Zsinórban három évig biztosan kimarad, de lesz még F1-es Kínai Nagydíj

Forma-1, Kínai Nagydíj
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2019, Grand Prix of China, #77 Valtteri Bottas (FIN, Mercedes AMG Petronas Motorsport), 14.04.2019. | usage worldwide
Vágólapra másolva!
Nem fordít hátat Kínának a Forma-1, és a többéves távollét után 2025-ig biztosan visszatér majd Sanghajba.

Legutóbb 2019-ben látogatott el a Forma-1 a versenynaptárban 2004 óta szereplő Kínába, a Kínai Nagydíj ugyanis elsőként esett áldozatul a koronavírus-járványnak. A tavalyi futamot még a 2020-as Ausztrál Nagydíj lefújása előtt elhalasztották, majd néhány hónappal később törölték. Az idén már eleve a szezon második felére számoltak Sanghajjal, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy továbbra sem lehet versenyt rendezni az országban, így a 2022-es versenynaptárban már helyet sem kapott a futam.

Kínában több mint két éve láthattak legutóbb versenyt a nézők Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hangulat szempontjából nem a csapatok kedvencei közé tartozó, ám a pilóták által mégis kedvelt aszfaltcsíkon nem lesz többet Forma-1-es verseny, a sportág ugyanis közleményben jelentette be, hogy

2025-ig meghosszabbítja a nagydíj szerződését. Arról ugyanakkor nem nyilatkoztak, hogy mikor lehet leghamarabb ismét futam.

„Ez nagyszerű hír az összes kínai szurkolónknak, és örömmel jelentjük be ezt a megállapodást, amelynek értelmében 2025-ig versenyezni fogunk Sanghajban – olvashatók Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatójának szavai a közleményben. – A kapcsolatunk a promóter Juss Sports-cal elképesztően erős, és várjuk, hogy folytassuk a hosszú távú együttműködést. Mindannyian csalódottak vagyunk, hogy a járványhelyzet miatt a 2022-es versenynaptárba nem tudtuk elhelyezni a Kínai Nagydíjat, de amint a körülmények engedik, Kína vissza fog kerülni, és várjuk, hogy a lehető leghamarabb visszatérjünk a szurkolókkal."