniusban a Sebastian Vettelt is foglalkoztató Aston Martin bejelentette, hogy szerződteti a brit szakembert, aki a jövőben a silverstone-i istálló technikai igazgatójaként fog tevékenykedni. Ugyanakkor Otmar Szafnauer csapatfőnök nem tudta megmondani, hogy az új igazolás mikor csatlakozhat az alakulathoz, kollégája, a Red Bullt irányító Christian Horner viszont kijelentette, hogy ez a következő pár évben nem fog megvalósulni.

Mint kiderült, Fallows és az Aston Martin szándéka szerint a brit szakember az új év kezdetén állt volna munkába.

A Red Bull-lal kötött szerződésében viszont hat hónapos felmondási időt határoztak meg, amit ráadásul legkorábban csak az idei év utolsó napján lehetne aktiválni. Ennek értelmében viszont legkorábban csak 2023 július 1-étől tölthetne be bármilyen pozíciót az Aston Martinnál.

Ennek értelmében úgy tűnik, hogy a bejelentés szerződésszegésnek minősül, ezért a Red Bull jogi útra terelte az ügyet. A Milton Keynes-i istállónak már csak azért is érdeke, hogy egy ideig még távol tartsa Fallowst az Aston Martintól, mert Adrian Newey technikai főigazgató részlegén dolgozott, vagyis információkkal rendelkezik a 2022-es autóról.

Az első meghallgatás még decemberben lezajlott, és a dokumentumok eljutottak a RacingNews365.com-hoz. A portál ezekre hivatkozva úgy tudja, hogy Fallowst a Red Bull áthelyezte az utcai autós részlegre, majd a brit szakember két hónappal később arra kérte az energiaitalosok vezetését, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a munkaviszonyát, arra hivatkozva, hogy jelentősen megváltoztak a munkakörülményei. A 48 éves mérnök emellett úgy érezte, hogy a felmondási idő nem kényszeríthető ki, mert korlátozza a szabad kereskedelmet. Fallows más egykori Red Bull-alkalmazottak példáját is felhozta,

de a Red Bull elutasította a kérését, így a felek a bíróságon kötöttek ki.

A döntés csak ebben a hónapban fog megszületni, de egyelőre a Red Bullnál lehetnek optimisták. Fallows ügyvédei szerették volna látni Horner e-mailes kommunikációját, hogy lássák a volt alkalmazottak távozási körülményeit, és ez alapján értékeljék ki ügyfelük helyzetét. A bíró azonban ezt visszautasította, mondván, minden esetben más helyzet áll fenn. Ennek következtében elsőre elutasította a brit mérnök kérvényét, de a tárgyalás január 25-én folytatódik.

Egyelőre a Red Bull érezheti magát nyeregben Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Érdekesség, hogy a két félnek nem ez az első ilyen jellegű ügye. 2014-ben aláírt a McLarenhez, de a Red Bull kedvezőbb szerződést ajánlott neki, amit elfogadott. A két csapat végül meg tudott állapodni, de a részleteket nem hozták nyilvánosságra.