Vágólapra másolva!
Az év eleji átszervezés után az év végén is módosíthatnak az Alpine szervezeti felépítésén, mert Laurent Rossi márkaigazgató előre akar lépni a középmezőnyből.

Várhatóan ismét az 5. helyen zárja a konstruktőri világbajnokságot az idei évtől már Alpine néven versenyző egykori Renault-csapat, ami a jelenlegi formájában a 2016-os szezontól tagja ismét az F1-nek, de Cyril Abiteboul irányítása alatt csak tavaly jutottak el dobogós helyekig, Laurent Rossi vezérletével idén győztek először a számukra kedvezően alakuló Magyar Nagydíjon.

Rossi (jobbra) az igazi főnök az Alpine-nál, ő dönt Brivio (balra) sorsáról is Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Abiteboul leváltása után háromtagú triumvirátus vette át az Alpine irányítását, Rossi márkaigazgatóként felügyeli a munkát, Marcin Budkowski a műszaki területért felel, a MotoGP-ből elcsábított Davide Brivio pedig hivatalosan a versenyzők menedzselésével foglalkozik, bár az ő szakterülete kevésbé definiálható.

Rossi az Autosportnak elismerte, hogy az újabb 5. hely „nincs összhangban az elvárásokkal”, és kijelentette, hogy 2024-2025-re „egyértelműen azt akarom, hogy a csapat dobogós helyekért és győzelmekért küzdjön”,

ezért szerinte újabb szervezeti változásokra lesz szükségük, hogy ne csak a középmezőny legjobbjai lehessenek. „Olyan szervezetté fogom formálni a csapatot, ami az erőforrás és a karosszéria tökéletes integrációja révén a teljesítmény szempontjából kritikus szintre jut. Ez az elképzelésem.”

Rossi szerint az F1-ben menedzsment struktúra működik, „az eredmények magukért beszélnek”, pozitívumként értékelte, hogy zsinórban 15 versenyen pontot szereztek és egyszer nyertek is. „Nem úgy tűnt, hogy bolondot csináltunk magunkból, amikor minden hétvégén kimentünk a pályára” – vélte, abban viszont nem volt biztos, hogy a felállásuk az előrelépéshez is megfelelő.

A szakember az idei szezon befejezését és a 2022-es autó fejlesztését előtérbe helyezte, ezek árnyékában dőlhet el, hogy milyen átszervezéseket hajtanak végre,

ennek részeként döntenek arról is, hogy megtartják-e Briviót, akinek távozásáról már régóta pletykálnak. Rossi szerint ez is csak azt mutatja, hogy Brivio nagyon hiányzik a MotoGP-ben. „Ez nagyszerűen igazolja, hogy emberként ő milyen értéket képvisel, és ez a csapatunkban is megmutatkozik.”

Ocon megnyerte a Magyar Nagydíjat, de az Alpine így sem tud felnőni még a McLaren és a Ferrari szintjére sem Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

„Mindenképpen nagyon sokat hozzátesz a versenyzők menedzseléséhez, összekovácsolja a csapatot a pályán, a sportszakmai kiválósága felbecsülhetetlen. Ez látható. Davide, mint mindenki más is, beépül majd abba a szervezetbe, amiről én határozok meg a szezon vége után meghozott döntések alapján. E téren ő sem különbözik a személyzet többi tagjától.”