Vágólapra másolva!
Nem tudja megemészteni a vereséget Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, az autógyártó egyik felsővezetője és a csapat technikai főigazgatója viszont sportszerű nyilatkozatokat tett.

Max Verstappent hivatalosan is világbajnokká avatták az FIA csütörtöki díjátadó gáláján, miután a Mercedes visszavonta az Abu-dzabi Nagydíj után benyújtott fellebbezését. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a döntés bejelentése után érzelmes sajtótájékoztatót tartott, Jean Todt, az FIA leköszönő elnöke viszont sajnálatát fejezte ki azért, mert Wolff és Lewis Hamilton bojkottálta a díjátadó ceremóniát.

Markus Schäfer és Toto Wolff Forrás: Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

A csapatban Wolffhoz hasonlóan egyharmados részesedéssel rendelkező Mercedes-Benz AG és a Daimler AG kutatás-fejlesztésért felelős igazgatótanácsi tagja, Markus Schäfer ennél kimértebb volt, a LinkedInen megjelent bejegyzésében azt ígérte, jövőre még felkészültebbek lesznek, hogy visszavághassanak a vereségért.

– írta Schäfer, majd kifejtette, hogy a verseny a reményeiktől eltérően alakult, de örült, mert az autógyártó elnöke, Ola Källenius társaságában személyesen láthatta, ahogy az F1-es csapatuk ismét keményen megdolgozott a sikerért. Kijelentette, a tisztánlátás érdekében bonyolódtak jogi procedúrába a leintés után.

„Az elmúlt napok során lefolytatott egyeztetések után szeretném tisztázni, hogy a sport érdekében fellebbeztünk, és ugyanebből az okból kifolyólag vontuk vissza a fellebbezést. Párbeszédre törekszünk a szabályozóval, hogy tisztán lássunk a jövőben, így minden ellenfél tudhatja a szabályokat, amelyek keretein belül versenyzünk.”

Schäfer gratulált Verstappennek és a Red Bullnak,

méltatta Hamiltont és köszönetet mondott a távozó Bottasnak a munkájáért, valamint méltatta a Brackleyben és Brixworthben dolgozó szakembereket, akik zsinórban a nyolcadik konstruktőri világbajnokságot nyerték meg. Ezt az álláspontot képviselte James Allison, a Mercedes technikai főigazgatója is.

„Nagyon nehéz dolog megnyerni egy világbajnokságot, aztán kettőt már igencsak emlékezetes… Nem találok szavakat. Zseniális emberek alkotják a csapatunkat, akik fáradhatatlanul dolgoznak, és nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen hatalmas öröm átvenni a trófeát egy ilyen magas színvonalú bajnokság után” – mondta Allison az FIA díjátadó gáláján, és a közönség megtapsolta őt.

„Örömmel vívtunk macska-egér harcot a Red Bull-lal az egész év során, nagyszerű ellenfelek voltak, egy kissé egymás agyára mentünk, de ennek így kell lennie, és szenzációs küzdelem volt. Nagyon hálásak vagyunk ezért.”

Wolff továbbra is háborog

A csapatfőnök, Toto Wolff csütörtökön arról beszélt, hogy Hamiltont „meglopták” azzal, ahogy a versenyigazgató szerinte „szabadszelleműen” értelmezte a szabályokat és „béna kacsává” tette Hamiltont az Abu-dzabi Nagydíj végén. Az egyhangú, fekete ruhában, drámai gesztusokkal és retorikai fordulatokkal tűzdelt online sajtóbeszélgetést még a csapat YouTube-csatornájára is feltették, ebben Wolff úgy vélte, lett volna jogalapjuk, ha tovább vitték volna az ügyet.

„Úgy gondoljuk, nagyon erős tényállásunk volt. Ha jogi szemszögből nézzük a helyzetet, és egy normális bíróságon ítélték volna meg, akkor szinte garantált lett volna, hogy győzünk. Azzal viszont gond van, ahogy a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság működik. Az FIA nem igazán tudja értékelni a saját munkáját, és van különbség az igazunk és az igazságszolgáltatás között. Vannak levonható tanulságok. hogyan tudjuk biztosítani, hogy a továbbiakban ilyen helyzetek során a helyes döntések születnek meg?”