Vágólapra másolva!
Fernando Alonso hét éves böjtnek vetett véget azzal, hogy dobogóra állhatott a Katari Nagydíjon. A kétszeres világbajnok ennél többért tért ugyan vissza, de mivel soha nem lehet előre tudni, hogy a szabályváltozások után sikerül-e előrelépniük, örül, hogy már az idén felállhatott a pódiumra.

A 40 esztendős Fernando Alonso az elmúlt 50 év során mindössze a negyedik olyan Forma-1-es pilóta, aki 40 éves kora fölött állhatott fel a dobogóra, az ezt megelőző 35 évben pedig csupán Nigel Mansellnek (1994, Ausztrál Nagydíj, 1. hely) és Michael Schumachernek (2012, Európa Nagydíj, 3. hely) sikerült ez. Az Alpine spanyol pilótája a Katari Nagydíjon megszerzett harmadik helye után elmondta, sokat jelent neki ez az eredmény, de azért egy győzelemhez nem hasonlítaná.

Alonso 40 évesen és közel 4 hónaposan szerezte meg pályafutása 98. F1-es dobogós helyezését Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

„Ez pályafutásom 98. dobogós helyezése, és elmondhatom, hogy nagyon hosszú idő telt el a legutóbbi óta – nyilatkozta a Sky Sportsnak a katari futamot megelőzően legutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon dobogóra álló pilóta. – Sokat jelent ez a trófea, mert az embernek vannak hullámhegyek és hullámvölgyek a karrierjében, jó és rossz pillanatok egyaránt, de mindig elszántak voltunk. Az egész életedet ennek a sportnak kell szentelned. Edzés, tesztelés, szimulátorozás, versenyzés. Pontosan ezért a szenvedélyért, a sport szeretetéért csináljuk ezt. Ezekért a pillanatokért."

Bár a 2022-es szabályváltozások miatt tért vissza, és a célja, hogy jövőre a győzelmekért küzdhessen, az új regulák jelentette ismeretlen azért mindenki felett ott lebeg, Alonso szerint ezért aztán nem baj, hogy összejött neki a dobogó, miközben egyáltalán nem volt biztos benne, hogy valaha végez még az első három hely valamelyikén az F1-ben.

„Nyilván a győzelem az győzelem, úgyhogy nem értékelném túl ezt a dobogót, de mégis azt mondhatom, hogy végre!

Meglátjuk, hogy képesek leszünk-e fenntartani a lendületet a következő szezonra – nyilatkozta, majd kiemelte, még édesebbé teszi a sikert, hogy nem egy káoszfutamon érte el. – Minden tiszteletem a többi pilótáé, de az, hogy Max-szal és Lewis-zal állhattam ott, azt jelenti, hogy a verseny többé-kevésbé normálisan alakult. Vannak olyan dobogók, amikor valami váratlan történt és az ember úgy kerül ilyen helyzetbe. Mi azonban megérdemeltük a harmadik helyet."

Az időmérőn az ötödik helyet szerezte meg, Bottas és Verstappen büntetésének köszönhetően azonban a 3. helyről rajtolhatott Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

A fókusz persze továbbra is a 2022-es éven van, amivel kapcsolatban Alonso elmondta, nagy szüksége volt az idei, amolyan átmeneti évre ahhoz, hogy jövőre 100%-os legyen. „Ez az év versenyről versenyre jobb lett. A terv az, hogy készen álljunk 2022-re és az új szabályokra, és remélhetőleg versenyképesek leszünk. A 2021-es év és az ilyen futamok nélkül azonban nem állnék készen. Az embernek meg kell értenie a stratégiát, a gumikezelést, a rajtokat, a kockázatvállalás mértékét a versenyek különböző szakaszaiban.

A kétszeres világbajnok szerint „fantasztikus lenne" Verstappennel és Hamiltonnal csatázni jövőre, mert „mindketten nagy bajnokok és örömmel osztoztam a dobogón velük." Azon a dobogón, amelyen ők hárman most osztoztak először az F1 történetében, és rögtön rekordot is döntöttek, hiszen soha korábban nem volt olyan pódium, amelynek tagjai együttvéve 336 dobogós helyezéssel rendelkeznek.