Vágólapra másolva!
Rajtbaleset történt az első Szaúd-arábiai Nagydíj előtt az F2-es főfutamon, Théo Pourchaire és Enzo Fittipaldi ütközése miatt azonnal leállították a versenyt.

Meg kellett szakítani az F2-es főfutamot Dzsiddában, mindössze négy másodperccel a piros lámpák kialvása után, mivel az ART Grand Prix színeiben versenyző Théo Pourchaire nem tudott elindulni a rajtpozíciójából és a mögötte már versenytempóban érkező Enzo Fittipaldi képtelen volt elkerülni őt.

Az első három helyezett a rajtrácson Forrás: F2 Twitter

A helyzet az egyik legveszélyesebb versenyszituáció az állórajtos futamok esetében, ráadásul ezúttal nem jelentek meg sárga zászlós jelzések, így a mezőny hátsó feléből érkező pilóták nem is tudhatták, hogy mire kell figyelniük, ráadásul, ilyenkor az állva maradt autó sok esetben takarásban is van előttük.

Lényegében ez történt most is, Fittipaldi elől egy másik autó még kihúzódott, neki viszont már nem maradt elég ideje ahhoz, hogy reagáljon, és az autója jobb elejével belerohant Pourchaire álló autójába. Egy ilyen ütközés mindkét versenyző számára rendkívül veszélyes, az álló autó miatt a gerinc- és nyaksérülés veszélye miatt, a hátulról érkező számára az esetleges végtagsérülés miatt.

Az ilyenkor megszokott protokollok szerint visszajátszást és hivatalos információt nem közölnek addig, amíg nem erősítik meg, hogy az érintettek milyen állapotban vannak, de egy helyszínen tartózkodó statisztikus, Sean Kelly személyes megfigyelése szerint Pourchaire feltartott hüvelykujjal jelezte a közönségnek, hogy jól van, és a versenyigazgató 20 perc+1 körös távval újraindította a futamot

Az FIA közleménye szerint mindkét versenyző tudatánál volt, amikor megkezdődött a mentés, majd további ellátásra a helyi honvédkórházba szállították őket. Az esetleges sérüléseikről nem adtak tájékoztatást.

Az F2-es futam már a baleset előtt is csúszással indult, miután a közel-keleti Porsche kupában is ütközés történt, majd javítani kellett a pályát övező betonfalat, valamint a kerítést.

A Forma-2 futamának később egy újabb piros zászlós jelzés vetett véget, miután Ollie Caldwell és Guilherme Samaia is összeütközött, de náluk nem merült fel a sérülés veszélye. A fél pontokkal értékelt futamot végül az Alpine tesztpilótája, Oscar Piastri nyerte meg.

Pourchaire jól van, Fittipaldi megsérült

Órákkal a baleset után Pourchaire a Twitteren üzenetet küldött az érte aggódóknak, azt írta, hogy alapvetően jól van, Fittipaldi viszont megsérült. „Pillanatnyilag nem tudom, hogy ezzel véget ért-e a számomra a szezon, de a legfontosabb nem ez, hanem az, hogy ez egy igen nagy baleset volt, és Enzo megsérült. A lehető legjobb felépülést kívánom neki!” – írta a francia versenyző.

Arról egyelőre nem érkezett hivatalos információ, hogy Fittipaldi milyen sérüléseket szenvedett és azok mennyire súlyosak, de a baleset jellegéből adódóan valószínűleg a lábáról lehet szó.