Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen is részt vesz a 2022-es Bajnokok Tornáján. A McLarennel 1998-ban és 1999-ben csúcsra érő finn pilóta Valtteri Bottasszal alkot majd egy csapatot.

Újabb Forma-1-es pilóta nevét jegyezhetjük fel a ROC, azaz Bajnokok Tornája több mint 30 éve íródó történetének illusztris névsorába, a verseny 2022-es kiadásában ugyanis ott lesz a mezőnyben a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen, aki a szintén első ROC-jára készülő Valtteri Bottasszal alkot majd egy csapatot a korábban megszokottaktól merőben eltérő versenyen.

Häkkinen és Bottas jól ismerik egymást

A tavaly a koronavírus miatt csak virtuális formában megrendezett, a valóságban legutóbb 2019-ben, Mexikóban megtartott ROC jövő februárban az utóbbi évtizedekben megszokottakkal ellentétben nem valamelyik stadionban, hanem a Balti-tenger befagyott felszínén kerül megrendezésre a svédországi Pite Havsbad üdülőparadicsomban.

A végleges mezőny feltehetően majd csak az esemény előtti hónapokban lesz ismert, de már sok nagy név jelezte a részvételét (a 9-szeres Le Mans-i győztes Tom Kristensen, a jelenlegi ralikrossz világbajnok Johan Kristoffersson, a 9-szeres ralivilágbajnok Sebastien Loeb, vagy a 2003-as ralivilágbajnok Petter Solberg és fia, Oliver is ott lesz), legutóbb pedig egy igazi nagyágyúval bővült a névsor.

Az 1998-ban és 1999-ben világbajnoki címet szerző, az F1-ben 1991 és 2001 között 161 nagydíjon induló Häkkinen először fogja próbára tenni magát a megmérettetésen. Az 53 esztendős finn honfitársával, a részvételét szeptemberben bejelentő Valtteri Bottasszal alkotja majd a finn csapatot a Nemzetek Tornáján, de természetesen az egy nappal később tartott egyéni versenyben is elindul a Bajnokok bajnoka címért.

A legutóbbi ROC Mexikóban, az F1-es pálya részét is képező baseball stadionban zajlott Forrás: ROC

„Nagyon izgatott vagyok, hogy ismét versenyzem, és hogy végre részt vehetek a Bajnokok Tornáján – mondta a finnek egyetlen kétszeres világbajnoka. – Nagyon más lesz a Forma-1-ben versenyzéshez képest, de imádom a versengést és igazán látványos lesz havon és jégen vezetni.

Megtiszteltetés a finn csapatot képviselni Valtteri Bottasszal. A legjobbunkat fogjuk nyújtani, hogy megnyerjük a bajnoki címet, remélhetőleg sok finn szurkoló jön majd szorítani értünk."

„Mikával jó barátok lettünk, ezért boldog vagyok, hogy vele képviselhetem a finn csapatot a Nemzetek Tornáján. Utána pedig természetesen meg kell próbálnunk legyőzni a másikat az egyéni versenyben. Bárki is győz majd, szórakoztató lesz a szurkolóknak" – tette hozzá az egyelőre utolsó hat mercedeses futamára készülő Bottas.

A jövő februári ROC helyszíne Forrás: ROC

„Régre visszanyúló rivalizálás van az északi országok között, úgyhogy nagy presztízsű verseny lesz, különösen, ami a finneket és a svédeket illeti – nyilatkozta Fredrik Johnsson, a Race of Champions elnöke. – A helyi versenyzők azt gondolhatják, hogy előnyben lesznek, de kemény lesz a versengés az olyan pilótákkal, mint a francia Sebastien Loeb vagy az amerikai Travis Pastrana, a ROC pedig mindig szolgáltat meglepetéseket. Egy biztos, látványos és szórakoztató küzdelem lesz."

A Balti-tengeren kialakított havas-jeges pálya nemcsak a felszínében tér majd el a korábbi években megszokott, stadionokban épített nyomvonaltól, hanem a szervezők ígérete szerint minden korábbi ROC-pályánál szélesebb és gyorsabb lesz, elősegítve a látványos versenyeket.